Spányi Antal püspök Makkosmárián: Bátran induljunk utunkon a Szűzanyával, Isten áldásával

A szentmise kezdetén Harkai Gábor budakeszi plébános köszöntötte a főpásztort és a kertet megtöltő híveket, zarándokokat, külön szeretettel azokat, akik gyalogosan érkeztek az ünnepre.

A szabadulást korunk rabságaiból csak Isten tudja megadni – mondta a  Székesfehérvári Egyházmegye kiemelt ünnepén Spányi Antal püspök, hozzátéve, hogy „természetesen kiemelt ünnepe ez saját szívünknek és lelkünknek is”. Visszaemlékezhetünk rá, hogy sokan fiatalon, akár gyermekként imádkoztunk, kértük ezen a kegyhelyen Mária közbenjárását a kommunista rendszer által bebörtönzöttek szabadságáért. Később azért fohászkodtunk, hogy szabaduljanak meg szeretteink, hozzátartozóink az alkohol, a drog, a játékszenvedély fogáságából; de imádkozzunk azért is, hogy szabaduljunk meg minden bűntől, hogy tisztán, szabad lélekkel szerethessünk az Urat, és hogy tudjuk az ő országát nemcsak hirdetni, hanem saját életünkkel is megmutatni.

Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepén a megszabadulásról elmélkedünk. De mitől kell megszabadulnunk? – tette fel a kérdést a főpásztor. – És a megszabadulásunkat csak Istentől várjuk, csak Mária közbenjárásától reméljük? Vagy megtesszük-e mi is azt, amit nekünk kell megtennünk, hogy megszabaduljunk, meggyógyuljunk, teljes életet éljünk? Készek vagyunk-e, akik oly buzgón imádkozunk mások megszabadulásáért, hálaadásunkban is buzgónak mutatkozni? Mert lehetetlen, hogy meg ne tapasztaltuk volna Isten segítségét, a Szűzanya imájának erejét.

Az evangélium Szent Lukács könyvéből hangzott el (Lk 16,19–31), a dúsgazdag ember és a szegény Lázár története.

Homíliájában a székesfehérvári megyéspüspök kifejtette: az idők kitermelik a bajt, fogságot, nehézséget, amiből a magunk erejéből nem tudunk megszabadulni. Azonban

örömmel tapasztaljuk, hogy van egy segítő égi hatalom: Mária, a Fogolykiváltó segítségünkre siet, közbenjár értünk.

Nagyon sokan az itt elmondott imákkal nyerik el szabadulásukat. Megérzik Isten erejének kegyelmét, és rengetegen itt kezdik el ostromolni az eget szeretteik megszabadulásáért.

A felolvasott evangéliumi történet egyike a legismertebbeknek, hívők és nem hívők körében egyaránt – mondta Spányi Antal. Felidézte: gyermekkorában megértette, hogy a gazdag ember miért jutott a pokolba, ám azon eltűnődött, hogy aki életében annyira szívtelen volt a körülötte élőkkel szemben, pokolra jutván mégis közbenjár testvéreiért, akik hasonlóan szívtelenül élnek, mint ő élt egykor. Akkor még nem értette, hogy a példabeszédek tanításának egészét, lényegét kell megragadni. Az biztos, hogy nem arról van szó, hogy ebben a mások szenvedéseire érzéketlen, életében jólétben dúskáló emberben mégis feltámadt a szív. Mert aki engedi maga fölött elhatalmasodni az önzést, akinek egyre inkább elég lesz önmaga, és nem törődik másokkal, azzal történhet bármi, jöhet valaki a holtak közül is hirdetni az igazságot, annak sem fog hinni. Elméleteket gyárt, tudományos, pszichológiai, belső magyarázatokat keres: „Csak képzeltem, az elme játéka volt csupán, amit megéltem.” Az evangéliumi történetből egyértelmű: az ég és a föld, még inkább az üdvösség és a pokol átjárhatatlanul el vannak választva egymástól. Az ember sorsa pedig eldől az ítéletkor, amikor számot kell adni – szögezte le a püspök.

Ami igazán fontos ebben a példabeszédben, az a dúsgazdag ember története, aki eljutott arra a pontra, hogy azt gondolta: az a gazdagság, bőség, kényelem, amelyben része van, jár neki, és nem vette észre elteltségben, mennyi körülötte a szenvedés, nyomor és ínség. Így a háza előtt mindennap senyvedő koldust sem vette észre; átnézett rajta, úgy érezte: a bajban lévő emberhez neki semmi köze, felé semmi kötelezettsége nincsen. Közömbösen hagyta, hogy a szegény Lázár nyomorultan, mindenkitől kitaszítottan fejezte be földi életét. Eszébe sem jutott, hogy egyszer majd ő is meghal, és akkor Isten előtt számot kell adnia tetteiről: mindarról, amivel rendelkezett, és hogy javait hogyan használta. Nem gondolt erre, mert önmagával eltelt, önző ember volt, és úgy érezte: kizárólag önmagáért felelős, senki másra nem kell tekintettel lennie.

Sok ember él így, akik azért, hogy saját álmaikat megvalósítsák, mindenre képesek. A hívő ember semmiképpen sem tartozhat közéjük. Tudnia kell, hogy mindig és minden körülmények között felelős a többiekért – hangsúlyozta a szónok. – Felelősséggel tartozunk a körülöttünk élőkért.

Bármiféle gondjuk és bajuk van, az valamiképpen az én bajom és gondom is. S ha van valamilyen eszközöm, amivel segíthetek az ő bajukon és gondjukon, akkor azt készséggel meg kell tennem. Semmi és senki nem ment fel engem az alól, hogy ezt a kötelességemet teljesítsem – emelte ki a főpásztor.

Spányi Antal emlékeztetett, hogy a kegytemplom helyén álló ősi templomot a fogolykiváltó szerzetesek építették, akik készek voltak rá, hogy saját életüket adják a gályarabságban szenvedő, reménytelen körülmények között élő, halálukat váró raboknak. Kijárták, hogy valakit kicserélhessenek, és őket láncolják oda a gályapadhoz, aki pedig addig ott szenvedett, azt engedjék szabadon. Ezek a szerzetesek Isten akaratát teljesítették, egészen odaadó módon, és hogy ehhez erőt kapjanak, különös szeretettel fordultak a Boldogságos Szűzanyához: segítségében bízva reméltek, így teljesítve fogadalmukat. Vállalták azt, amire életüket szentelték.

A körülmények megváltoztak, ma már nem gályapadhoz láncolt testvéreket kell megmenteni, de oly sokféle megkötözöttség, rabság van. A legtöbbet talán arról beszélünk: milyen szörnyű az, amikor kicsik és nagyok a modern technika rabjai lesznek, telefonjuk bűvkörében élnek, nem tudnak szabadulni, a technikai eszköz pedig deformálja gondolkodásukat, szellemi fejlődésüket, jellemüket. Jobban járnának, ha ezen eszközök használata helyett olvasnának, gondolkodnának, beszélgetnének, a közösség igaz örömeit tudnák megtapasztalni. Mások az alkohol rabjaivá válnak, amitől rengeteget szenvednek ők is és hozzátartozóik is. Az alkoholtól talán nincs is végleges szabadulás: még akik ráléptek a gyógyulás útjára, ők is azt vallják: bár már hosszú ideje, évek, évtizedek óta nem isznak, mégis életük végéig alkoholisták maradnak, mert mindvégig fennáll annak veszélye, hogy visszaesnek. Látjuk a félelem rabságát is, amelynek eredője, hogy rengeteg álhír, hazugság terjed a társadalomban. Sokakat nyugtalansággal tölt el ez, amitől szintén nagyon nehéz megszabadulni – fejtette ki a főpásztor.

Jó lenne megszabadulni rabságainktól, átélni a szabadulás örömét, de gyengék vagyunk. Ugyanazokat a bűnöket követjük el, gyónjuk meg az évek, évtizedek során. Nem tudunk ezektől szabadulni. Ezt látjuk magunkon és a körülöttünk élőkön is, ugyanazokon az apróságokon hördülnek fel a családtagok, ugyanazokat a dolgokat hánytorgatjuk fel a munkatársainknak. Nehéz megszabadultként élni – mondta a megyéspüspök, hozzátéve, hogy ha az ember azt hiszi, egyedül meg tudja oldani a problémáit, akkor csalódnia kell.

A bűn hatalma, a gonosz lélek ereje nagyobb, mint a miénk. Szükség van a saját erőnkre is, de még inkább Isten kegyelmére és a Szűzanya szeretetére, mert egyedül Isten irgalma és jósága révén szabadulhatunk meg.

Az evangéliumokban olvassuk azoknak a történeteit, akiket Jézus szabadított meg különböző bajokból, megkötözöttségekből, bűnöktől, a gonosz lélektől – mondta Spányi Antal püspök. – Azért is olvassuk ezeket a történeteket, hogy mi magunk is

bízzunk és reméljünk, bátran induljunk utunkon a Szűzanyával, Isten áldásával, hogy egyre inkább olyanná váljunk, amilyennek elgondolt bennünket a teremtő Atya, s az ő szeretetét tudjuk a világban nemcsak képviselni, de bemutatni és tovább is sugározni.

A szentmise záróáldása előtt a főpásztor vezetésével a Mindenkor Segítő Szűz Máriához imádkoztak a hívek. A szertartás a pápai és a magyar Himnusz, valamint a Boldogasszony Anyánk Mária-himnusz eléneklésével ért véget. 

A szentmisét követőn Spányi Antal és a papi asszisztencia levonultak az altemplomba, és a 2024-ben elhunyt Filó Kristóf egykori budakeszi plébános, kanonok sírjánál imádkoztak.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír