A résztvevők főként Szíriából érkeztek, és nagyon motiváltak. A 17 éves Mahmúd azt mondta: „Nem tudtam befejezni az iskolát Szíriában. Már három hónapja vagyok Ausztriában, és szeretnék gyorsan megtanulni németül, hogy befejezzem a félbehagyott középiskolai tanulmányaimat, mert orvosnak szeretnék tanulni.”
A német nyelvtanfolyam újdonság a Don Bosco für Flüchtlinge (Don Bosco a menekültekért) szalézi mű kínálatában, amelyet önkéntesek együttműködésével szeptemberben indítottak a Don Bosco Szaléziak.
A kurzus igen népszerű, nagy iránta a kereslet, ezért november 16-án egy további intenzív német nyelvtanfolyam indul, amelyhez még több önkéntest keresnek, akik hetente egy alkalommal segítenének a fiatal menedékkérőknek, hogy mielőbb megtanuljanak németül.
„Le vagyok nyűgözve, hogy milyen gyorsan tanulnak és mennyire érdeklődőek” – mondta Kristina, egy önkéntes egyetemi hallgató az első alkalom után.
A nyelvi kurzusok mellett a Don Bosco a menekültekért csapat segít a menedékkérőknek kitölteni különböző hivatalos papírokat is. Ez a tanácsadással egybekötött szolgáltatás minden kedden működik a Hagenmüllergasse 33. szám alatti központ bejáratnál, ahol fárszi és arab önkéntes tolmácsok is jelen vannak.
Hónapok óta minden hétfőn este mintegy negyven kísérő nélkül érkezett kiskorú menekült látogatja a Sale für Alle szalézi ifjúsági központot. Ők Erdbergben, az egykori vámiskola épületében kialakított menekülttáborban élnek. Az önkéntesek foci, röplabda, csocsó és cirkusziskolai szabadidős foglalkozásokat kínálnak nekik. A szaléziak gondjaira bízott neuerdbergi plébánia helyiségeiben október közepe óta él egy négytagú család Iránból. A helyi hívek felújították számukra a lakást, és segítő szándékkal kísérik a család életét.
Forrás: Szaléziak.hu
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

