Bemutatták a 2025-ös szentév logóját

Kitekintő – 2022. július 5., kedd | 14:41

A 2025-ös szentév mottója – „A remény zarándokai” – váljon hiteles, megtapasztalható tartalommá a világ számára – ezt a célt fogalmazta meg Pietro Parolin bíboros államtitkár június 28-án az Apostoli Palotában azon az eseményen, melyen bemutatták a 2025-ös szentév hivatalos logóját.

A bíboros hangsúlyozta: az utóbbi évek és hónapok eseményei szinte kötelezik az Egyházat arra, hogy rámutasson a reményre, amely a többi isteni erénnyel együtt – mint a hit és a szeretet – a keresztény élet alapját képezi, és mindenkit arra szólít, hogy legyen egy jobb világ felelős építője. A vatikáni bíboros államtitkár idézett Ferenc pápa leveléből, amelyet a 2025-ös szentév kapcsán írt:

Mindent meg kell tennünk, hogy mindenki visszanyerje az erőt és annak bizonyosságát, hogy nyitott lélekkel, bizakodó szívvel és messzire tekintő elmével nézhet a jövőbe.”

Parolin bíboros megköszönte a jubileumi év szervezésében részt vevő polgári hatóságoknak az együttműködést. Rámutatott, hogy mennyire szükséges és termékeny ez az egymást kiegészítő tevékenység mindazok javát szolgálva, akik elzarándokolnak Szent Péter és Pál sírjához, hogy az ősi hagyomány szerint átlépjenek a szent kapun. A szentév szép alkalom különösen Róma városa és Olaszország számára, hogy turisták millióit fogadja, akik azért érkeznek, hogy részt vegyenek a hit- és a kulturális élet eseményein.

A 2025-ös szentév logóját Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának volt elnöke mutatta be. A négy stilizált emberalak (egy piros, egy sárga, egy zöld és egy kék figura) a világ négy sarkából érkező emberiségre utal. Mindegyikük átöleli az előtte álló alakot, kifejezve a szolidaritást és testvériséget, amelyeknek egyesíteniük kell a népeket. A sorban az első emberalak a keresztbe kapaszkodik, amely a hit jelképe, és amely kapcsolódik a horgonyhoz, a remény szimbólumához, amiről soha nem lehet lemondani. A négy figura alatt látható hullámok azt jelképezik, hogy az élet hajója nem mindig halad nyugodt vizeken.

Nem véletlen az alakok színe sem: a piros a szeretetet, a cselekvést és a javakban való osztozást jelképezi; a sárgás-narancssárgás szín az emberi melegséget fejezi ki; a zöld a békét és a kiegyensúlyozottságot idézi; a kék pedig a biztonságra és a védelemre utal. A kereszt és a horgony fekete-szürke színe a tekintélyt és a belső tartást jelképezi. A kép azt is ábrázolja, hogy a zarándok útja nem egyéni, hanem közösségi, amely a kereszt felé tart. A kereszt is mozgásban van, az emberek felé hajol, hogy elébük menjen, és soha ne hagyja magukra őket, hanem felkínálja a jelenlét bizonyosságát és a remény biztonságát.

A logót a 2025-ös jubileumi év zöld színnel írt latin nyelvű mottója teszi teljessé: Peregrinantes in Spem (A remény zarándokai).

Fisichella érsek úgy fogalmazott: a logó egy „iránytű, amelyet követni kell”, továbbá kifejezi az identitást és a sajátos spirituális témát, magába foglalva azt a teológiai jelentést, amely körül kialakul és megvalósul a jubileumi szentév.

A szentév programjait szervező Új Evangelizáció Pápai Tanácsa május 20-ig nyílt pályázatot hirdetett egyének és csoportok részére, hogy elkészítsék a hivatalos logót. A pályázaton részt vettek diákok, grafikai stúdiók, szerzetesi intézmények, művészettörténészek; a világ 48 országának 213 városából 294 munka érkezett be. A résztvevők életkora a 6 évestől a 83 évesig terjedt. Egy bizottság értékelte a beérkezett munkákat a következő három kritériumot figyelembe véve: lelkipásztori – hogy a jubileum üzenete könnyen érthető legyen; műszaki-grafikai – hogy a kép lehetővé tegye a könnyű reprodukciót; esztétikai – hogy a jól elkészített rajz magával ragadó legyen. Ezután Ferenc pápa elé terjesztettek három „döntőbe került” tervet, hogy kiválassza a számára legmegkapóbbat. „A választás a pápa számára sem volt könnyű” – mondta Fisichella érsek. Miután többször is megtekintette a tervezeteket, választása végül Giacomo Travisani rajzára esett.

Ferenc pápa kérésének megfelelően a szentévet előkészítő két évben a következő témákra összpontosít majd a Világegyház: 2023-ban a II. Vatikáni Zsinat négy konstitúciójának alapvető témáit mélyítik el, emlékezve rá, hogy idén október 11-én ünnepeljük a zsinat megnyitásának 60. évfordulóját. 2024-ben pedig világszerte imával készülnek a zarándokok a jubileumi szentévre.

A 2025-ös szentévre a tudomány és a technika vívmányait is felhasználják.

Lehetővé kell tenni milliók számára, hogy a digitális technológia révén is zarándokokká váljanak, és haladjanak az utakon, megörökítve a pillanat szépségét és szent mivoltát”

– magyarázta Fisichella érsek. Ősszel elindul a szentév hivatalos weboldala és applikációja. A portál a Zarándokok Chartáján kívül híreket, történelmi feljegyzéseket, gyakorlati információkat, szolgáltatásokra mutató és multimédiás tartalmakat kínál majd tíz nyelven; a fogyatékkal élők számára különböző akadálymentesített elérhetőséggel.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Új Evangelizáció Pápai Tanácsa Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria