Beskatulyázni Ferenc pápát?! – Lackfi János legújabb verse a „pápa-paradigmáról”

A sajtóérzékeny pápa-paradigma

Lehet egy pápa olyan ember, mint a többi?
És hogyan legyen olyan? Hiszen ott a nagy pucc
meg a felhajtás egyetlen fehér ruhás emberke
miatt, templomőrök, pápamobil, svájci gárda,
nyári rezidencia, helikopterek, műgyűjtemény,
az egész hóbelevanc, plusz a padlótól plafonig
telifestett Sixtusi kápolna Michelangelo pucér
Krisztusával, akire fürdőgatyót húzatott
egy korábbi őszentsége. Csak a villanyszámla
mekkora összegre rúghat, és a jól fekvő, központi
ingatlanok Rómában, az átlagember bezzeg tudná
mire költeni a lóvét, limuzin, jacht, pezsgő , szivar
meg szuper macák, igaz, a macákról jobb ha hallgat,
mert az asszonynak nagy a szája, ki győzi azt ideggel...
Na de ki a frászkarikát érdekelne a pápa,
ha rágózna, szotyit köpködne az utcán,
susogóban járna, dobozból inná a sört
a diszkóban, rappelne egy tehetségkutatóban,
a Szent Péter téren csövezne egy lakókocsiban,
két spangli közt végiggördeszkázna az oszlopcsarnokon,
a lóvét meg szétosztotta volna a röntgenkapunál
sorban álló turisták között? Erre jön egy másféle
pápa, tele vannak vele a lapok, mert nagycsütörtökön
börtöntöltelékek lábát mossa, széket ad a hosszú
órák óta őrködő svájci gárdista alá, és elbeszélget vele,
csak úgy, spontán beül a személyzeti misére kertészek
meg konyhás nénik közé, magához engedi a gyerekeket,
de nem csak egy-egy kamukép vagy futó áldás erejéig,
a szoknyájához bújnak és a trónján ücsörögnek,
személyesen felveszi a telefont egy csóringer vidéki
plébánosnak, és mikor az illető egy kifogástalan állapotú,
öreg, fehér, Renault 4-essel akarja megajándékozni,
először rákérdez, nem marad-e akkor autó nélkül
a plébi, aztán köszönettel elfogadja az adományt,
és másnap már sofőr nélkül, az ódon járgányon
közlekedik. Rajong a fociért, meghívja kedvenc
argentin csapatát, a San Lorenzót. Megcsókolja
a bőrbeteget, akitől mind undorodnánk. Pápamobilján
elviszi egy körre a down-szindrómás fiatalembert.
Hitre bátorítja a melegeket és elváltakat. Telefonon
felhívja a megerőszakolt nőt. Kiszökik éjszaka,
hogy ételt vigyen a hajléktalanoknak.
Jótékony célra elárverezi a Harley Davidsonját,
ami dupla menőség, egyrészt mert ezek szerint
volt neki, másrészt mert ettől fogva egy keményfiú
a pápa mociján viríthat. Megölelgeti az ateista
uruguayi elnököt, és arcon puszilja nagy ellenlábasát,
az argentin miniszterelnöknőt.
Elítéli a szíriai háborút, szót emel az esőerdőkért,
menekültek befogadására buzdít, szelfizget a tömegben,
pedig a biztonság őrei ilyenkor egész biztosan
milliméteresre nyírt hajukat tépik. Cikázik, minden
áldott nap van egy új ötlete, mindenkinél előrébb jár
egy lépéssel. És ha mindez csupán reklámfogás,
kérdezik a szkeptikusok, hiszen minden rendhagyó
akcióról fotók, cikkek járják be a világot, annyi
talán az egész, hogy a Vatikán végre észre tért, és
gerillamarketinggel akarja feljavítani az emberektől
elidegenedett egyház pedofil-ügyek miatt megtépázott
imidzsét? Bizony, ha megkaparjuk látványos
kijelentéseit, mögöttük a szokásos katkó tanítást
találjuk, se többet, se kevesebbet, a melegek
keressék csak Istent, aki őket is szereti, de ettől még
sem a melegházasságot, sem a szexualitást nem
szentesíti őszentsége, és ugyanígy semmi elmozdulás
a házasság felbonthatatlansága terén vagy a
cölibátust, női papságot és egyebeket illetően,
amit ádázul számon kérne minden rendes szabadelvű
azon az egyházon, melytől amúgy nem győz elhatárolódni.
Nem tudhatjuk, a kamerák látószögén kívül
mennyi hasonló cseles és vagány kalandra
képes még a pápa, Jézusról is az áll az Evangéliumban,
hogy ha minden tettét, mondását, gyógyítását
feljegyeznék, a világ minden könyve kevés lenne hozzá.
Igen ám, mondják a roppant éberek, de azzal,
hogy Ferenc kopott cipőjében fogadta a megválasztása
utáni gratulációkat, és nem vette fel az ilyenkor
előírásos bíbor sarut, mintegy kilépett Jézus vérének
megszentelő köréből. A szimbolikus aranykereszt
helyett viselt vaskereszt is az uralkodói, földi helytartónak
járó hatalom elutasítását jelzi. És ahol Isten embere
nem veszi át az uralmat, ott támad a Sátán, jaj nekünk,
jaj az Anyaszentegyháznak, ha egy ilyen reflektorfényben
fürdő bulvárceleb szítja a melegek és elváltak önérzetét,
és úgy bátorítja a migránsokat, hogy nem is ismeri
valójában a helyzetet! Ferenc pápa, miközben körberajongják,
a radikálisoknak túl kevés, a konzervatívaknak túl sok,
mindig csak a gond van vele, mindig eleven, nem lehet
beskatulyázni, pedig annyi pompás skatulyánk van előre
gyártva papírból, fából, bélelve, béleletlen, illő lenne már
belepasszolni valamelyikbe. Emlékeztet nagyon Valakire,
akit folyton szemrehányásokkal nyaggattak, anyád és rokonaid
itt várnak rád, te meg papolsz, Uram, szólj a testvéremre,
segítsen a házimunkában, Uram, add, hogy mi ülhessünk
majd az égben jobbodon és balodon, Uram, az nem lehet,
hogy téged keresztre feszítsenek, gondolkodj már, Uram,
ki viseli ezt a kemény beszédet, Uram, mi ez a langyos beszéd,
keményítenél már be, Uram, nem kéne rohadó síroknak
nevezni a hatalmasokat, Uram, nem kéne
meghunyászkodni előttük, szedd már elő a kardot,
és csapj oda nekik, Uram, nem vonulhatsz be szamárcsikón,
amikor ott a Limuzuin, Uram, nem hozhatsz kardot és tüzet,
mikor puha kenyeret várunk, és nem szaporíthatsz kenyeret
csak úgy, mert rontod a pékek üzletét, Uram, úgy szeretnénk
megmondani neked, milyen legyél, és ehelyett caplathatunk
a nyomodban, ámulva, háborogva, zavartan, és közben
hogy lángol a szívünk, elképesztő, hogy lángol!

Forrás: Lackfi János Facebook-oldala

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír