Megtörni az erőszak logikáját

Pannonhalmi bencés gimnáziumi éveim során nagy hatást tett rám a találkozás egy idős atyával, aki elmesélte, hogy egy magyar fogolytáborban egy alkalommal seprűnyéllel ütötte őt egy őr, azt kiáltva neki: „Szeretsz-e engem?”. A pap így válaszolt: „Igen, szeretlek.” Még kétszer megismétlődött ez, de azután már nem tudott lesújtani rá a katona, mert megdöbbentette őt a fogvatartott nem várt viselkedése. Kihullott a kezéből a seprűnyél, s attól a pillanattól kezdve kedvesebb lett hozzá, sőt, még vajas kenyeret is hozott neki. Vajon honnan merítette mindehhez az erőt ez az atya? Minden fájdalom ellenére hogyan tudta kimondani a gyűlöletre a szeretet válaszát? 

Valószínűleg eszébe juthattak Jézus szavai: „Szeressétek ellenségeiteket!” (Mt 5,44) Az Úr ezzel nem azt kéri, hogy tagadjuk meg az érzéseinket, vagy hogy sorsunkba beletörődve engedjünk a gonoszságnak. Bíró László püspök megfogalmazásával élve: „Jézus nem természetelleneset, hanem természetfelettit kér tőlünk.” Éppen ezért az Atyára irányítja a figyelmet, aki maga a Szeretet, illetve minden szeretet forrása (vö. Mt 5,45.48; 1Jn 4,16). Ő irgalmas, aki mindig kész arra, hogy megbocsásson (vö. Mt 18,23–35). Nem akarja, hogy akár egyetlen ember is elvesszen (vö. Mt 18,14). Ezért küldte el Fiát, Jézus Krisztust, hogy kereszthalála által minden embert felszabadítson a bűn hatalma alól (vö. Mt 20,28; Mt 21,33–44). Az Atya mindenkihez jó, mindenkiről gondoskodik, mert minden embert szeret, kivétel nélkül (vö. Mt 5,45; Mt 6,25–34). Tehát, ha a szeretet parancsát éljük, akkor elsősorban nem a saját erőnkre és érzéseinkre kell támaszkodnunk, hanem Istenre. A szeretet gesztusait gyakorolva egyre inkább hasonlóvá válunk az Atyához, és a cselekedeteinkben is Isten gyermekei leszünk. Jézus tehát arra hív bennünket, hogy függetlenül attól, mit tesz és mond nekünk az embertársunk, mi mindig döntsünk a szeretet válasza mellett, ami abban nyilvánulhat meg, hogy jót akarunk, jót kívánunk neki, illetve imádkozunk érte és jót teszünk vele (vö. Mt 5,44). 

Ezáltal mélyül a kapcsolatunk Jézus Krisztussal, aki szintén eszerint cselekedett, mindenkinek megbocsátott, és imádkozott az őt keresztre feszítőkért is (vö. Lk 23,34). Hitelesebbé válik így az életünk, és tanúságtételünk által másokban is felébredhet a vágy, hogy ők is közelebb kerüljenek az irgalmas Istenhez. Végül pedig, ahogy az említett fogolytáborbeli epizód is mutatja, megtapasztalhatjuk, hogy az erőszakot nem lehet erőszakkal legyőzni, hanem csak a megbocsátás és a béke gesztusaival. Hiszen, aki rosszat cselekszik, az elfelejti az örömhírt, hogy Isten irgalmas Atya, ahogyan Ferenc pápa is gyakran hangsúlyozza. Vagyis konkrét és bátor szeretetünk által hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a másik ember kizökkenjen az erőszak és a bűn logikájából, és megtérjen (vö. Mt 5,39–42). Ahogy Pál apostol is buzdít: „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.” (Róm 12,21) 

Alázatos bizalommal kérjük tehát Jézus nevében az Atyát, hogy Szentlelkének segítségével eszerint tudjunk élni és cselekedni, s így eljussunk, és másoknak is segítsünk eljutni a seprűnyéltől a vajas kenyérig, vagyis annak felismeréséig, hogy az erőszakot csak békével tudjuk legyőzni.

Nyúl Viktor