Baritz Sarolta Laura OP előadása a Magyar Tudományos Akadémián

Hazai – 2009. április 1., szerda | 11:36

Baritz Sarolta Laura OP, közgazdász előadása a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia „Felelősségünk a teremtett világért” című körleveléről. Elhangzott az MTA Környezettudományi Bizottságának tudományos ülésén az MTA székházában március 30-án. Az előadás címe: "A keresztény szemléletű gazdasági és környezeti rend erkölcsteológiai alapjai, a konkrét cselekvés a gondolkodásmódra épül".

Az eddigiekből láthattuk, hogy a környezet ügye nem értelmezhető önmagában, más tudományterületekkel is kapcsolatban áll. Környezet és gazdaság összefüggése gyakorlati életünkben is nyilvánvalóan megmutatkozik. A körlevélnek a most bemutatásra kerülő részében egy gazdasági és a hozzá tartozó környezetetikai modellt vázolunk fel, amely egy évszázados tanításon, az Egyház társadalmi tanításán nyugszik. Ehhez kapcsolódik, mint etikai alap az arisztotelészi – aquinói szenttamási erényetika, amely a gondolkodás történetében számos esetben termékenyítette meg a tudományos életet. Kiindulópontunk az emberi gondolkodásmód, szemlélet, amelynek alapként értelmezett volta elnök úr bevezetőjéből is kitűnt.

A körlevél 89. pontjában felvázolunk egy hipotézist, melynek érvényesítését kíséreljük meg a körlevél harmadik részében. A hipotézis így hangzik: „…ha az ember gondolkodásmódja változik, változni fognak konkrét cselekedetei is, ennek alapján a gazdaság rendje és a világ rendje is, továbbá vele együtt az emberiség jövőjét meghatározó természeti környezet ügye is.”

Hogyan jutottunk ide?

A gazdaság elméletében és gyakorlatában a főáramú paradigma ezzel a mondattal jellemezhető: „Az ember van a gazdaságért” Vagyis, ez a gondolkodásmód a gazdasági gondolkodást és gazdasági törvények, mechanizmusok érvényesülését tartja relevánsnak az élet minden területén, s ebben a paradigmában a gazdaság fő célja a profit maximálása, ennek a célnak van alávetve minden más cél. Létezik azonban ennek a gondolkodásmódnak egy alternatívája is, melyet „az ember központú gazdaság” kifejezéssel illetnek, ahol a gazdaság van az emberért: ez a paradigma egészen Aquinói Szent Tamásig nyúlik vissza. Szent Tamás fogalmazta meg először, hogy a gazdasági tevékenység legfőbb célja a közjó, az a közjó, amelyet Harsányi Ottó oly sokszor említett, és amely emberi kiteljesedést jelent egyéni és közösségi szinten egyaránt. Antonio Genovesi és Cezare Beccaria, Adam Smithnek, a közgazdaság atyjaként emlegetett gondolkodónak kortársai a 18. században tovább viszik a tamási gondolatot és műveikben ők is a közjót jelölik meg, mint a gazdálkodás, gazdaság célját. A kortárs gazdasági irodalomban ebben a paradigmában megemlíthető a humanista közgazdaságtan, Lux és Lutz nevével fémjelezve, az ökológiai közgazdaságtan, melynek egyik képviselője Herman Daly, a klasszikussá vált Schumacher könyv, a Kicsi szép; és az Egyház társadalmi tanítása is explicite kijelenti, hogy a gazdasági tevékenység középpontja az ember kell, hogy legyen. Így ír a Kompendium, és II. János Pál pápa enciklikái: a Laborem Exercens és a Centesimus Annus.

A gondolkodási paradigmákat vizsgálva két etikai paradigmát mutatunk be: a már említett erényetikát és a klasszikus közgazdaságtan etikai hátteréül szolgáló utilitarizmust, haszonelvet, amely az angolszász utilitaristákhoz: Jeremy Benthamhoz és John Stuart Mill-hez kötődik.
Négy fogalom jelentését vizsgáljuk a két paradigmában: a jó, az én, a boldogság és az erény fogalmait, hogyan változik meg tartalmuk.
A „jó” az erényetikában erkölcsi tartalommal bír, és hierarchikus rendet alkot: rámutat a végső, a legfőbb Jóra, a Végső Célra, vagyis Istenre. Tehát a dolgok „jó”-sága nem egyforma. A jó egyben objektív jellegű, a természettörvény alapján van egy iránytű, amely segít megkülönböztetni a jót a rossztól. Az emberi és teremtményi lét a jó-val korrelál.
A jó az utilitarizmusban szubjektív és a haszonelv által meghatározott: jó az, ami a legnagyobb hasznot hozza nekem.
Az én fogalma az erényetikában kiteljesedést foglal magában, az előbbi logika szerint, a maslow-i hierarchia tükrözi ezt a logikát. A kulcs az én meghatározásában ez: „az ember valódi szükségleteiben a másik ember jólléte is benne van.” Tehát az ember szükséglete az, hogy a másiknak jót tegyen, annak jót akarjon.
Az utilitarizmusban az én önmagára irányul és a birtoklás határozza meg: az vagyok, amit birtoklok.
Az arisztotelészi eudaimónia kifejezés írja le a boldogság fogalmát az erényetikában, három szinten. Az első az egyéni szint, itt az egyéni tökéletesedés jelenti a boldogságot a jó tevése által, és az erények segítenek ebben, a másik szint a közösségi szint: a közjóért, vagyis a másokét való munkálkodás tesz boldoggá, s a harmadik szint a lelki élet, ami Arisztotelésznél az igazság szemlélete, Aquinói Szent Tamásnál pedig az Istennel való kapcsolat.
Az utilitarista boldogság a hedonizmus- és haszon elv alapján az élvezetek és haszon maximálása, egy materialista és empirikus síkon.
Az erényetikai rendszerben a cselekvés motiválói az erények, melyek – Max Scheler szerint – a hátukon hordozzák az örömöt, tehát az erényes élet örömet okoz, míg az utilitarizmusban a cselekvés motiválói a birtoklás, hatalom, mértéktelenség.
Erich Fromm a fent vázolt rendszer alapján az embert motiváló önérdeket objektív önérdeknek nevezi, tehát, amiben benne van a másik ember jóllétének akarása, s ez az objektív önérdek teszi lehetővé a közösségi gondolkodást, míg az utilitarizmus önérdekét szubjektív önérdeknek, ami az önzés fogalmával egyenértékű.

Megkérdezhetjük tehát, hogy az erényetika elveti-e a haszon és az élvezet kategóriáit, vagy inkább megtalálja a helyüket? Aquinói Szent Tamás siet segítségünkre a válaszadásban.
Tamás a Summa Theologia-ban a „jó”-k hierarchiájáról beszél, s három kategóriát nevez meg a jók között. Az egyik az un. hasznos jó, mely eszköz értékkel bír, s annyiban jó, amennyiben más értékek megvalósulását segíti elő. Ilyen a keserű orvosság, írja, amely önmagában nem hordoz jó minőséget, csak annyiban jó, amennyiben egy másik érték, mondjuk az élet vagy az egészség értékének megvalósulását segíti elő. Beszél erkölcsi jóról, amely a végső jó szerinte és beszél ún. „gyönyörködtető jó”-ról, amely tulajdonképpen a szépség, esztétikum, rekreáció, élvezet fogalmait takarja. Megállapítja a hierarchikus rendet is közöttük: „A jó ugyanis elsődlegesen az erkölcsi jóról állítható, a gyönyörködtető jóról másodlagosan, a hasznos jóról pedig harmadsorban.” (STh. I. q.5.; a.6.)

Ábrázoltuk is ez a rendet: tehát a Végső Célhoz, Istenhez legközelebb álló „jó” az erkölcsi jó, cél értékkel, önmagában jó. Utána következik a gyönyörködtető jó, szintén önmagában jó, s cél is lehet. Ez a sorrend azt jelenti, hogy pl. a fogyasztás élvezetét nem veti el az erényetika, hanem az élvezet elé sorolja ez erkölcsi jót, tehát az erényeket, így pl. az igazságosság és mértékletesség erénye meghatározza a fogyasztás és élvezet minőségét, mennyiségét.
A harmadik a sorban a hasznos jó, eszköz értékkel, más jók elősegítésére. Arisztotelész a Nikomachosi Etikában a hasznos javakhoz sorolja a külső javakat, amelyeknek része az anyagi javak.

Még egy szempontból érdemes osztályozni a most felsorolt „jó”-kat, a cél és eszköz tételezés szempontjából. Az utilitarizmusban a haszon és élvezet célok, s ezt szolgálják az erények, az erkölcs. Jól alátámasztja ezt a gondolkodásmódot Steven Covey: Seven Habits of Highly Motivated People (Erősen motivált emberek hét jó tulajdonsága) című könyve, melyben a menedzseri erények azért fontosak, mert a hatékony vezetést segítik elő, s ez a profitot növeli, így, a profitnövelés célját szolgálja eszközként az erény. Ebben a logikában lehet eszköz pl. a vállalatok társadalmi felelőssége is. Az erényetikában az erkölcs cél, s a haszon hasznossággá szelídül, az eszköz szintjén. Adam Smith önérdekkövetési tétele így értelmezhtő ebben a paradigmában: az objektív önérdek szerint és a hasznos javak körében.

Az Alford – Naughton szerzőpáros a Menedzsment, ha számít a hit című könyvében a most vázolt gondolatmenetre felállított egy gazdasági modellt, amelyet „Kétdimenziós gazdaságnak” nevezett el a körlevél. Az egyik dimenzió az alapvető javak köre, amely nem más, mint a hasznos jó kategóriájába eső materiális, materiális jellegű javak, melyek eszközként segítik elő más önértékkel rendelkező javak megvalósulását; ide tartozik a profit is, erről még lesz szó. A másik dimenzió az ún. kiemelkedő javak, amelyeket végtelen értékeknek nevez a körlevél, ezek az erkölcsi „jó”-k, mint pl. bizalom, igazságosság, önmérséklet, szolidaritás, élet, vagy a környezet – a gyönyörködtető „jó”-k – terén a természet önértéke, rekreációs értéke, csönd, nyugalom, stb. Ezek az értékek önmagukban jók.
Kimondható, hogy a piaci mechanizmusok az alapvető javak körében érvényesek, míg az értékek nem alkalmasak a piacon való megmérettetésre. Szakirodalmi alátámasztása ennek a következő: az Egyház társadalmi tanításának Quadragesimo Anno kezdetű, XI. Piusz által 1931-ben írt enciklikája a 88. pontban megállapítja, hogy a piaci erőket értékekkel, erkölccsel kell korlátozni, s ez nem más, mint a társadalmi igazságosság és a társadalmi szeretet. II. János Pál pápa Centesimus Annus kezdetű, 1991-es enciklikája is megállapítja, hogy vannak olyan javak, amelyek nem alkalmasak a piaci mechanizmusok szerinti elosztásra. A világi irodalomból említhetjük Amartia Sen Nobel-díjas indiai közgazdászt, aki értékeket rendel az állam működéséhez, mint a méltányosság és igazságosság értékeit, s a piaci mechanizmusokat a magánjavak körébe utalja, mint az alma és az ing. A Polányi-féle reciprocitás elv, a társadalmi tőke koncepció, a boldogság paradoxon mind arra utalnak, hogy a gazdasági fejlődésnek és társadalmi jóllétnek vannak érték részei, amelyek nem a piac logikája szerint működnek.

A profittal, mint a gazdasági folyamatok kulcs szereplőjével érdemes külön is foglalkozni. A profit szerepének változását a két paradigmában „A profit trónfosztása” címmel illeti a körlevél. Az erényetikai rendszer nem veti el a profitot, sőt, az egyik legfontosabb termelési tényezőnek tartja, csak a szemléletét változtatja meg. Míg az utilitarizmusban a profitnak célértéke van, addig az erényetikában eszköz értéket kap és hasznos jó-ként az alapvető javak között foglal helyet, mint a többi értéket szolgáló jószág. Az utilitarista haszon fogalma az erényetikában hasznossággá szelídül, a profit hasznos lesz a gazdaság számára. Uralkodás helyett szolgálat lesz a profit jelentése, az értékeket szolgáló minőséggé változik. Így képzelhető el, hogy pl. egy környezetbarát vállalatnál a profit nem fő cél lesz, hanem szolgálja a környezeti célokat, vagy egy etikus vállalatnál etikus célokat szolgál, így lesz a vállalati társadalmi felelősségből cél, amit a profit elősegít, stb. A dia alján látható gyakorlati példák (etikus vállalatok, környezetbarát vállalatok, alternatív kapitalisták, társadalmi vállalkozók, másért vállalkozók, keresztény vállalkozók, Fokoláre Mozgalom – Közösségi Gazdaság) azt bizonyítják, hogy ez a szemlélet létezik a való életben is, pl. a társadalmi vállalkozók fő célja egy társadalmi cél, a Fokoláre Mozgalom Közösségi Gazdaság vállalatai pedig profitjuk egy részét a szegényeknek adják. Mindegyik vállalkozás típus explicit kimondja, hogy náluk a profit eszköz.

Végül felvázoljuk az ún. „szolgáló gazdaság” modelljét, megmutatva, hogy a gondolkodásmód változásából hogyan jutottunk el az alternatív gazdasági modellig. Ha az egyéni gondolkodásunkban az első helyen áll az erkölcsi jó – Tamás szóhasználatával élve –, a másodikon a gyönyörködtető jó, így az élvezet, s ezeket szolgálják a hasznos, tehát materiális javak, akkor közösségi szinten is az első helyen fognak állni a végtelen értékek, s ezeket szolgálják az alapvető (hasznos) javak, mondjuk egy nemzetgazdaságban, s a világ szintjén beszélhetünk a szolgáló gazdaságról, mely nem más mint a piacgazdaság hatáskörének a hasznos javakra történő korlátozása, az értékek szintjére emelt környezet, kultúra, tudás, társadalom szolgáltában. Ezt nevezi a körlevél „jó világrend”-nek.
A szolgáló gazdaság kifejezést egyébként az Egyházak Ökumenikus Tanácsának AGAPE (Alternatív Globalizáció a Népekért és a Földért) 2006-os Porto Allegre-i dokumentuma is kimondja, „az életet szolgáló gazdaság” fogalmával.

A gazdaság terén most leírt kettős jelleg a környezet javainál is megfigyelhető. Az utilitarista paradigmában a környezetnek csak hasznossági, eszköz jellege van, tehát a profit maximálási motívumnak, mint célnak van alávetve a környezet, mint a profit érdekeket szolgáló eszköz. Az erényetikában a környezetnek kettős jellege van: egyszerre alapvető, tehát hasznos jószág, eszköz jelleggel, ahol a piac logikája érvényesül, ugyanakkor egyben érték (végtelen érték) a természeti környezet önértékéből, szimbolikus értékéből, beteljesedés értékéből fakadóan, hogy utaljunk Harsányi Ottó előadására. A természeti környezet javai a gyönyörködtető jó kategóriájába is tartoznak.
Az előzőekben a körlevél bebizonyítja, hogy a természeti környezet a közjó része, így célként kell törődni vele. Az Alford-Naughton szerzőpáros a közjót további dimenziókra osztja, ezekben szemlélhető a természeti környezet is. A modell szerint vannak elosztott javak, mint a fahasáb vagy a rózsaszál, ahol a piaci elosztás elve érvényesülhet és vannak megosztott javak, amiket csak, mint egészet tudunk megosztani a közösségben, egymással, mint a csönd, az erdő látványa, a rózsa szépsége, stb. Itt nem a piac oszt el, hanem a közösségi szemlélet. (Vö. erényetikai én-kép: az önérdekemben a másik ember jólléte is benne van.)
Vannak magánjavak, mint telek, alma, ing, és közjavak, mint óceán, klíma, környezetvédelem. A közjavak a környezet közjó jellegét támasztják alá.
Végül az emberi kiteljesedés szempontjából beszélünk látszólagos javakról és valódi javakról, a „jó” objektív jellegének logikájában: a cigaretta és szennyező anyagok csak látszólag teljesítik ki az embert, míg a valódi javak, pl. a gyógynövények, de tulajdonképpen minden teremtmény az ember valódi kiteljesedését szolgálják.
A most elmondott gondolatokat támasztja alá Kerekes Sándornak a Társadalom és Gazdaságban 1990-ben megjelent cikke is: „a piac még tökéletes működés esetén sem fogja megoldani a környezetszennyezési problémát, legfeljebb csak segít az erőforrások hatékonyabb elosztásában, mert a környezetvédelem elsősorban értékválasztási, és csak azután közgazdasági kérdés.” Itt is látható tehát a kettős jelleg és a hierarchia is: a környezet először értékválasztási s csak azután közgazdasági kérdés.

Összefoglalásul tehát elmondhatjuk, hogy induló hipotézisünket, miszerint a gondolkodásmód változásával változik a gazdasági és környezeti rend, validáltuk, felvázoltuk a szolgáló gazdaság modelljét, és a környezet terén kiderült, hogy a környezetnek érték jellege is van és a közjó része. Mindez azt követeli meg, hogy az utilitarizmustól eltérően gondolkodjunk róla. Az arisztotelészi – szenttamási erényetikai paradigma és az Egyház társadalmi tanítása megfelelőnek látszik erre az új (régi) gondolkodásmódra.
A körlevélnek ezt a részét a remény gondolatával zártuk, XVI. Benedek pápa Spe salvi kezdetű enciklikájában másokra irányuló reménynek nevezi a reményt. Ezt kívánom mindnyájunknak, mint motiváló erőt ahhoz, hogy a Föld élhetőbbé és fenntarthatóbbá tételén munkálkodjunk!

Magyar Kurír

Fotó: Török Viktória