Befogadni és befogadottá válni – Szállásadókat és táborozókat hív a Szentjánosbogár közösség

Június 29. és július 4. között Bóly, Kerepes, Jászfényszaru és Taksony ad majd helyet a Gyerek és Kamasz Lelki Napoknak, melyre a 2009 és 2015 között született táborozókat várják. A mezőkövesdi és a nyírbátori Ifjúsági Lelki Napokon július 13. és 19. között pedig a 2003 és 2009 között született fiatalok szerezhetnek életre szóló élményeket. A táborokra májustól lehet jelentkezni a szentjanosbogar.hu honlapon. 

A nyári lelki napokon, melyeken négyszáz-ötszáz fiatal vesz részt, összesen százötven önkéntes dolgozik. Egy részük már tíz hónappal korábban megkezdi a munkát. Hatalmas az előkészület és a várakozás a szentjánosbogarak körében. A táborokra a vendéglátó településen élő gyerekek szintén jelentkezhetnek. Mint minden évben, idén is számítanak azokra, akik otthonukat megnyitva szállást adnak az ország különböző pontjairól érkező fiataloknak. 

Huszár Domonkos, a Szentjánosbogár Egyesület elnöke elmondja, kezdettől fogva így szervezték a nyári táborokat, a taizéi találkozók mintájára, ahol szintén családoknál szállnak meg a lelkigyakorlatozók. „Nekem mindig hatalmas élményt jelentett, ahogy befogadtak minket a helyi családok. 2004-ben volt az első táborom, azóta »bogarazom«, ahogy mi mondjuk. Emlékszem, Ágfalván a szállásadónk, egy bajszos bácsi a két gyereke mellé betessékelt még négyünket a kisbuszba, hogy megyünk hozzájuk, náluk fogunk lakni a héten.

Ezek a személyes találkozások kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy megtapasztaljuk, milyen befogadni valakit, illetve befogadva lenni. 

Egy szálláshelyre legalább ketten mennek, csak fiúk vagy csak lányok. Volt már példa arra is, hogy tízen laktak egy szálláson. Mezőberényben a helyi nénik versenyre keltek, hogy kinél száll meg több gyerek. Mindig mondogatták, nálam nyolcan vannak, nálam meg kilencen.” A táborozók a szállásadóktól kapnak reggelit és vacsorát, és bár a szervezők csak annyit kérnek tőlük, hogy az otthonukban mindenkinek jusson egy polifoamnyi hely, ahol elalhatnak, nagyon sokszor ennél kényelmesebb szálláshelyet biztosítanak nekik. „Amíg táboroztam, sokszor tapasztaltam, hogy matracot vagy ágyat készítettek elő nekünk. Nagyon erős a vendégszeretet a magyarokban, mind a mai napig megható érzés visszagondolnom ezekre a befogadásokra” – emlékszik vissza feledhetetlen élményeire Domi.

Vascsák Fruzsina, a Szentjánosbogár közösség elnökségi tagja, a lelkiség felelőse elmondja, hogy a szállásadók toborzásában kulcsszerepet töltenek be a helyi szervezők. Ők azok, akik meghívják a bogártábort a településre, helyiként segítik az előkészítő munkálatokat és a lebonyolítást. „A kistelepüléseken a helyi szervező személyesen ismeri az embereket, tudja, kire lehet rábízni gyerekeket, fiatalokat. Amikor megszületik a döntés, hogy lesz a településen bogártábor, ő kezdi el toborozni a szállásadókat, a szentmisék végén és személyes kapcsolatain keresztül hirdeti ezt a lehetőséget.”

Domi hozzáteszi: „Sokat számít, hogy a helyi szervezők tanúságot tesznek a saját élményeikről szülőként vagy résztvevőként, ezenkívül a táborvezetők vagy a csoportvezetők is ellátogatnak a faluba, és egy vasárnapi szentmisén beszámolnak arról, milyen személyes élményeik kapcsolódnak a bogártáborhoz. Ezek megérintik az embereket, így aztán szívesen megnyitják az otthonaikat. Egyszer egy szállásadó meggondolta magát, és visszamondta a szállást, így négy gyereknek nem volt hol megszállnia. A tábor előtti utolsó napon jelentkezett a szomszéd faluból a sekrestyés néni, hogy az a négy gyerek menjen hozzá, ő majd hozza-viszi őket kocsival. Eddig mindig úgy alakult, hogy elegendő férőhelyet kaptunk.”

A fiatalok tehát más kulturális-szociális közegbe kerülnek, mint amit megszoktak. „Amikor csoportvezető voltam, úgy láttam, óriási élmény nekik megtapasztalni, hogy pótanyukájuk, pótnagymamájuk lesz egy hétre. Az, hogy valaki megnyitja számukra az otthonát, olyan mélyen hat rájuk, hogy már nem érdekes, ha nem azt kapnak reggelire, amit megszoktak” – mondja Fruzsi. „Én gyerekként először mindig megszeppentem, hogy hova kerültem, de megdöbbentő élmény volt, milyen szeretettel fogadnak be az otthonukba idegen emberek. Emlékszem, az első ifitáboromban hárman-négyen voltunk fiúk egy szálláson. Az egyik nap a szállásadónk megkérte a csoportvezetőnket, hogy hadd menjünk haza napközben egy kis időre, mert a felnőtt gyerekei éppen otthon lesznek, és szeretne bemutatni minket egymásnak. Megható volt, hogy ilyen fontosak lettünk számára” – emlékszik vissza Domi.

A húsz-huszonöt fős csoportvezetői gárda rendszerint a plébánián vagy csoportos szálláson, például a helyi iskola tornatermében kap helyet. Visznek magukkal két „hátterest” is, akik a reggelit és a vacsorát intézik nekik, illetve a tábori menetet támogatják. A falubeliek szeretete még a csoportvezetőket is elárasztja, rengeteg süteménnyel, gyümölccsel, mindenféle földi jóval halmozzák el őket.  Sokszor alakul úgy, hogy kisgyerekes családok fogadják be a táborozókat, a gyerekeik pedig részt vesznek a táborban. Települése válogatja, hol milyen az arány a helyiek és a táborozók között, általában öt máshonnan érkezett fiatalra egy helyi jut. „A kedd esti missziós misére meghívjuk az egész falut.

A táborozók végigmennek a településen, mindenhová bekopogtatnak, és meghívják az ottlakókat a missziós szentmisére”

– mondja Domi. 

Csodálatos érzés, amikor megtelik élettel a település. Általában hetven-száz táborozó van a faluban, a helyi fiatalokat is beleszámítva. A táborvezető feladata a korosztályok szerinti vegyes csoportok beosztása. A jelentkezők leírhatják, hová szeretnének menni a felkínált helyszínek közül, sőt még azt is, hogy kivel szeretnének egy csoportba vagy egy szállásra kerülni. Nehéz logisztikai feladat tehát a tízfős kiscsoportok kialakítása. Ezeket aztán két fiatal önkéntes vezeti, akik nagyon sokat készülnek arra, hogy a lehető legjobban lássák el a feladatukat. 

Az ifitáborban mindennap van esti program. A gyerektábor résztvevői hét óra körül hazamennek a szállásadókhoz, velük töltik az estét, kivéve az utolsót, amikor együtt ünnepelnek a tábortűznél. A táborok tematikája kötött. „Egy héten három beszélgetős blokk van, hétfőn, kedden és csütörtökön délelőtt. Ekkor kérdések mentén beszélgetnek a gyerekek a csoportvezető irányításával, aki figyeli, mi iránt érdeklődnek az ajánlott témák közül. A csoportvezetők esténként egyeztetnek, megosztják egymással a tapasztalataikat, és a vezető párok közösen készülnek a következő napra. Hétfőn sportverseny van, kedden faluismereti nap, szerdán kirándulás, csütörtökön pedig színdarabbal köszönjük meg a helyieknek, hogy befogadtak minket. Pénteken már mennek is haza a gyerekek, gyorsan elrepül a hét” – ismerteti Domi a hetirendet.

„Mindennap van szentmise és reggeli ima, ezenkívül fontosak a lelki programok. Rengeteg készület előzi meg a táborokat. A témákat az év folyamán műhelyekben dolgozzuk ki, külön a gyerekekét, a kamaszokét és az ifikét. Az önismeret, a társkapcsolat és az istenkapcsolat minden témában megjelenik” – meséli Fruzsi, mire Domi hozzáfűzi: „A bogárpedagógiában nagyon fontos a játékban megtapasztalt élmény. Ez alapján beszéljük meg a témákat, ezt az élményt vetítjük rá az istenkapcsolatra, a társas kapcsolatokra és az önmagunkkal való kapcsolatra.” E játékok kezdetben szájról szájra terjedtek, majd 2000-ben összeállt egy gyűjteményük. Két éve jelent meg a Jezsuita Kiadó gondozásában az új játékoskönyvük, amivel szeretnének minél több játékot elérhetővé tenni mindenki számára. A megannyi közösségépítő játék mellett beszélgetésindító gondolatok is helyet kaptak a kiadványban.  

No de kiből lehet csoportvezető? Kell-e tanulnia hozzá? „Az a legjellemzőbb, hogy a valaha volt kis bogarakból lesznek a vezetők. A legtöbb táborozó álma, hogy egyszer csoportvezető lehessen. Látják az öt-hat évvel idősebbeket, akik jó példát adnak nekik” – mondja Fruzsi. A vezetőknek van egy három hétvégét felölelő képzésük, ebből az egyik alkalom egy lelkigyakorlat, amit Dobogókőn, a Manrézában tartanak a jezsuiták támogatásával. A másik két hétvégén bőséges elméleti és gyakorlati ismeretet szereznek a leendő csoportvezetők, akiket a képzési folyamat során egy mentor személyesen kísér. Alapos felkészülés előzi meg tehát a táborokat, melyeket utólag kiértékelnek.

S ha már a Szentjánosbogár közösségnek ilyen jól képzett vezetői vannak, érdemes év közben is kamatoztatni a tudásukat. Sokszor hívják őket különböző iskolákba lelkigyakorlatokat vagy egy-egy lelkinapot tartani. „A csoportvezetésen kívül más önkéntes munkára is lehetőség nyílik a Bogárban – folytatja Fruzsi. – Közkedvelt önkéntes feladat a csoportvezetés, de a különböző témaműhelyekben és az irodai munkában szintén jól jön a segítség.” „Bálokat tartunk a Párbeszéd Házában ősszel és tavasszal, ez utóbbi néha nem táncos alkalom, hanem kisebb létszámú társasjátékest. Métabajnokságainkra még külsősök is jelentkeznek. Egy »bogár pedagógus« váci állami iskolában dolgozik, szereti elhozni a diákjait, akik már bajnoki címet is szereztek. A korosztályok szerinti métabajnokságot a Hajógyári-szigeten rendezzük meg, minden pályának három bírója van, összesen körülbelül húsz” – sorolja Domi az év közbeni programokat és az önkéntesség lehetőségeit. Ősztől nyárig sem csak a sport, a játék, a szórakozás áll a középpontban, sokkal inkább az ima és a beszélgetés. A bogarak úgynevezett bogárklubokban járnak össze, általában hétről hétre találkoznak. A legtöbb klub Budapesten és környékén alakult, országszerte most már harmincöt van belőlük, nyolcan-tizenöten tartoznak egy csapatba.

A Lőrinc pap téri jezsuita templom szentélyét csak pár méter választja el a Szentjánosbogár irodától, ahol Fruzsival és Domival beszélgetünk. A bogarak a Szent Ignác-i lelkiséget követik, így sok programjukon van jezsuita jelenlét, a lelkinapokon és más eseményeken jezsuita novíciusok és atyák is részt vesznek. „A táborokban mindig van pap, akivel beszélgetni lehet bármiről, és gyónni nála, vagy behívni a délelőtti programokra. Mindig megtapasztaljuk, mennyire jó kereszténynek lenni, hinni, templomba járni, és ezt visszük tovább a hétköznapokba is. Nincs kiírva a homlokomra, hogy katolikus vagyok, mégis akként vagyok jelen a munkahelyen, az utcán, otthon, szentjánosbogárként világítva” – meséli Domi.

Az életszerű, lendületes, fiatalos lelkiség sokat segít abban, hogy megtaláljuk a helyünket az Egyházban.

A Szentjánosbogár közösség tagjai közül többen imacsoportot alkotnak, háttértámogatást nyújtanak a bogaraknak. Mindenkinek igénye van arra, hogy ne csak egymással, hanem a Jóistennel is találkozzunk” – teszi hozzá Fruzsi. A bálok és a métabajnokságok mindig szentmisével kezdődnek vagy végződnek. „Amikor együtt vagyunk, »rajzunk«, aztán mindenki hazaviszi a feltöltött lámpását, és világít vele a sötétben.

Fontos számunkra, hogy világítani tudjunk ott, ahol éppen vagyunk”

– mondja Domi, és megmutatja a Sík Sándor-verset, amely alapján a Szentjánosbogár nevet kapták. 

A Szentjánosbogár közösség a nyolcvanas évek végén alakult meg Dunakeszin. Néhány család ugyanis szeretett volna a gyerekeinek keresztény lelkületű közösséget létrehozni, egy olyan fórumot, ahol a keresztény hitet átadhatják nekik. Megalakult hát az első klub, majd nemsokára megrendezték Dunakeszin az első tábort. Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes a kezdetektől támogatta a közösséget, és segítségével megjelent a Szentjánosbogár újság A Szív folyóirat gyermekrovataként. Az újságon keresztül egyre több fiatalhoz jutott el a Szentjánosbogár híre, és néhány év elteltével már olyan sokan jelentkeztek a nyári táborokra, hogy azokat négy-öt, sőt hat helyszínen kellett megrendezni. Ahogy nőttek az egykori gyerekek, létrejött az ifitábor, majd évekkel később a családos tábor is.

Az idei nyári lelki napokra is több száz fiatalt várnak, és keresik a szállásadókat, akiknek szintén felejthetetlen élményben lesz majd részük.

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. április 6-i számában jelent meg.