Az idei versenyre összesen 636 pályamű érkezett, amelyek 29 település 48 intézményéből jutottak el a zsűrihez. A gyermekek alkotásaikon keresztül a Szentírás történeteit jelenítették meg gazdag fantáziával és kreativitással.

Az eredményhirdetés elején mondott beszédében Palánki Ferenc megyéspüspök hangsúlyozta, hogy a rajzverseny évről évre lehetőséget teremt a tehetséges gyermekek felfedezésére és kibontakozásuk támogatására. Köszönetet mondott a szülőknek és a pedagógusoknak is, akik ösztönzésükkel és áldozatos munkájukkal segítik a fiatalokat alkotói képességeik fejlesztésében.

A zsűri tagjai Némethné Székely Julianna és Kovács István, a debrecen-nyíregyházi Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) igazgatói; Tóth László atya; Somogyi Péter könyvtárigazgató és Tímár Tamás rajztanár voltak.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye/Leiszt Máté
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



















