Békét teremtő magány – Kortárs képzőművészek foglalták alkotásba vallomásaikat Szent Gellértről

Egy ezeréves történethez nyúltak vissza a kortárs alkotók a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor és a Petőfi Kulturális Ügynökség együttműködésében indított pályázatra készített művekben. Az eredeti pályamunkák Szentendrén láthatók, a másolatok vándorkiállításként megjelennek ott, ahova hívják. A Szent Gellért bakonybéli élete ihlette alkotások arról is szólnak, mit jelent a művészek számára a magány, az elmélyülés, a csend, a belső lényeggel való találkozás.

Guba András SP, a főiskola Innováció és Hálózatok Intézetének vezetője köszöntőjében elmondta, az alkotásokat Szent Gellért bakonybéli élete ihlette. Az a hét év, amikor remeteségbe vonult vissza, s amelyből kilépve folytatta egyházépítő küldetését. Ezen alkotások kiállítóhelye most annak a Gellért-hegynek „szomszédsága”, ahol ebbe a küldetésbe belehalt, és azon templomé, ahol felravatalozták. Gellért életének egészen más aspektusát idézik meg. „Érdekes megélni ezt a feszültséget. Mindkettő itt van, megjelenik életének minden regisztere” – fogalmazott Guba András.

Baán Izsák OSB, a Szent Mauríciusz Monostor perjele vezette be a jelenlevőket a kiállítás gondolatkörébe. Egy Anthony de Mello-történettel kezdte: Egyszer a mester, amikor látta a világban lévő sok rossz kapcsán vitatkozó, veszekedő tanítványait, rákérdezett, mit gondolnak, miért van ennyi rossz a világban. Önzők az emberek, nem tudják megkülönböztetni a jót és a rosszat – válaszolták a mesternek. Ő azonban nem fogadta el válaszukat, és azt mondta, az az oka, hogy az emberek nem tudnak csendben és egyedül lenni. (Anthony de Mello [Mumbai, India, 1931 – New York, 1987] jezsuita szerzetes és pszichoterapeuta volt; spiritualitásról szóló könyveiről vált ismertté – a szerk.)

Korunk a magány paradoxonainak kora – mutatott rá Baán Izsák. Sosem volt ilyen könnyű kapcsolatba kerülni bárkivel a világ bármelyik pontján, és sosem voltak ilyen magányosak az emberek. Úgy is fogalmazhatunk, sosem volt ilyen nagy vágy az emberekben a nyugalomra, békére, de mikor erre alkalom lenne – például a BKV-n, amikor épp nem kell semmit csinálni –, mindenki előveszi a kütyüjét, és elárasztja magát valamivel.

Észlelve ezeket a paradoxonokat, s látva a világban zajló történéseket, gondolta a bakonybéli közösség, hogy Szent Gellért ottani megtelepedése 1000. évfordulóján olyan képzőművészeti pályázatot hirdet, melynek témája a békét teremtő magány. A szerzeteseket inspiráló kép a középkori irodalomból azt a Gellértet láttatja, aki a legenda szerint szarvast és farkast fogadott be magányos szerzetesi életébe. „Idilli kép” ez, hogy jól értsük, abban segít a középkori irodalomelmélet: a szarvas a mély emberi vágyak, a farkas az agresszió jelképe.

A történet azt meséli el, hogy Gellért hétéves magányában belső küzdelmet folytatott, „szelídítette” ezeket a nagy belső erőket, és a küzdelem révén jutott el a magányban a békére.

Nagy közelség van a szerzetes és a művész archetípusa között – véli a bencés közösség perjele. Az a folyamat, melyben a belső világ lecsendesítése zajlik, ami feszültséggel jár, és melynek gyümölcse a művész számára az alkotás, a szerzetes számára a Krisztus képmása önmagában. Az alkotó, teremtő magány összeköti a szerzetest a képzőművésszel.

Baán Izsák felidézte: Legutóbb nagyon szép természeti környezetben, a bakonybéli monostor védett parkjában volt látható a kiállítás, ott máshogy „szólaltak meg” a művek. Ugyanakkor az igazán kemény magány a nagyvárosi magány, akkor a legmagányosabb az ember, amikor sok ember között van egyedül. Jó, hogy most itt, egy nagyváros közepén láthatók a képek. Itt, a főiskola aulájában védett térbe kerültek. Az aula egy üres tér egy egész közepén. A kolostori építészetben mély tudás volt; ha középen megőrzünk egy üres teret, az termékennyé tesz mindent. Ennek terméke a kerengő, itt a Sapientián az aula. „A képek itt, a nagyvárosban arra hívnak, hogy megkeressük magunkban ezt a termékeny ürességet. S ahogy a kerengő, úgy az aula is felfelé nyit, felfelé húzza az embert. Az alkotások akkor kezdenek el beszélni a békét teremtő magányról, ha ezt a transzcendentális dimenziót megérezzük, és tudjuk az Isten terében szemlélni őket. Erre hívunk mindenkit, találják meg önmagukban ezt a termékeny ürességet, ami békéhez vezet el, ha merünk benne maradni.”

Sipos Tünde, a kiállítás kurátora elmondta, kétszáz alkotó jelentkezett a Petőfi Kulturális Ügynökség pályázatára, 33 művet választott ki a szakmai zsűri, ezekből készült válogatás erre a helyszínre. A művészek szavakban is megfogalmazták, mit jelentett számukra a felhívás, mit üzent nekik a királyi udvarból a bakonybéli remeteségébe visszahúzódó Szent Gellért püspök, bencés szerzetes élete, hol és hogyan találják meg ők maguk az elvonuló feltöltődés forrásait. A kurátor bemutatta, milyen anyagokkal, technikákkal, szimbólumokkal éltek az alkotók, segítve értelmezésével a művek befogadását.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír