Berta Tibor püspök mutatott be búcsúi szentmisét Szent Kristóf ünnepén Szántódpusztán

Ötven évvel ezelőtt Lékai László akkori veszprémi apostoli kormányzó, későbbi esztergomi érsek elevenítette fel Szántódon a Szent Kristóf-búcsú régi hagyományát és kezdeményezte az ünephez kapcsolódóan az autók megáldását – idézte fel homíliájában Berta Tibor tábori püspök.

Az ünnepre azóta is évről évre nagy számmal érkeznek a környéken élők, illetve nyaralók a Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központba.

Szent Kristóf legendáját sokan ismerik; alakja igen népszerű az utazók, autóvezetők körében. Hatalmas termetű ember volt, aki erejét szerette volna felajánlani a világ leghatalmasabb urának – elevenítette fel a szent alakját Berta Tibor. – A legenda szerint egy király szolgálatába szegődött, aki bár hatalmas uralkodó volt, félt az ördögtől. Ám az ördög megijedt egy útszéli feszülettől; Kristóf úgy gondolta, akkor azt szolgálja, aki a feszületen van. Egy Krisztus-követő remete adott neki tanácsot: Keresztelkedj meg, és legyél Jézus Krisztus szolgája, a hatalmas testi erődet pedig ajánld az embertársaid szolgálatára! Kristóf letelepedett egy sebes folyású folyó mellé, s átvitte mindazokat, akik egyedül nem tudtak vagy féltek átkelni. Egy éjszaka gyermek hangját hallotta a kunyhója előtt; arra kérte, hogy vigye át a folyón. A gyermek könnyű volt, a folyó közepére érve azonban Kristóf úgy érezte, mintha a világmindenséget hordozná a vállán, s nehezedne rá. Amikor átértek, a gyermek azt mondta:

nemcsak a világmindenséget érezted a válladon, hanem azt, aki ezt alkotta, akiért ez a világmindenség létrejött.

Kristóf a középkorban nagy tiszteletnek örvendett; várfalakra, templomok külső falára festették alakját. Az egyszerű, nagyon mély hit jelenik ebben meg, mert úgy tartották, hogy aki megpillantja őt, annak nem esik semmi baja, vagy legalábbis aznap nem hal meg – mondta a tábori püspök. – Az Egyház ott van azokban, azok között, akik egyszerűen befogadják a hit ajándékát, és abból élnek.

Erőteljes az a küzdelem, amelyben meg kell hajolnunk Isten előtt, de aki meg tud hajolni, az rugalmas lélekkel bír, és aki rugalmas lélekkel bír, azt a különféle életkörülmények viharai nem fogják eltörni – folytatta elmélkedését a szónok. – Amikor úgy érezzük, hogy semmi sem sikerül, rengeteg fájdalom, kétségbeesés, gond vesz körül, akkor,

ha meg tudunk hajolni, le tudunk térdelni, a legjobb helyen vagyunk ahhoz, hogy meg tudjuk hallani, be tudjuk fogadni Isten szavát.

A meghajláshoz bátorság kell; le kell küzdenünk a kényelmesség kísértését, különösen azt, ami a saját és leginkább önző érdekeink kielégítését illeti.

Nem könnyű szenvedélyes radikalitással szeretni Jézus Krisztust és az ő örömhírét.

Lelkünk világát sokféle módon kell képeznünk, hogy meg tudjuk haladni az „előírásos kereszténységet”.

Éppolyan nehéz örömmel vállalni az evangéliumi egyszerűség és szegénység, az örömteli, derűs cölibátus és a feltétlen engedelmesség ígéretét, mint a házastársi hűséget, a teljes odaadottságot, a családért való megannyi áldozatvállalást. Nem könnyű legyőzni a felszínesség és az alkalmazkodás állandó kísértését, a modernitás álságos hamisságának megannyi ravasz csábítását.

Aki megpróbálja újra és újra Isten felől nézni a világot és az embert minden borzalmas és gyötrelmekkel teli körülmény ellenére, megsejt valamit abból a harmóniából, amelyről a Teremtés könyvének első sorai szólnak, az Isten és az ember édenkerti barátságának állapotáról. 

XVI. Benedek pápa arra a kérdésre, hogy hány út van Istenhez, azt felelte: annyi, ahány ember van. Mindenkinek saját, külön útja van, amelyre rá kell találnunk – hangsúlyozta Berta Tibor püspök. – Istent kell nap mint nap, újra és újra életünk középpontjába állítanunk, mert ha ő van a középpontban, akkor bár a körülmények adta nehézségek és problémák nem lesznek könnyebbek, de a reménység ott tud munkálkodni bennünk, hogy az Isten országa megjelenítésében részt vehetünk.

Kereszténységünk – a teológiai, dogmatikai, biblikus megfontolásokon, a hitéleti elveken és szabályokon túl – az Isten megtapasztalásának létmódja a felebarátaink szolgálatában, valamint szentmiséink megünneplésében, amikor Jézus Krisztus a szentáldozás közösségében egy olyan együttes cselekvésre hív bennünket, amely nem a betűkön vagy a betűkhöz való ragaszkodáson alapszik, hanem egy olyan belső híváson, amelyet a Szentlélek állandóan inspirál – hangsúlyozta a tábori püspök.

Elfogadjuk-e a Szentlélek buzdításait, Isten nekünk szóló szavát, meg akarjuk-e találni sajátságos egyéni adományainkat, a csak nekünk szóló hívást, tehetségünk talentumait?

Az a mi nagy feladatunk, hogy abból a találkozásból, amely itt is meg fog történni, ezen az oltáron, a szentáldozásból, abból az istentapasztalatból, amelyet meg tudunk élni, valamiképpen megjelenítsünk valamit ott, ahol élünk, a családban, a munkatársaink között. Ez nagy munka, ahogy a Krisztus-követés is az, hogy nap mint nap odaállítsam őt az életem középpontjába.

Akarunk-e valójában csatlakozni Szent Kristófhoz? Akarunk-e felebarátaink szolgálatába állni? Akarunk-e mi is Krisztus-hordozók lenni?

– ismételte meg a búcsúi szentmise szónoka. – Valamennyien hordozunk valamilyen értéket, talentumot, amellyel mások javát szolgálhatjuk, de ezeket nap mint nap meg kell keresnünk, hogy embertársainkat segítsük az üdvösség felé vezető úton.

Akarunk-e Krisztus-hordozók lenni a hétköznapokban? Egy-egy vasárnapi órára könnyű, egy életen át elképesztően nehéz, de újból és újból meg kell próbálnunk. Azokat a kincseket, talentumokat keressük meg magunkban, amelyekkel másokat tudunk szolgálni – buzdította a híveket Berta Tibor püspök. – Ha ezzel a lelkülettel próbáljuk élni az életünket, akkor a hazaérkezés a gondviselő Istenhez, aki hazavár bennünket abba az országba, amelyet itt elkezdünk megvalósítani, nemcsak jutalom, hanem nagyszerű örömünnep lesz mindannyiunk számára – zárta szentbeszédét a katonai ordinárius.

A szentmise végén a tábori püspök és Horváth József alezredes, kiemelt tábori lelkész megáldották a búcsúról hazaindulók járműveit.

Forrás és fotó: Katolikus Tábori Püspökség

Magyar Kurír