Benedek emeritus pápa levelet küldött az ohiói Steubenville-i Ferences Egyetem elnökének

Kedves Pivonka atya!

Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy az Amerikai Egyesült Államokban, a Steubenville-i Ferences Egyetemen nemzetközi szimpózium foglalkozik az ekkleziológiámmal, és így gondolkodásomat és törekvésemet belehelyezi abba a nagy áramlatba, amelyben kezdettől fogva mozog.

Amikor 1946 januárjában elkezdtem teológiát tanulni, senki sem gondolt egy egyetemes zsinatra. Amikor XXIII. János pápa meghirdette mindenki meglepetésére, sok kétely merült fel, hogy lesz-e értelme, sőt, egyáltalán lehetséges volna-e a meglátásokat és kérdéseket egy zsinati nyilatkozat egészében rendszerezni, és így irányt adni az Egyháznak további útjához. Egy új zsinat nemcsak értelmesnek, hanem szükségesnek is bizonyult. A teológia most először nyilvánult meg a maga radikalitásában. Ugyanez történt a hit és a puszta értelem világa közötti kapcsolat témájával is. Egyik témával sem foglalkoztak előzőleg ilyen módon. Ez magyarázza, hogy a II. Vatikáni Zsinat kezdetben miért jelentett olyan fenyegetést, hogy összezavarja és megrendíti az Egyházat, mintsem, hogy új világosságot adjon küldetésének. Időközben fokozatosan nyilvánvalóvá vált annak szükségessége, hogy újrafogalmazzák az Egyház természetének és küldetésének kérdését. Ezáltal lassan a zsinat pozitív ereje is felszínre tört.

Saját egyháztani munkámra az új helyzet nyomta rá bélyegét. Az új helyzet, amelyben az első világháború után az Egyház találta magát Németországban. Ha addig az ekkléziológiát alapvetően intézményi szempontból kezelték, akkor most örömmel érzékelték az egyház fogalmának tágabb spirituális dimenzióját. Romano Guardini ezt a fejlődést a következő szavakkal jellemezte: „Egy óriási jelentőségű folyamat kezdődött el. Az egyház ébredezik a lelkekben.” Így „Krisztus Teste” az Egyház alapkoncepciójává vált, amely ezt követően, 1943-ban, a Mystici Corporis enciklikában jutott kifejezésre. Azonban e hivatalossá tétellel az Egyháznak mint Krisztus misztikus testének fogalmát kritikusan újra kellett gondolni. Ebben a helyzetben gondolkodtam és írtam meg disszertációmat Isten népe és háza Szent Ágoston egyháztanában címmel. Az 1954-ben Párizsban tartott nagy augusztiniánus kongresszus lehetőséget adott arra, hogy összegezzem Szent Ágoston álláspontját a kor politikai zűrzavarában.

A Civitas Dei jelentésének kérdése ekkor végleg tisztázódni látszott. H. Scholz Glaube und Unglaube in der Weltgeschichte (Hit és hitetlenség a világtörténelemben) című, 1911-ben megjelent disszertációja már kimutatta, hogy a két Civitates nem valamilyen testületi szervet jelentett, hanem a két alapvető erőnek, a hitnek és a hitetlenségnek a történelemben való megnyilatkozását. Az a tény, hogy ezt a Harnack irányítása alatt írt tanulmányt summa cum laude minősítéssel fogadták el, már önmagában is teljes mértékben biztosította jóváhagyását. Ráadásul beleillett az általános közvéleménybe, amely szép, de egyben ártalmatlan helyet jelölt ki az Egyháznak és a hitnek. Bárkit, aki le merészelte volna rombolni ezt a gyönyörű konszenzust, azt makacsnak lehetett volna tekinteni. A 410-ben bekövetkezett dráma (Róma elfoglalása és kifosztása a vizigótok által) mélyen megrázta az akkori világot és Szent Ágoston gondolkodását is. Természetesen a Civitas Dei nem egyszerűen azonos az egyház intézményével. Ebben a tekintetben a középkori augusztinizmus valóban végzetes tévedés volt, amit mára szerencsére végleg sikerült leküzdeni. De az egyház fogalmának teljes spiritualizálása önmagában véve hiányolja a hitnek és intézményeinek a világban jelen lévő valóságát. Így a II. Vatikáni Zsinaton az „Egyház a világban” kérdés végül valóban központi problémává vált.

Ezekkel a megfontolásokkal csak azt az irányt akartam megjelölni, amely felé a munkám vezetett engem. Őszintén remélem, hogy a Steubenville-i Ferences Egyetem nemzetközi szimpóziuma hasznos lesz a küzdelemben, amelyet korunkban folytatunk az Egyház és a világ helyes megértéséért.

Krisztusban az Öné,

XVI. Benedek

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír