Az áhítaton részt vevőket köszöntve Jákob János dandártábornok úgy fogalmazott, hogy a nagyhét a kereszténység szempontjából fordulópont, mindennek az alapja.
Berta Tibor dandártábornok azt hangsúlyozta, hogy a nagyhét a húsvét elmélyülése. „Ezekben a napokban az Egyház liturgiája megmutatja nekünk azokat a magasságokat és mélységeket, hogy hogyan kell a föltámadott Jézus elé állnunk. Ebben segített bennünket heteken keresztül a nagyböjti szent idő” – mondta a katolikus tábori püspök, majd kiemelte:
a Jézushoz való kötődésünkön és kapcsolatunkon múlik a húsvét.
Világunk azért van szétesve, mert nincs meg a kapcsolatunk Jézus Krisztussal. „Én azt hiszem, hogy
húsvét valójában a legnagyobb örömünk. Az az öröm, amellyel az Isten megkönyörült rajtunk. Az egész kereszténységünket a föltámadás üzenete hatja át.”
„A nagyhét eseményeivel a világtörténelem fordulópontjához érkezett. Nem véletlenül használjuk a kifejezéseket, hogy »Krisztus előtt« és »Krisztus után«. Ez egy olyan választópont volt, ami után megváltozott az ókori világ folyása” – fogalmazott Jákob János dandártábornok.
A protestáns tábori püspök hozzátette: a keresztények minden évben megemlékeznek a nagypéntek jelentőségéről, mert a megfeszített Megváltó és a feltámadott Jézus Krisztus valósága egzisztenciális fordulatra készteti az életüket.
A rendezvényen részt vett Korom Renáta, a Honvédelmi Minisztérium jogi ügyekért felelős helyettes államtitkára; Kurtán Krisztina, a tárca gazdálkodási ügyekért felelős helyettes államtitkára és Bozó Tibor vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója. A zenei szolgálatot ezúttal is a Légierő Zenekar Veszprém végezte.
Az áhítat végén Berta Tibor dandártábornok külön köszöntötte a zenekar vezetőjét, Katona János alezredest, aki napra pontosan harmincnyolc évvel ezelőtt kezdte meg szolgálatát a Magyar Honvédségben, és néhány nap múlva nyugállományba vonul. Karmesterként e mostani alkalom volt az utolsó fellépése.
Szöveg: Szűcs László
Forrás: Katolikus Tábori Püspökség
Fotó: Nagy Gábor
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria