…Benyik György professzort a szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciáról

– Zsoltárok, himnuszok, imádságok – ez volt a szeptember 2-án véget ért biblikus konferencia témája. Miért ezt a témát választották a tanácskozás vezérfonalául?
– Az idén 20. alkalommal megrendezett konferencián annyi más téma után arra gondoltam, hogy a „Biblia szívét”, az imádságokat választom. Ezzel a választással egy előítéletet szeretnék megszüntetni. Ez az előítélet azóta erősödött meg, hogy Magyarország szellemileg is átjárható. Sokan úgy gondolják, hogy a keleti vallások a spiritualitás megtestesítői, a nyugati vallás és annak alapkönyve pedig egy ideológiai vitakönyv. Ez sokszor abból adódik, hogy a bibliai teremtéstörténetet az evolúciós elmélettel ütközetik, vagy a Bibliának a történeti szemléletét a marxista történelemszemlélettel. Az elemzéseknél olyan szövegekhez nyúlnak, amelyek nagyon fontosak, de mégsem a Biblia szívét, a Szentírás imádságait alkotják. Úgy gondoltam, hogy akkor teszem a legjobb szolgálatot az érdeklődőknek és talán Istennek is, ha erre irányítom a figyelmet, mert ezt az imádságfüzért valahogy elfeledtük. A zsidó liturgia – és a katolikus is – nagyon sokat megőrzött ezekből, amelyek a liturgia során hallhatóak is, de ezeket a szövegeket már csak azok hallják, akik rendszeresen részt vesznek a liturgiában. Aki maga kezdi el a Szentírást olvasni, nem is biztos, hogy felfedezi ezeket. Ez az egyik ok, amiért ezt választottam.

A másik ok pedig az, hogy Erdélyi Zsuzsanna gyűjtése kapcsán fény derült arra, hogy a népi imádságok milyen mély gondolatokat tartalmaznak. Arra viszont még kevéssé derült fény, hogy ezek a népi imádságok milyen áttételesen merítenek a Biblia imádságaiból. Az ókori és középkori ember, aki sokszor nagyon nehéz élethelyzeteket élt meg, megtalálta Isten igéjének azt a rétegét, amellyel saját egyéni, pszichikai konfliktusait, és sokszor társadalmi konfliktusait is kezelni lehetett. Úgy gondolom, hogy erre ráirányítani a figyelmet talán nem is egészen bibliai szaktudományos kérdés, nem pusztán a szaktudósok számára lényeges, hanem a szélesebb nyilvánosság számára is, hiszen az imádság fontos eszköz arra, hogy helyreállítsa az ember megbillent lelki egyensúlyát, illetve közösségi kapcsolatait. Jó lenne, ha minél többen felfedeznék ezt, felfedeznék azokat az imaszövegeket is, amelyek feledésbe merültek, felfedeznék Tóbiás imáját, Eszter imáját; hogy az Újszövetségben nemcsak a Miatyánk van, hanem Jézus búcsúbeszéde és főpapi imája, és a szeretethimnusz. Örültem, hogy miután elküldtem a professzoroknak az elemzésre javasolt szövegek listáját, a legjobb szövegeket választották ki, megvilágították azok keletkezéstörténetét, és sokan utaltak hatástörténetükre is. Az igazán szép hatástörténet számomra az lenne, ha a hallgatók hazatérve megkeresnék ezeket az imákat a Bibliában.

– A konferencia két napján 17 előadás hangzott el, csaknem ugyanannyi felkért hozzászóló volt. Az előadók és a hozzászólók között sok neves külföldi professzort is üdvözölhettünk, a testvéregyházak részéről is. Kiket emelhetnénk ki közülük?
– A határon túlról érkezett magyar előadók közül mindenekelőtt Jakubinyi György gyulafehérvári érseket említsük meg, aki kiváló biblikus teológus, és évek óta figyelemmel kíséri előadóként és társvédnökként a konferenciát; azután Peres Imre evangélikus professzort, aki Szlovákiából, a Felvidékről érkezett és szintén rendszeres előadója a konferenciánknak, vagy Lészai Lehel református professzort Kolozsvárról.

A külföldi előadók közül mindenképen meg kell említeni Jutta Hausmann professzor asszonyt, aki evangélikus teológus, szintén évek óta rendszeres résztvevője, előadója a konferenciánknak, kitűnően beszél magyarul, és 1994 óta az Evangélikus Hittudományi Egyetem ószövetségi tanszékének professzora. Mato Zovkiæ professzor Szarajevóból érkezett, és a Szentszék muzulmán-keresztény párbeszédért felelős bizottságának szakértője, hiszen katolikusként kisebbségben él: az 500 ezer fős boszniai katolikus közösség 200 ezerre apadt. Õ tehát belülről ismeri azt a helyzetet, hogy mit jelent kisebbségben élni, és úgy párbeszédet folytatni.

Martin Meiser evangélikus professzor Németországból érkezett, ő arról nevezetes, hogy a közelmúltban adta közre a Galata levél-kommentárt, amely az újszövetségi Szentírás patrisztikus kommentársorozatának első kötete, és akit tudományos munkásságáért evangélikus teológusként a Regensburgi Egyetem – Ratzinger bíboros egyeteme – „XVI Benedek pápa” tudományos díjával tüntettek ki. Horvátországból érkezett Mario Cifrak ferences teológus, aki örömmel üdvözölte, hogy a horvát teológusokkal is felvettük a kapcsolatot.

– A mostani biblikus konferencia már a 20. volt a sorban. Hogyan tekint vissza az elmúlt időszakra? Melyek voltak a legemlékezetesebb, legizgalmasabb rendezvények?
– A húsz év alatt körülbelül 230 előadás hangzott el, s körülbelül 80 külföldi előadónk volt, ami elég szép szám. A két évtized terméséből 16 kötet jelent meg. Ezeket – talán kettő kivételével – feltettük a Szegedi Hittudományi Főiskola honlapjára, tehát azok is elolvashatják, akik nem tudják megvásárolni azokat.

A legizgalmasabb időszak az volt, amikor az újonnan érkezett német professzorok egy újfajta vitakultúrát honosítottak meg, amelyre nem a kijelentő, kinyilatkoztató stílus jellemző, hanem a rákérdező, a másikra odafigyelő. Ez a stílus azután itthon is kezdett meghonosodni, a magyar előadók körében. Témáját tekintve az elmúlt évi konferenciánk volt nagyon érdekes, amely a Biblia és a Korán címet viselte. Ezen a konferencián nemcsak az ökumenizmus és a zsidó-keresztény párbeszéd terén léptünk előre. A három nagy ábrahámi vallás, a keresztény, a zsidó és muzulmán vallás teológusai jöttek össze. Nagy érdeklődésnek örvendett a tanácskozás, hiszen a muszlim közösség vallási tanításáról, vagy akár a Koránról nagyon keveset tudnak az emberek. Fordítva is igaz, hogy a muszlimok pedig nagyon keveset tudnak a keresztényekről. Mostanra megszületett a kötet is a Biblia és a Korán címmel.

– Hogyan tovább, mi lesz a következő évi téma?
– A következő évre predesztinálva vagyunk arra, hogy Szent Pál legyen a vizsgálódás középpontjában, hiszen a Szentatya meghirdette a Szent Pál-évet. Engem a nagyon kiterjedt páli irodalomból két réteg érdekel: Szent Pál és a szinoptikus hagyomány kapcsolata, Pál Jézus-képe, s az, hogy Pál mennyire és milyen forrásokból ismerte azt, amit a 12 apostol átélt Jézussal. A másik érdekes téma: Szent Pál és a pogány irodalom, illetve vallás kapcsolata. Pál leveleiben nagyon érdekes szintézist teremt. Egyetlenegy korakeresztény szerző sem használ annyi pogány teológiai kifejezést, mint ő, de ezeknek tartalma már keresztény. Ez missziós szempontból is érdekes kérdés: hogyan lehet azt a kultúrát és annak a fogalmait úgy beemelni a keresztény gondolkodásba és kultúrába, hogy azt a keresztény gondolkodás hassa át, és ne egy pogány gondolkodás szűrődjön be a keresztény kultúrába.

Neumayer Katalin/Magyar Kurír