Balatonfenyvesen tartották a fogyatékkal élők máltai táborát

Hazai – 2024. augusztus 28., szerda | 10:32

Akadálymentesített Balaton-part, színházi előadás, parasportág-választó is várta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által augusztus 19. és 24. között szervezett tábor résztvevőit. Kétszázan vettek részt a mozgáskorlátozott és halmozottan sérült fiatalok táborában Balatonfenyvesen.

A kerekesszékes táborozókat családtagjaik, vagy állandó kísérőik helyett a feladatra felkészített fiatal önkéntesek segítették, a programok között pedig olyanok is akadtak, amelyek a mindennapok során legtöbbjük számára elérhetetlenek.

A koronavírus-járvány okozta több éves kihagyás után a karitatív szervezet ismét megszervezte a mozgáskorlátozott és halmozottan sérült fiatalok táborát. Az egyhetes vakáció sajátossága, hogy a fiatalok családtagjaik és állandó kísérőik nélkül érkeznek, a tábor ideje alatt a feladatra előzetesen felkészített kortárs önkéntesek segítik őket. Együtt vesznek részt a programokon, miközben kölcsönösen megismerik, így jobban meg is értik egymást. A mozgássérült emberek megerősítést és önbizalmat nyerhetnek, kísérőik pedig saját családjuk és ismerőseik körében is leszámolhatnak a sérült emberekkel kapcsolatos tévhitekkel, előítéletekkel. A táborban így két oldalról is bontják a sajnálat és a tudatlanság emelte láthatatlan falakat. Az egyhetes nyaralás pedig a szülők számára is a pihenés időszaka.

A táborozók és az önkéntesek az ország számos területéről érkeztek. A segítőkre – ahogy az otthoni környezetben a családtagokra is – huszonnégy órás feladat várt a tábor során, hiszen a mozgáskorlátozott és fogyatékossággal élő fiataloknak bármikor szüksége lehet a támogatásukra. A képzés során a résztvevők megtanulhatták, mikor, hogyan és milyen mértékben kell segíteniük a rájuk bízott mozgássérült fiatalokat. A táborban pedig a fogyatékossággal élő fiatalok is nyitottabbá váltak arra, hogy kérjék és elfogadják a segítséget.

A mozgáskorlátozott fiatalok számos, a legtöbbjük számára elérhetetlennek tűnő programon is részt vettek, így vitorlázhattak, vagy kipróbálhatták az autóversenyzést. Idén speciális stég, akadálymentesített Balaton-part és emelők tették lehetővé, hogy a halmozottan sérült fiatalok is mindennap strandolhassanak.

A hét során parasportág-választón vehettek részt Dani Gyöngyi kerekesszékes vívó paralimpikon és a Paraktív Alapítvány szervezésében. Igénybe vehették a Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi szűrőprogramjának vizsgálatait, valamint fizikai és szellemi képességeiket is edző versenypályán próbálhatták meg legyőzni egymást, vagy önmagukat.

A vakáció szentmisével kezdődött augusztus 19-én délután, és az egy hét során közös imádságokra, gyónásra és lelki beszélgetésre is volt lehetőség. Rezes Judit és Szabó Győző közös színházi előadásukat, a Loveshake című darabot vitték el a máltai táborba, esténként pedig koncertekkel és diszkóval zárták a napokat.

A tábor megszervezését a Budapest Borfesztivál Jótékonysági Borárverésén licitálók összesen 20 millió forinttal támogatták; az adomanyozz.hu oldalon keresztül további 4 millió forintot ajánlottak fel nagylelkű adományozók; a programok lebonyolításához pedig számos vállalkozás járult hozzá tárgyi felajánlásokkal. Az önkéntesek speciális felkészítését az OMW töltőállomásain értékesített adománykártyákból befolyt összeg, amit a vállalat megduplázott, összesen 4,6 millió forint támogatás tette lehetővé.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Kovács Bence

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria