Bergoglio bíboros: az Egyház induljon el a létezés peremvidékei felé

„A következő pápára úgy gondolok, mint olyan emberre, aki Jézus Krisztust szemlélve, Jézus Krisztust imádva, segít az Egyháznak, hogy kilépjen önmagából a létezés peremvidékei felé, segíti az Egyházat abban, hogy termékeny édesanya legyen, aki 'az evangélium továbbadásának édes, lelkesítő örömében' él.”

A konklávét megelőző bíborosi ülés során Bergoglio bíborosnak ezek a szavai állítólag különösen nagy hatással voltak hallgatóságára. Jaime Lucas Ortega y Alamino havannai bíborosnak köszönhetően nyilvánosságra kerülhettek a beszédéhez készített jegyzetek.

Ortega bíboros március 23-án, szombaton a Havannában celebrált szentmisén mondta el először a történetet a pápai nuncius és a papi fogadalmát megújító havannai papság jelenlétében. Az ülésen, a beszéd elhangzása után megkérdezte Bergoglio bíborostól, megvan-e írásban, amit mondott. Nem volt. Másnapra azonban leírta neki. Engedélyt kért tőle a szöveg szétosztására, és meg is kapta. Ferenc pápa megválasztása után megerősítette, hogy közzéteheti hozzászólását. Ezt követően a Palabra Nueva internetes folyóiratban közzétette a beszédet és a havannai szentmise homíliáját.

Bergoglio bíboros azzal kezdte hozzászólását, hogy megállapította: az evangelizálás adja meg az Egyház létezésének okát, értelmét. VI. Pál 1975-ben kiadott Evangelii Nuntiandi kezdetű apostoli buzdítását idézte: „Őrizzük meg azt az édes örömöt, hogy továbbadhatjuk az evangéliumot.” Beszéde négy részre tagolódott. Elsőként azt hangsúlyozta, hogy az evangelizáció apostoli buzgóságot igényel, vagyis ki kell lépni önmagunkból és elindulni a peremvidékek felé, nemcsak földrajzi értelemben, hanem a létezés peremvidékei felé, a bűn, a fájdalom, az igazságtalanság, a tudatlanság, a vallási közömbösség, mindenféle nyomorúság felé.

Ezt követően elmondta, hogy ha az Egyház nem lép ki önmagából, akkor önmaga körül forog, megbetegszik (mint Lukács evangéliumának 13. fejezetében a nyomorék asszony). Az egyházi intézményeket sújtó bajok éppen abból fakadnak, amikor önmagát tekinti vonatkoztatási pontnak – olyan ez, mint „egyfajta teológiai nárcizmus”. Hozzátette: a Jelenések könyvében Jézus az ajtóban áll és kopog. Olykor belülről kopogtat, hogy engedjük kimenni. Az öntükröző (autoreferenciális) Egyház viszont magába akarja zárni, nem engedi ki Jézust.

Beszéde harmadik részében elmondta: amikor az Egyház önmaga tükre, önmagára vonatkoztat, akkor azt hiszi, saját magától fénylik, és már nem mysterium lunae. (Szerk: az egyházatyák tanították, hogy az Egyház olyan mint a mysterium lunae, a Hold titka: nincs saját fénye, csak Krisztust tükrözi vissza.) Ily módon fennáll a Henri de Lubac jezsuita teológus által spirituális világiasságnak nevezett probléma, amelyet az Egyházra leselkedő legnagyobb veszélynek tart. Nem mást jelent ez, mint hogy egymást dicsőítjük. Kétféle Egyházról beszélt Bergoglio: az evangelizáló, önmagából kilépő; valamint a világias, önmagáért élő Egyházról.

Ezt követően mondta el, milyen pápát lát maga előtt. Természetesen nem magára gondolt, a pápaválasztó bíborosok, és rajtuk keresztül a Szentlélek azonban rá gondoltak – zárja ismertetését az Avvenirében Gianni Cardinale.

Magyar Kurír

(tzs)