Balás Béla – Bolberitz Pál: Regnum Marianum

Balás Béla és Bolberitz Pál is már kamaszkorukban tagjai lettek az ötvenes években illegálisan működő Regnum Marianum mozgalomnak, s ez egész életükre meghatározó élményükké vált. A Mária-tiszteletről Balás Béla püspök kifejtette: személyesen tapasztalta meg, hogy a Mária-tisztelet nem emlék, nem olyan, mint a magyarok titokzatos Hold-istennője. „Mária élő személy. A Mária mennybevétele ünnep azt jelenti, hogy Mária testben és lélekben hozzánk hasonló, de ott van Isten közelében, nagyon a közelében. Nekem ez bőven elég ahhoz, hogy alapom legyen az élő kapcsolathoz és a reménységhez.”

Bolberitz Pál kiemeli: Mária az egyház anyja, ami azt is jelenti, hogy lehet hozzá imádkozni. Balás Béla pedig tényként állapítja meg, hogy a Regnum alapításától kezdve közösség volt, nem magánvallás. „Jézus Krisztus közösséget épített, Isten országát hozta le a közösségbe.” Bolberitz Pál számára a közösség azt jelenti, hogy szeretet tartja össze, és ez jellemezte a Regnumot, amely baráti közösség volt.

A két egyházi személyiség kamaszként élte meg az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, s annak véres leverése jelentősen befolyásolta a szocializmushoz való viszonyukat is, hiszen egyértelmű volt számukra a rendszer totalitárius mivolta. Bolberitz Pált elsőre nem vették fel a szemináriumba, Balás Bélát pedig harmadévesként az első Regnum-perben eltávolították, s csak másfél évnyi kitérő után folytathatta tanulmányait. Ily módon képet kapunk a kötetből az egyházakat ért zaklatásokról, rendszeres megfigyelésekről, titokban történt szentelésekről. S bár 1956 után a korábbiakhoz képest valóban enyhült a hatalom nyomása az egyházra, egészen a hetvenes évek elejéig voltak perek, az pedig tiltva volt, hogy az egyház hivatalosan fiatalokkal foglalkozzon. Az 1989-es egyesülési törvény megszületéséig semmifajta egyházi közösséget nem lehetett alakítani. 

Az egyház és a nem hívők kapcsolatát illetően Balás Béla kifejti: az ateistákkal nem megértetni akarja az Igét, nem célja „lenyeletni a házi feladatot.” Sokkal inkább szeretné meghökkenteni és elgondolkodtatni az embereket. Alapelve: „Ne beszélj Istenről, csak ha kérdeznek, de élj úgy, hogy kérdezzenek!” Egyszerűen éli a maga meggyőződését, de érthetően. „El tudom magyarázni, miért élek így, és nem bántom meg a másik embert. Akkor sem, ha látom, hogy eszelősen érzékeny a szabadságára, a személyi méltóságára. Nem leszek támadó, mert akkor becsukódik, és ellenáll. Azt akarom megéreztetni, hogy mi egészen mást adunk, mi az ember számára hoztunk valamit!” A kereszténységben az a plusz, hogy „Mi ismerjük Jézus Krisztust, és a halálon túl is tudunk gondolkodni. Ezen a ponton kezdődik az egyház felelőssége. Nem lehet az embert magára hagyni úgy, hogy alapvető kérdések megoldásában csak önmagára tudjon támaszkodni.”

Bolberitz Pál meggyőződése szerint a papnak egyformán kell szeretnie a magányt és a közösséget is. „Egyszerre kell remetének és közösségteremtő, közösségmegőrzőnek lennie. Az a jó pap, aki mindkettőt tudja gyakorolni.” Minden népszerű pap mögött jelentős szociális érzékenység és tevékenység áll, „ez az, amire a hitetlen ember is érzékeny.” Ezért kell az egyháznak és az egyház papjainak különösen odafigyelniük a szociális munkákra, mégpedig magas szinten megszervezve – vallja Bolberitz professzor. Egyúttal figyelmeztet: Jézus Krisztus nélkül fogalmunk sincs Istenről. Jézus azért jött le közénk és lett emberré, hogy bemutassa nekünk, milyen a mennyei Atya. „Ezt úgy nevezik, hogy kinyilatkoztatás.” Bolberitz Pál attól sem tart, hogy a kereszténység visszaszorulóban van Európában, a lényeg ugyanis nem a földrajzi elhelyezkedés, hanem, hogy a szívünkben ott van-e az Isten. „Ahol a keresztények léteznek, ott az Isten. Ez nem azt jelenti, hogy ne legyenek templomok. De ha történetesen nincsenek templomok, attól a kereszténység nem fog megszűnni.”

A kötetben olvashatjuk Balás Béla (A Regnum) és Bolberitz Pál (Az emberi kapcsolatok alapformái; Az egyház szociális tanításának lényege) tanulmányait is, a könyv végén pedig helyet kapott (többek mellett) két írás, amely Szűz Máriának mint a Magyarok Nagyasszonyának alakjával foglalkozik (Balás Béla: Mária országa; Bolberitz Pál: Tegyétek, amit Ő mond!). A főpásztor tényként állapítja meg: nincs keresztény Magyarország. Ez azonban nem tragédia, és mint írja: „Bennem a harci kedvet kelti föl ez a helyzet. Egy új honfoglalást érzek sürgetőnek. Elölről kell kezdeni mindent. A hitet amúgy sem lehet örökölni. Azt meg kell szerezni. Vagy más oldalról közelítve: anyává kell válni egy leánynak, meg kell szülni a gyermekét, és akkor kezdődik egy anya-fiú viszony. Az anyaszentegyháznak meg kell szülnie az újabb és újabb nemzedékeit, és azok a nemzedékek ilyen-olyan lelkiséghez tartoznak. Az új máriás ország személyről személyre sugárzó, egymásra villózó hatásokból keletkezik. Isten kegyelmét most kell befogadni.” Bolberitz Pál pedig kiemeli: „A magyarság akkor méltó arra, hogy a mennybe fölvett Szűz Mária legyen az ő királynője, legyen az erkölcsi példaképe, sőt az erkölcsi legitimitásnak is a forrása, ha megfogadja Szűz Mária tanácsát: tegyétek azt, amit Jézus mond!”

(Éghajlat Kiadó, 2016.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír