Az iskola közössége együtt emlékezett az intézmény névadójára. A szervezők szeretnék, ha a szokás fennmaradna, szeretnék a jövőben is elevenen tartani Boga Alajos példaadó élete emlékét.
A csíkkozmási Boga Alajos Iskolában különleges napot tartottak: az intézmény névadójára, Boga Alajosra emlékeztek. A rendezvény középpontjában az ő személyisége, munkássága és mártírhalála állt, hiszen élete ma is példát ad a közösségnek. Az iskola diákjai rajzokat, fogalmazásokat, videókat készítettek, hogy így idézzék fel alakját, és még az óvodások is bekapcsolódtak az emlékezésbe. Az egész iskola közössége együtt emlékezett arra az emberre, aki életét tette fel hitére és népe szolgálatára.
Boga Alajos 1886. február 18-án született Csíkkozmáson. Papi hivatását követve tábori lelkészként, hittantanárként is szolgálta közösségét. Nemcsak a szószéken, hanem a mindennapokban is igazi támasza volt az erdélyi magyarságnak: lelkivezetőként, oktatóként, íróként és közösségszervezőként munkálkodott. Márton Áron püspök fő munkatársa és barátja volt, így a püspök helynökévé nevezte ki őt. Egyike volt azoknak, akik a legnehezebb időkben is a hit és az Egyház megőrzését tekintették a legfontosabbnak, hiszen a második világháborút követő kommunista diktatúrában az erdélyi magyarság számára szinte ez volt az egyetlen megmaradt kapaszkodó. 1950 májusában letartóztatták, Văcăreștiben valamint Jilaván tartották fogva, majd Máramarosszigetre szállították, ahol a legkeményebb körülmények között raboskodott ítélet nélkül. 1954. szeptember 14-én hunyt el a máramarosszigeti börtönben. Életét az Egyházért és a hitéért áldozta, vállalva a szenvedést és a mártírhalált, amikor a rendszer el akarta némítani azokat, akik a közösséget erősítették és tartást adtak nekik. Az ő sorsa tükrözi a huszadik századi erdélyi magyarság sorsát: üldöztetés, veszteségek, de ugyanakkor a hitből fakadó erő és kitartás.
A gyermekek emléknapra készült rajzai, fogalmazásai és videói azt üzenték, hogy a múlt értékeit nem engedhetjük feledésbe merülni. Az, hogy a legkisebbek is bekapcsolódtak, különösen szép üzenet: azt mutatja, hogy a közösség továbbadja emlékezetét és értékeit a következő generációknak. Így lesz élő az emlékezés, nemcsak a történelemkönyvek lapjain, hanem a mindennapokban, az iskola falai között és a gyermekek szívében is. Boga Alajos neve tehát nem csupán az iskola bejárata fölött olvasható, hanem a helyi közösség identitásának része. Az ő példája – a hűség, a bátorság és a közösségért vállalt áldozat – ma is irányt mutat. Az emlékezés nem a múltba révedés, hanem a jövőbe tekintés: annak felismerése, hogy amíg emlékezünk a hitvalló elődökre, addig közösségünk is erősebb marad.
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria





























