Bethlenfalvy Gábor: Templomba megyünk

Kultúra – 2025. május 24., szombat | 15:00

Mit láthatunk a római katolikus templomban, mi történik a szentmisén? – többek között erről szól Bethlenfalvy Gábor Templomba megyünk című könyve, amely a római katolikus templom épületét, belső tereit és berendezését, valamint a szentmise menetét mutatja be, röviden, lényegre törően. A kötet Kállai Nagy Krisztina illusztrációival jelent meg.

A kötet írója részletesen megismertet bennünket a templom épületével, a képek, szobrok, liturgikus terek, a szertartások fogalmával, különböző jelentéseivel, amelyek mind-mind a transzcendens tartományába vezetnek minket. Magyarázatokat is fűz ezekhez.

Ismerteti, hogy a templom előcsarnokából továbbhaladva a belseje felé egy tágas térbe érünk, ahol – egyebek mellett – padokat láthatunk, melyek rendszerint egy hosszúkás teremben vannak, amelyet templomhajónak nevezünk. Az is előfordul, hogy több ilyen terem van egymás mellett, oszlopsorral elválasztva. A nagyobbat – a középsőt – főhajónak nevezzük, a kisebbeket pedig mellékhajóknak. Bethlenfalvy Gábor fölteszi a kérdést: miért éppen hajók? Azért, mert

a templomba járó emberek közössége, az Egyház úgy tekint magára, mint úton lévő személyek közösségére, akár mint egy hajóúton.

„Most itt élünk ezen a világon, de a földi élet végén Istennel szeretnénk találkozni. Hisszük, hogy Ő most is szeret minket, és gondoskodik rólunk, de csak a mennyországban tudjuk Őt igazán, színről színre látni. Akkor majd mindent megértünk, még azt is, amit most nehezen tudunk elfogadni ebben az életben: a nehézségeket, a fájdalmakat, a szomorúságot.” A könyv írója szerint mindez valóban olyan lehet majd, mint amikor egy veszélyes hajóút után megérkezünk a kikötőbe, ahol már biztonságban leszünk. Ha beülünk a padba a templomban, elgondolkozhatunk azon:

úton vagyunk, Isten felé hajózunk. Eszünkbe juthat azonban Szent Péter apostol is, az első pápa, aki halászként maga is sokat hajózott a Genezáreti-tavon.

A templom belső terét bemutatva a szerző kiemeli: a Velemér településen található „fénytemplom” belső tere egészen különleges. A templomot a 13. század végén építették, és – kivételes módon – ma is nagyjából az eredeti formájában található. A vastag falakban keskeny, lőrésszerű ablakok vannak, a rajtuk beszűrődő fény pedig úgy vándorol a falakon, hogy bizonyos napokon freskók meghatározott részleteit világítja meg. Például január 6-án, vízkeresztkor, a napkeleti bölcsek ünnepén a szentély kör alakú ablakából érkező fénysugár a betlehemi csillagra esik; a nyári napfelkeltekor a fény a Szűz Mária köpenye alatt oltalmat kérő lelkeket világítja meg. A beszűrődő sugarak ugyanakkor soha nem vetülnek arra a freskórészletre, ahol a pokol van megfestve.

A mennyezetről és díszekről szóló fejezetben Bethlenfalvy Gábor leszögezi: a Sixtus-kápolna mennyezeti freskója minden bizonnyal a leghíresebb a világon. Michelangelo az 540 négyzetméteres felületet több mint 20 méternyi magasságban négy év alatt, 1508 és 1512 között festette meg. Ez a világ legnagyobb egybefüggő freskója; az Ószövetség legfontosabb eseményei, illetve szereplői láthatók itt, kilenc jelenetben: Ádám teremtése, valamint hét ószövetségi próféta, öt szibilla (jósnők, a pogány világ képviselői) arcképe, bibliai jelenetek, Jézus ősei és még számos mellékalak. Maga a kápolna a 15. század végén épült. Ez a mindenkori pápa magánkápolnája, és a 19. század vége óta itt ülnek össze a bíborosok a konklávéra, amikor új pápát választanak – szerepel a könyvben.

„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek” – így kezdődik az imádság, amelyi a szentmisében a bűnbánati rész után következik. A könyv írója fölteszi a kérdést: „Te minek örülsz ezen a világon, amiért hálát tudsz adni, és dicséretet mondani?” Don Bosco vallja: „A szeretet leleményes, mindig tud mit dicsérni.” Bethlenfalvy Gábor hozzáfűzi: „Igaz: a dicsérethez és a hálaadáshoz gyakran szükség van leleményességre. Ha valami rossz történik velünk, azt könnyű szóvá tenni: panaszkodunk, vagy segítséget kérünk. Ha jó dolgok történnek, azt természetesnek vesszük, nemigen jut eszünkbe, hogy örülni kellene ezeknek és beszélni kellene róluk. Arra is ritkán gondolunk, hogy kinek köszönhetjük a jó dolgokat. Barátainknak vagy családtagjainknak? Esetleg olyan embereknek, akikről nem is gondoltuk, hogy jót tesznek velünk? Magának a teremtő és gondviselő Istennek? Érdemes lenne mindezeken újra és újra elgondolkoznunk, leleményesnek lennünk a szeretetben, és összegyűjtenünk mindazt a jót, amiért köszönetet kell mondanunk.”

Az átváltoztatás misztériumát elemezve a szerző megvilágítja: közelebb kerülhetünk a titokhoz, ha átgondoljuk, miben különböznek a Krisztus előtti időkben bemutatott áldozatok attól a „tiszta áldozattól”, amelynek a szentmisében lehetünk a tanúi. Régen az emberek kerestek egy helyet, amelyről úgy gondolták, hogy az Istenhez közel van: ez volt az oltár. Vittek oda egy áldozati ajándékot – például bárányt –, amelyet a pap megölt, és az oltárra tett, így felajánlotta az Istennek. Krisztussal – aki önmagát áldozta fel – azonban minden megváltozott.

„Ha Istenhez közel akarunk kerülni, akkor Jézus Krisztust kell keresnünk, Ő maga az oltár – a templomi oltárok Őt jelképezik. Ő a pap is, aki bemutatja az áldozatot – templomainkban a papok az Ő nevében vannak jelen, az Ő szavait mondják ki az átváltozáskor. Továbbá Ő maga az áldozat is – az isteni Bárány –, aki életét adja értünk, és ezzel kiengeszteli Istent.”

A kötet az eucharisztikus csodákról is szól: ezek azok a természetfeletti események, amikor a kenyér és a bor testté és vérré változása emberi érzékszervekkel is észlelhető módon történik. Ez történt többek között 1264-ben Bolsena városában: egy kételkedő pap kezében misézés közben váratlanul megbillenő kehelyből – más elbeszélések szerint a megtört szentostyából – vércseppek hullottak az oltár kis abroszára (a korporáléra), amelyet azóta is ereklyeként őriznek. A világ különböző tájain megtörtént 108 hasonló eucharisztikus csodát gyűjtött össze egy weboldalon Boldog Carlo Acutis, a szent életű, tizenöt éves korában elhunyt olasz fiú.

A könyvhöz Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök írt előszót, kiemelve: egy templomban sok érdekeset, néha érthetetlent látunk és hallunk, de ha már készülünk előtte, sokkal nagyobb élményben lesz részünk. A szentmise sem lesz „unalmas”, ha megértjük, mi is történik ott valójában, és egyre inkább életünk középpontjává válik a Jézussal való találkozás öröme. „Ebben segíthet ez a kis kiadvány, melyet haszonnal forgathatnak a templomba járók és olyanok is, akik eddig nem mertek belépni Isten házába.”

A kötet szövegével egyenértékűek Kállai Nagy Krisztina színes illusztrációi, melyek derűt, szeretetet sugároznak, de van bennük mélység is. Összhangban vannak azzal a valósággal, amiről a szövegek szólnak.