Betű és élet

Az evangéliumi történet most egy újabb vitát ír le, amely Jézus és a farizeusok között zajlott. A farizeusok kritikájának tárgya a rituális kézmosás elmaradása, amit a tanítványok esetében különös számonkéréssel jegyeznek meg. Magát a kérdést azonban Jézusnak teszik fel, hiszen ő a rabbi, a mester, akinek tanítványai vannak. Ő vezeti, tanítja őket, és bizonyos értelemben felel is értük. Ezért a Jeruzsálemből érkezett farizeusok tőle várnak választ. Jézus pedig, nem kímélve őket, kemény kritikával felel, és Izajás próféta szavait idézi: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Ezzel a prófétai mondattal jelezte számukra, hogy cselekedeteikből hiányzik a Lélek, az erő, az élet. Szavaik erősek, de nem hatékonyak, a szertartások hangsúlyosak, ám egyre kevésbé vezetnek el az életre. A tisztelet hamis, a tanítás puszta paranccsá vált, a passzív meghallgatás erősebb lett a hit tetteivel szemben.

Jézus azért jött, hogy megmentse, ami elveszett, és teljessé tegye azt, ami töredékessé, szegényessé vált bennünk.

Hitünk megélése nem maradhat ösztönszerű, begyakorolt cselekedetek sorozata, hanem arra hivatott, hogy a Lélekkel átitatott kapcsolattá és annak őszinte kifejezésévé váljon.

Ahol Isten Lelke jelen van, ott szabadság és élet tölti meg a betűt, a szót, a tanítást. A farizeusok nem ezt a választ várták a názáreti mestertől, inkább valamiféle bocsánatkérést; blokkolt helyzetet kívántak teremteni, melyben Jézus és a tanítványok, úgymond, alulmaradnak. Ebben az esetben Jézus tükröt állít eléjük, s egyúttal minden kor farizeusa elé is. Könnyen kerülhetünk olyan vallásos komforthelyzetbe, amelyben a lelkiismeretünk hangosan felkiált bennünk:

Csak mondom vagy élem is? Csak tudom vagy ismerem is? Csak használom vagy követem is?

A külső és a belső élet összhangja örök kihívás és egyben örök feladat is az ember számára. Az evangélium tanítása mindenki előtt világossá teszi, hogy nem feltétlenül a külső körülmények, a ránk kívülről hatással levő események és személyek miatt hajlunk a rosszra. A jelenlévőkhöz fordulva Jézus így beszélt erről: belülről, a szívből származik minden gonosz gondolat. Máshol viszont megerősíti – és ez megnyugtató számunkra –, hogy szívünknek jó kincsei is vannak. A szívünk igazi tükör, melybe gyakran bele kell merülnünk, hogy keressük és meglássuk benne Isten arcát, s halljuk az ő bennünk megszólaló csendes, de igazságra vezető hangját. Ezt a mély összhangot csak a szívünk tükre előtt állva tudjuk megtalálni, s ha megtaláltuk, megtapasztaljuk, hogy

ez a szüntelen keresés, a Lélek mozgása bennünk frissen tartja a hitünket.

Merjünk elmerülni a szívünkben elrejtett igazi tükörben, amelyben nem magunkat nézegetjük, hanem Isten kegyelmével segítünk jobbá tenni magunkat!

Szerző: Serfőző Levente 

Magyar Kurír