„Gyújtsunk meg egy mécsest, és hajtsunk fejet életáldozatuk előtt. Gyertyáink fénye legyen az emlékezés és a megbecsülés látható jele és sajátos fohásza” – szorgalmazta Berta Tibor püspök, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az elhunyt szeretteik sírjához látogatók ne feledkezzenek meg a hazájukért életüket áldozó katonákról sem.
A tábori püspök hangsúlyozta: az elődökre való kegyeletes emlékezés az emberiség egyik értékes öröksége, amely világnézetektől függetlenül összeköti az embereket. Mint mondta,
halottak napja alkalmából országszerte keressük fel a katonai és hősi parcellákat, a hadisírokat, valamint az első és a második világháborúban, illetve a szabadságharcokban elesettek tiszteletére emelt emlékműveket.
A fővárosi Fiumei úti Nemzeti Sírkert 52-es parcellája mellett számos vidéki temető és települési emlékhely őrzi a hősi halottak emlékét. Berta Tibor úgy fogalmazott: a síroknál meggyújtott mécses a tisztelet és a megbecsülés kifejezése – egyben annak jele, hogy a hazájukért életüket áldozók emlékét a következő nemzedékek is megőrzik.
A Római Egyház kezdettől fogva imádkozott a megholtakért. Szent Odilo (962–1049) clunyi apát kezdeményezte, hogy miután november 1-jén, mindenszentek ünnepén az Egyház megemlékezik az összes szentről, másnap, november 2-án az összes elhunytakról is megemlékezzen.
Az Egyház a testi feltámadásba és az örök életbe vetett hittel, valamint az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét.
Szöveg: Navarrai Mészáros Márton
Videó: Hadtörténeti Intézet és Múzeum
Forrás és fotó: Katolikus Tábori Püspökség
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
