Bíró László: A gonoszság erői ma is támadnak, de Nagyboldogasszony napja a remény és az élet ünnepe

A püspökkel együtt koncelebrált Osztie Zoltán, a templom plébánosa és a belvárosi templomok több papja: Breznay István, Estanislao Mazzuchelli, Kerényi Lajos, Lovassy Attila, Ruppert József, Schall Tamás, Szabó József, Száraz László, valamint az oltárnál szolgált Csorba Gábor diakónus és Bitter Lajos lelkipásztori kisegítő.

A szentmise kezdetén Osztie Zoltán plébános köszöntötte Bíró Lászlót, kiemelve, hogy nagyon szereti ezt a templomot, „mi pedig szeretjük őt. Püspök atya a hitnek, a szeretetnek a csodája”, és ezt a Jóisten visszaigazolta, hiszen hosszú betegségét követően itt van köztünk és jár.

Bíró László püspök felidézte: rengeteg szép emléke fűződik ehhez a templomhoz. Megköszönte a hívek sok-sok imáját, amit elmondtak érte kórházi tartózkodásának idején. Hálát adott Istennek, hogy megérhette hármas évfordulóját. „Jó Benedek pápánk” mondta: a pap hűsége Isten hűsége. Ebben biztosak lehetünk, minden hűség Isten hűsége. Nagyboldogasszony ünnepén azt ünnepeljük, hogy a Szűzanya „hazament”. Megkezdte a sort. Reményünk szerint egyszer majd mi is követhetjük őt: hazamegyünk az örök üdvösségre.

Az evangélium Szent Lukács könyvéből hangzott el, amikor az angyali üdvözlet után Mária meglátogatja áldott állapotban lévő idős rokonát, Erzsébetet, majd hálaénekében, a Magnificatban dicsőíti a mindenható és irgalmas Istent (1,39–56).

Homíliájában Bíró László kifejtette: Nagyboldogasszony napja jelentős katolikus ünnepeink közé tartozik.

A remény, az élet ünnepe, rámutat arra az evangéliumban, hogy melyik úton juthatunk el mi is az örök otthonba, a Szűzanya társaságába.

A szentmise olvasmánya a Jelenések könyvéből hangzott el (12,1–6). János apostol száműzetésben él Patmosz szigetén. A hatalom sok keresztényt szétkergetett, kiforgatott a vagyonából. Reménytelennek látszott a helyzet, bizonyára sok hívőben felmerült: érdemes-e ragaszkodni Krisztushoz? És akkor János a Jelenések könyvében gyönyörű víziót ír le, melyben megjelenik a frigyláda: „Megnyílt az égben Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban.” A loretói litániában is azt imádkozzuk: „Mária, frigynek szent szekrénye…” Az Újszövetség már a Szűzanyára alkalmazta ezt, de ő nem a két kőtáblát hordozta szíve alatt, hanem Jézust, az egyszülöttet. „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott.” János tovább tágítja a képet: egy másik jel is feltűnt az égen, egy nagy vörös sárkány, hét feje volt és tíz szarva. Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát. Odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelhesse gyermekét.

János ábrázolja a valóságot: ott van a megszülető Krisztus, és vele szemben a tűzvörös sárkány. A két erő ma is egymásnak feszül. Az Isten országának jele és a gonoszságé.

Németországban megszavazzák, hogy a szülők hozzájárulása nélkül a gyerek nemet változtathat – vajon honnan származnak ezek a gondolatok? A gonoszság erői akkor is és ma is támadtak. János apostol azonban ebben a reménytelennek látszó pillanatban is elmegy, szinte a humor irányába: a nagy tűzvörös sárkány, aki lesi, hogy elpusztítsa a születendő fiút, hoppon marad. A gyermeket elragadták, és Isten trónja elé helyezték. Az asszony a pusztába menekült, ahol Isten helyet készített számára. A gyermeket elpusztítani akaró sárkány pedig a mélybe zuhant. Gyönyörű költői kép, amit János elénk tár.

Nagyboldogasszony ünnepe tehát a jövőbe vetett remény ünnepe. Jövőre szentév lesz, a remény éve – emlékeztetett rá a püspök. Egyúttal ismét utalt XVI. Benedek pápára, aki éppen a nagy tűzvörös sárkány kapcsán figyelmeztetett: vigyázzunk, nehogy dualisták legyünk, ne értékeljük túl a köztünk lévő sötét erők szerepét. A rossz sohasem lehet erősebb Istennél. Ismerjük a történelemből a félelmetes diktátorok sorsát, akik végül mind elbuknak.

Bíró László rávilágított: a mai szentlecke is a reményről szólt. Szent Pál apostol a Korintusiaknak írt első levelében (15,20–28) világosan látja a halál, de ugyanígy az élet, az ünnep valóságát is: „Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a halottak közül.” Egy ember által jött a halál a világba, de a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel. „Mindenki, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd az ő eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak.”

Mária mennybevételének ünnepén arra emlékezünk: azzal, hogy igent mondott Gábriel arkangyalnak, és befogadta méhébe Jézust, természetes, hogy elsőként érhetett fel a hegycsúcsra.

Nagyboldogasszony a remény mellett az élet ünnepe is

– mondta Bíró László. Egyúttal felidézte: a mai evangéliumban az angyali üdvözlet után Mária meglátogatja áldott állapotban lévő idős rokonát, Erzsébetet. Sietve megy segíteni, és a találkozás pillanatában boldogságáradat tölti el, amikor Erzsébet közli vele: „Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Ebben az örömteli pillanatban kezd bele Mária a Magnificatba, az Isten dicsőítésébe: „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben…” Az, hogy Mária segít, és magasztalja az Urat, számunkra is követendő példa: forduljunk oda mi is az életünkben a segítségre szorulókhoz, és ne feledkezzünk el soha Isten dicsőítéséről.

Bíró László püspök végül a Szűzanya és a papság kapcsolatáról beszélt. Mária szabadon mondott igent Gábriel arkangyal szavára, és az Ige testté lett, az Isten országa megjelent a földön.

A papi szolgálatban az tud megmaradni, aki szabadon mond igent Istenre, és Máriához hasonlóan engedi, hogy a Lélek vezesse.

Egy másik találkozási pont Mária és a papság között: a keresztfán Jézus ráhagyja az édesanyját Jánosra, az egyetlen tanítványra, aki idáig is elkísérte. „Nézd, az anyád!” „Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány” (Jn 19,27). A keresztény hagyomány szerint Mária János mellett megismerte az apostoli élet mindenféle formáját. Krisztus ellenségei próbálták őt is megölni, ám neki a fehér vértanúság jutott.

A harmadik találkozási pont Mária és a pap között: a papszenteléskor Krisztus megjelenítőjévé válik a lelkipásztor. „Különösen szép a papi szolgálatban, hogy sokszor Krisztus nevében, de egyes szám első személyben beszélünk: »Én feloldozlak téged…« »Ez az én testem, mely értetek adatik…« »Ez az én vérem, mely értetek és sokakért kiontatik…«” Krisztus személyében szól a pap, újra meg újra, a szentségek jelenlétében. A Szűzanya a papban különösen is láthatja fiát, mert a pap Jézus szent nevében cselekszik, még ha bűnök terhelik is, a szentség erejét nem tudja megsemmisíteni az ő gyengesége.

A szentmise végén, még a záróáldás előtt Osztie Zoltán, a belvárosi templom plébánosa megköszönte Bíró László püspöknek az ünnepi szentmise bemutatását, s kiemelte: Bíró László Krisztus mása a magyar egyházban, kiemelkedő hitelességgel, a legkülönbözőbb élethelyzetekben is. A plébános Isten áldását kérte a püspök további életére, szolgálatára, akit a hívők hosszan tartó tapssal köszöntöttek.

Az ünnepi szentmise a pápai és a magyar himnusz, valamint a Boldogasszony Anyánk katolikus népének eléneklésével ért véget.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír