Benkő Antal jezsuita búcsúlevele

P. BENKŐ ANTAL S.J. 1920-2013

P. Benkő Antal S.J. Krisztus Király ünnepén reggel, kilencvenhárom évesen elhunyt.
Az elmúlt években P. Benkő sokat szenvedett gerincével, amit nagy türelemmel és humorral fogadott. Az elmúlt időben az elmúlt hetekben felgyorsult a gyengülése, már állandó ápolásra, segítségre szorult. Adjunk most hálát egy nagyon gazdag életért. Kísérje imánk és bízzuk rá őt egészen Krisztus Királyra!
Temetése a pesti jezsuita Jézus Szíve jezsuita templomban lesz, december 13. pénteken, a 18,00 órás mise keretében.

ÖNÉLETRAJZ
P. Benkő Antal S.J.

Mivel nem tudom, mikor hív magához Teremtőm és Megváltóm, már most, 1997 márciusában megköszönöm a Szentháromság Egy Istennek, hogy nekem is megadta a katolikus hit kegyelmét, és Jézus Társaságában papi és szerzetesi életre hívott.
Megköszönöm a Társaság elöljáróinak és mindazoknak a jóságát, akik ezen az úton imádságaikkal, példájukkal és testvéri, baráti szeretetükkel támogattak.

1920-ban, Pakson születtem katolikus tanítócsaládból, második gyermekként. Gimnáziumba Pécsre, a Piusba küldtek szüleim. Gyerekkorom óta gondoltam arra, hogy pap leszek. Az ötödik gimnáziumba be is léptem a pécsi kis-szemináriumba, de igazi hivatásomat csak hetedikes koromban találtam meg. Pius-i tanáraim hiteles életstílusa, a fiatal jezsuita szentek, főleg az első japán szent vértanúink élete, valamint P. Tüll lelkigyakorlatai 1936 őszén megérlelték bennem a meggyőződést, hogy Jézus az ő Társaságába hív. A karácsonyi vakáció után át is költöztem az Ignáciumba, érettségi után pedig, 1938-ban beléptem a Társaságba.

A noviciátusban nem tűnhettem túl alkalmasnak a Társaság életére, mert noviciátusmesterünk, P. Henn János fél évre elhalasztotta első fogadalmaim letételét. Úgy látszik, hogy komoly döntést várt tőlem. Látva kitartásomat, Berchmanns Szent János ünnepén fogadalmakhoz engedett. A filozófián annyira rendbe jöhettem, hogy magisztérium nélkül azonnal teológiára küldtek. Egyes rendtestvéreim szerint azért halálomig meglátszott rajtam, hogy nem voltam magiszter.

A teológiát 1944-ben Szegeden kezdtem, 1946-tól pedig Rómában folytattam. P. Cselével együtt szenteltek pappá az Örök Városban, 1947-ben. Bár én inkább a filozófiát szerettem, egykori novíciustársam, a szintén Rómában tanuló, P. Hegyi János pedig pszichológiát. P. Borbély provinciális mégis engem küldött pszichológiára, P. Hegyit pedig filozófiára.  Végső megokolása: a magyar provinciának sürgősen szüksége van pszichológia tanárra; aki előbb fejezi be a teológiát, annak kell pszichológiát tanulnia. P. Hegyit viszont két évvel később szentelték, mivel két év magisztériumot végzett. Így lettem én pszichológus és P. Hegyi filozófus. A harmadik probációt 1948/49-ben Münsterben végeztem. Utána P. van Gestel, a német nyelvterület asszisztense Lővenbe küldött szaktanulmányokra. 1950 és 1953 között tanulmányaim mellett vezettem a lőveni Mindszenty Kollégiumot. Jó ideig nem láttam tisztán, hogy a pszichológia melyik ágában mélyüljek el. A Gondviselés azonban irányított; 1954 márciusában a papságra készülők pszichológiai vizsgálatáról írt értekezéssel doktoráltam. Ez megszabta későbbi tevékenységem főbb területét: vallás- és pasztorálpszichológia és pszichológiai tanácsadás (counseling).

Tanulmányaim befejezése után elöljáróim Brazíliába küldtek, ahol 1975-ig dolgoztam. 1954 és 57 között a Közép-Brazíliai Provincia skolasztikátusában, Nova Friburgóban tanítottam pszichológia racionálist és experimentálist. Itt tettem le 1954-ben utolsó fogadalmaimat. 1958-ban a jezsuiták vezetésére bízott Rio de Janeiro-i Katolikus Egyetemre hívtak, hogy újjászervezzem a már három éve működő, de gyenge állapotban lévő, pszichológusokat képző Pszichológiai Intézetet. Ezt 9 éven át vezettem. Mivel akkor még alig volt szakképzett pszichológus Brazíliában, kezdetben csaknem minden szaktárgyat tanítottam, az Intézet keretében felállítottam egy Pszichológiai Tanácsadó Központot, több tanulmányt közöltem, számos előadást, tanfolyamot tartottam Brazíliában és több dél-amerikai országban, valamint részt vettem a brazíliai pszichológusok képzésének állami megszervezésében. 1964-től 1968-ig a Bölcsészeti Kar dékánja voltam. 1968-ban, amikor befejeződött egyetemünk reformja, rám bízták az új Lelkipásztori Központ valamint az akkor felállított Teológiai Tagozat (Departamento de Teológia) megszervezését. Az utóbbit a Szentszék 1971-ben Pápai Teológiai Fakultásnak ismerte el. 1972-ben szervezési és anyagi problémák miatt új rektort és vice-rektorokat kellett kinevezni az egyetemre. Így lettem a tanszemélyzetért, a tanulmányi és kutatási programokért felelős Akadémiai Vice-rektor. A leépítések és átszervezések azonban megviseltek, egészségem is megrendült. 1974-ben kértem a felmentésemet, de a brazil elöljárók emberhiányra hivatkoztak. Bár Brazíliát, az ifjúsági munkát és a tanítást nagyon szerettem, nem láttam más kiutat mint, hogy kérjem P. Ádám Jánost, aki akkor a külföldön elő magyar jezsuiták provinciálisa volt, hogy hívjon vissza magyar munkára. Ő 1975-ben – egyelőre még ideiglenes jelleggel – Klagenfurtba küldött P. Őry mellé, hogy segítsem a Szolgálat szerkesztésében.

1977-ben és 1979-ben egy-egy szemesztert még tanítottam Rio de Janeiroban. Látva, hogy a kétlakiságot nem lehet sokáig folytatni, végleg visszatértem a magyar provincia keretébe. Felhasználtam a nyugodtabb körülményeket arra, hogy pszichológiai ismereteimet cikkeken és könyveken keresztül is kamatoztassam. Részt vettem a klagenfurti Lebensberatung (életviteli tanácsadó) és a Telefonseelsorge (Telefon lelkisegély) munkáiban. Klagenfurtban kezdtem foglalkozni a szektákkal, amelyek a nyugat-európai fiatalok körében már akkor próbáltak terjeszkedni. 1980 és 1984 között a klagenfurti ház minisztere voltam és az osztrák provinciához applikáltak. P. Őry halála után, 1984 februárjától 1986 tavaszáig, mint karintiai magyar lelkész és a Szolgálat szerkesztője dolgoztam Klagenfurtban. Utána a szerkesztőség Bécsbe költözött át, ahol még két évig vezettem a folyóirat és a vele járó könyvek szerkesztését. 1988 és 1992 között Bécsben a burgenlandi egyházmegye szemináriumának spirituálisaként dolgoztam.

1992 nyarától 1996. március közepéig a Vatikáni Rádió magyar tagozatának vezetését bízták rám. Ez a munkakör számomra nemcsak teljesen új, hanem nehéz feladatot is jelentett, amit főleg munkatársaim áldozatos és hatékony együttműködésével tudtam valamiképpen ellátni. Rádiós munkáim befejezése után négy hónapos szabbatikumot kaptam, hogy pszichológiai ismereteimet felfrissíthessem. Arra gondoltam, hogy így jobban gyümölcsöztethetem szakképzetségemet Magyarországon. 1996 júliusában, 50 évi távollét után költöztem vissza Magyarországra. Budapesten, a Jézus Szíve templomban lettem kisegítő lelkipásztor és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán tanítottam pszichológiát.

Mivel nem tudom, mikor hív magához Teremtőm és Megváltóm, már most, 1997 márciusában megköszönöm a Szentháromság Egy Istennek, hogy nekem is megadta a katolikus hit kegyelmét, és a Jézus Társaságában papi és szerzetesi életre hívott. Megköszönöm a Társaság elöljáróinak és mindazoknak a jóságát, akik ezen az úton imádságaikkal, példájukkal és testvéri, baráti szeretetükkel támogattak. Bocsánatot kérek mindenkitől, akit hibáimmal, bűneimmel és mulasztásaimmal megbántottam vagy megbotránkoztattam. Kérem, foglaljanak szentmiséikbe és imáikba, hogy a Szűzanya és az összes szentek közbenjárására Isten irgalmas kegyelmének fényét árassza rám, amikor ítélőszéke előtt meg kell jelennem.

Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya/Magyar Kurír