„Az én békémet adom nektek” – Roger testvér gondolatai a belső békéről

Emberi szavakkal nem könnyű megfogalmazni Isten előtt, ami lényünk legmélyén lakozik. Vannak napok, mikor szinte a semmiből fakad imádságunk. Ha egyszerűen Krisztus mellett maradunk, az már maga imádság. A csend néha már önmagában is kifejez mindent.

Kész vagy-e befogadni a Föltámadottat még tested és lelked kiaszott, szomjazó sivatagában is?

Bármilyen erőtlen és rejtett is várakozásod, nyomában élő víz forrásai fakadnak:

a szív jósága, a jelen nehézségein túlmutató reménység és az a csodálatos, belső harmónia, amely a Szentlélek kiáradásának jele életünkben. Kész vagy-e megmaradni a föltámadt Krisztus jelenlétében akkor is, amikor a hosszan tartó csend idején – úgy tűnik – teljes pusztaság vesz körül? Ez a csend látszólag semmi, pedig gyümölcsöt hozó, bátor döntések születnek belőle.

A belső csöndet nem kell mindenáron elnyerni, keresve a kiüresedést, elhallgattatni a képzelőerőt; hasztalan módszereket alkalmazni, hogy az elcsöndesedést erőltessük.

Annak, aki azon veszi magát észre, hogy „gondolataim elkallódtak, szívem szétszóródott”, az evangélium így válaszol: „Isten nagyobb a te szívednél.” Imáidban gyakran így fordulsz Krisztushoz: „Mit vársz tőlem, Uram?” Egyszer eljön a nap, amikor megérted: sokat vár. Azt szeretné, hogy a hitedre hagyatkozásod tanújává váljál mások számára, hogy tükrözd az Ő jelenlétét.

A teljes szöveg ITT olvasható.

Forrás: ujvarosonline.hu; Teréz anya – Roger testvér: Az imádság mint üdítő forrás. Agapé, 2016. Fordította: Merza Edit, Szendrényi Marietta és Thorday Attila

Fotó: Vigilia Facebook-oldala

Magyar Kurír