Bódi Mária Magdolna 1944 szilveszterén tett ígéretet: „Ígérem, hogy az elvetett mag sokszoros termést hoz…” Udvardy György veszprémi érsek beszédében úgy fogalmazott, Magdi ígérete megrendítő erővel vált valóra.
„Mit kell tennünk, hogy sokszoros termést hozzunk? Min kell változtatnunk? – tette fel a kérdést a főpásztor az egykori gyilkosság színhelyén, a református iskola udvarán. – Az embertársainkhoz való viszonyunkon, az időbeosztásunkon, számtalan más dolgon kell változtatnunk?
A búzamag tanít bennünket: nem tesz mást, mint ami a természete. A piciny kis magban benne van minden, hogy százszoros termést hozzon. Azáltal, hogy Krisztushoz tartozunk, a mi életünk áldozata is képes bőséges termést hozni. Milyen jó látni a boldogokat, a szenteket, hiszen az ő életük egyértelművé teszi, hogyan is lehetne ezt a sokszoros termést megvalósítani” – mondta az érsek.
A csendes imádság után a zarándokokkal együtt a temetőbe vonultak, Bódi Magdi egykori sírhelyéhez, ahová a boldoggáavatási szertartás után olyan kőlapot helyeznek majd el, amely Bódi Mária Magdolna születésének és halálának időpontját jelzi, valamint azt, hogy boldogként tiszteljük.
„Nagy ajándék, hogy Magdi egykori nyughelyén együtt imádkozhatunk. A múlt évben, október 25-én tártuk fel a sírhelyet, és megtaláltuk Bódi Mária Magdolna földi maradványait. Fontos, hogy a boldoggá avatást követően is tisztelet övezze ezt a helyet, és hogy számontartsuk mint hitéleti helyszínt” – hangzott el.
A képre kattintva fotógaléria nyílik.
Udvardy György beszéde után Laposa Norbert plébános felolvasta az evangéliumot, majd a főpásztor megáldotta Bódi Mária Magdolna egykori nyughelyét, mely immár emlékhely is egyben, majd a közös imádságot követően a résztvevők elhelyezték a megemlékezés virágait.
*
Isten Szolgálója Bódi Mária Magdolna 1945 fájdalmas péntekén, március 23-án, tisztasága védelmében, a krisztusi erkölcsökért életét áldozta, amikor egy szovjet katona megtámadta. Egy héttel később, nagypénteken Boldog Apor Vilmos győri püspököt érték halálos lövések a Püspökvár pincéjében, miközben a menekült nők védelmére kelt.
Isten Tiszteletreméltó Szolgája Mindszenty József még veszprémi püspökként indította el Bódi Magdi kanonizációs eljárását, Apor Vilmos győri püspökét pedig támogatta. Mindszenty bíboros hitéért és nemzetéért vállalta a gyötrelmes szenvedést, Apor püspök a magyar nők tisztasága védelmében halt vértanúhalált. Bódi Mária Magdolna életével és halálával tett tanúságot Krisztus mellett. Élete egyszerű volt, de színes. Lelkiatyáin, édesanyján, magasztos olvasmányain kívül csak néhányan segítették lelki fejlődését. Egyedül járta a nehéz utat. Sok belső küzdelme volt, amelyben a Szentlélek kegyelme, az ima ereje és Krisztus Teste, a napi szentáldozás segítette. Ez az út vezetett oda, hogy szívében felismerte Isten szeretetét, és környezete felé sugározni is tudta, hogy Krisztus tanítása szerint él. Életét és tisztaságát Krisztusnak ajánlotta fel. Egyéniségére nemcsak halálának módja jellemző, de élete is, amely előkészítette tanúságtételét. Temesi József atya, Magdi lelkivezetője ezért is adta a vértanú munkáslány életét ismertető könyvnek a Tanúságtétel liliommal, vérrel címet.
Magdi lelkében felébredt a szerzetesi hivatás, de szülei rendezetlen házassága miatt nem lehetett belőle szerzetes. Sikerült azonban olyan életformát találnia, melyben egyszerű munkáslányként meg tudta élni az Istennek szentelődést és mások szolgálatát. Életének egyik jellemző vonása a segítő szeretet, az önkéntesség és a szeretetszolgálat (karitász), melyek által az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolta. Nemcsak a templomban és az egyházközségben tette ezt, hanem a munkahelyén is, és mindenhol, ahol megfordult. Magával vitte mélységes hitét, emberszeretetét, a derűt, a szépséget és finom humorérzékét. Jó hatással volt embertársaira, elöljáróira.
Rövid földi életére 1945. március 23-án, Litéren került végleges pecsét, Krisztusnak tett fogadalmáért. Utolsó szavaival is hozzá fordult: „Uram, Királyom! Végy magadhoz!” A gyilkos golyó azt a szívet tépte szét, mely Isten szeretetét sugározta embertársainak.
Magdi példája emlékeztet minket arra, hogy döntéseink túlmutatnak saját életünkön. Ő pedig valamennyi döntésével Krisztushoz való ragaszkodását erősítette meg. Emlékeztet minket arra is, hogy az örök élet az élet teljessége. Arra hívja fel a figyelmet, hogy úgy ismerjük fel az élet értelmét és értékét, úgy ismerjük meg önmagunkat, hogy megtanuljuk életünket elveszíteni.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria