Barsi Balázs Debrecenben: A szeretet Istentől való, és nem a főemlősöktől

Megszentelt élet – 2023. április 6., csütörtök | 9:48

Teljesen megtelt a debreceni görögkatolikus főszékesegyház a március 29-i Előszenteltek Liturgiájára. A Szarka Gergely parókus vezette szertartásba bekapcsolódott Barsi Balázs ferences szerzetes, aki a közös imádság végén hosszabb tanítást mondott a híveknek. A vendégszónokot Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke is megtisztelte jelenlétével.

„Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők.” Az Úr Jézusnak ezen mondata adta az elmélkedés alapját. Amint Balázs atya rámutatott, a szőlővesszők nincsenek kapcsolatban egymással, mert mi nem egymásra vagyunk ültetve, hanem mindegyik a szőlőtőre, Krisztusra, Krisztusnak pedig a gyökerei az Istenség mélységében vannak. Ez tulajdonképpen az Egyház misztériuma, de egyben az Egyház imádságára, a Miatyánkra is értendő.

A bevezető gondolatok után Barsi Balázs azt fejtegette, hogy mi a kapcsolata az emberi közösségnek az Egyházban, továbbá az én és a mi kapcsolata miként valósul meg. – A Krisztusba beavató szentségek sorrendje: keresztség, bérmálás, eucharisztia.

Ha valakit megkeresztelnek, és abban a pillanatban összeesik, és meghal, tehát nem jut el az eucharisztiához, attól ő még ugyanúgy szőlővessző a szőlőtőn

– hangsúlyozta a ferences szerzetes, s hozzátette, a keresztségben van valami teljesség, az az alap, tehát akik Krisztusban vannak, azokban van egy közös élet.

A ferences szerzetes szerint ez is bizonyítja, hogy az Egyház olyan misztérium, amit nehéz megközelíteni eddig ismert fogalmakkal. Nincs igaza az individualizmusnak és kollektivizmusnak sem, ha utóbbit jámboran bevisszük, akkor már nem beszélhetünk Egyházról. Ha pedig az Egyházba bevisszük az e világi individualizmust, az sem az Egyház.

Aztán arról elmélkedett, hogy kegyelmi sugallat és intelligencia is kell ahhoz, hogy elfogadjuk Jézus mondanivalóját, tehát azt, hogy egyszemélyű Isten nem tud szeretni, az Atya, a Fiú és Szentlélek együttes erejére van szükség. Ez a kereszténység küszöbe. – Normális embernek rá kell arra jönnie, hogy létezik a teremtő Isten, de ezt még nem lehet vallásnak nevezni, mert ahhoz kapcsolatban kell lenni Vele – hívta fel a figyelmet Balázs atya, és Szent János első levelére hivatkozva kijelentette:

a szeretet Istentől való (vö.: 1Jn 4,7–21), és nem a főemlősöktől

– tette hozzá a hitszónok.

Ezután az emberről mint a legcsodálatosabb teremtményről elmélkedett Barsi Balázs. Mint mondta, soha nem lesz még egy olyan egyed, aki tudhat magáról, szeretni képes, szabad és tudja, Kitől származik, ha ránéz magára.

A tanítás végére még egy kis „irodalomóra” is belefért, hiszen magyar szakos tanárként a költészet is igen közel áll Balázs atya szívéhez. Mint mondta, egy-két művet csak mostanában kezd megérteni. Ebben a tanításban Tóth Árpád Lélektől lélekig című művét elemezte.

Barsi Balázzsal a lelkigyakorlat végén a látogatóközpontban kötetlenül is beszélgethettek a hívek, akikre láthatóan mély benyomást tettek az elhangzott gondolatok.

Barsi Balázs elmélkedése ITT meghallgatható.

Szerző: H. Varga Eszter

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Szaplonczay Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria