Befejeződött a Felzárkózó települések program szociális bérlakásokat biztosító projektje

Hazai – 2026. július 2., csütörtök | 14:40

Két év alatt 617 lakó költözhetett szociális bérlakásba a Felzárkózó települések program segítségével. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület nyílt pályázaton tette elérhetővé a hátrányos helyzetű családoknak, hogy modern, egészséges és tágas otthonok bérlői legyenek.

Az „RRF-3.3.1-22-2022-00001 Szociális lakások építése, felújítása, lakhatási körülmények javítása” elnevezésű projekt az Európai Unió és a magyar állam finanszírozásával, 50 ezer 896 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásból a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg.

A program közvetlen célként tűzte ki, hogy enyhítsen a felzárkózó településeken élők lakhatási nehézségein, és méltó otthont, megfelelő hátteret adjon a megerősödéshez, a nehéz élethelyzetből való továbblépéshez, illetve akár ahhoz is, hogy a bérlő később saját tulajdonú ingatlanba vagy piaci alapú bérleménybe költözzön. A meglévőnél komfortosabb bérlakásba költözés jelentősen javított a családok életminőségén, a gyermekeknek pedig biztonságérzetet adott, ami hozzájárult a harmonikus, kiegyensúlyozott testi és szellemi fejlődésükhöz is.

2026. júniusáig összesen 227 szociális bérlakást alakított ki a projektet irányító Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, 165 ingatlanba már be is költöztek a bérlők. A bérleményeknek köszönhetően jelenleg 617 lakó élhet komfortosabb és biztonságosabb otthonokban; a beköltözők közül 282 gyermek volt.

A fejlesztések megvalósításában más civil szervezetek is közreműködtek, ők elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében létesítettek szociális bérlakásokat. A program során összesen mintegy 100 településen alakítottak ki szociális bérlakásokat, melyek működtetését hosszú távon (a projekt végeztével) egy szociális lakásügynökségi feladatokat is ellátó szervezet végzi majd.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat/Felzárkózó települések program

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria