Böjte Csaba: Az irgalmasság iskolája – A halottakat eltemetni

Böjte Csaba a nagyböjt első vasárnapján mondott homíliájában elmesélte, hogy Loretóban van egy kis kápolna, úgy tartják, hogy a betlehemi kis házikóból építette a szent család, valószínűleg Szent Joachim és Szent Anna háza volt. Amikor ott járt, arra gondolt, Jézus is ezek között a kövek között élt, valószínűleg ebben a házban látta a nagyszüleit szenvedni és meghalni. A hagyomány szerint Jézus húsz év körüli lehetett, amikor Szent József meghalt. Ott volt mellette, valószínűleg ő szervezhette a temetését. Abban az időben tizenkilenc év volt az átlagéletkor. Gyakran aratott a halál, és sok gyermek is született: a születés és a halál sokkal jobban hozzá tartozott az élethez, mint ma. Jézus biztos sokszor találkozott a halállal. Nyilvános működése során is, Lázár sírjánál megrendült, sírni kezdett.

Böjte Csaba szomorúan elevenítette fel egy bácsi történetét, aki öregek otthonában élt, nem látogatták – amikor egy napon, reggel hét órakor meghalt, fia büszkén mesélte, hogy tizenegykor már el is volt temetve, és ő csak egy fél napot hiányzott a munkából. Nagyon sajnálta ezt az embert – tette hozzá. A haldokló mellett állni olyan, mint részt venni egy lelkigyakorlaton. Édesanyja nyolc hétig tartó szenvedése és halála a legcsodálatosabb lelkigyakorlat volt számára. Az élet és a halál mezsgyéjén minden egészen más értelmet kap. Ott válik el, mi mennyit ér. A szeretet a fontos – édesanyja az utolsó leheletével is érdeklődött a gyerekek iránt, név szerint emlegette őket.

Beteg testvéreink mellé állva sokat tanulhatunk – hangsúlyozta az erdélyi ferences. Az utolsó lecke, amire édesanyaként tanította, az elmúlás volt, és ezt az utolsó nagy leckét figyelmesen végignézte, részt vett benne. Az elmúlás szent dolog. Ha szépen élünk, akkor jó dolog Isten karjai közt megpihenni, még ha fáj is azoknak, akik hátramaradnak. Nem kell félni a haláltól, része kell hogy legyen az életünknek, ahogy a születés, a házasság is a része az életnek. Bátran kell beszélni róla és fontos elkísérni testvéreinket az utolsó útra – figyelmeztetett Csaba testvér.

Halottainkat eltemetni – nemcsak arról az egyórás temetésről szól, hanem arról, hogyan kísérjük el a szenvedő embert az utolsó útján. Súlyos betegségek közepette egymás mellett kell állni. Sokan ajánlanak csodaszereket, de inkább el kell fogadni, hogy meghalunk. Jézus is ott volt Szent József ágya mellett, az élet része volt, hogy a mennyek országába költözött. Jézus nem ott tette élete első csodáját, hogy visszaadja az életét. Nagycsütörtökön is vérrel verejtékezik, imádkozik, és így szól: „Múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.” Isteni hatalmánál fogva eltörölhette volna a halált, de az élet rendje az, hogy születünk és meghalunk, és Jézus el tudja ezt fogadni. Nem megváltoztatja az élet folyását, hanem megvilágosítja: a halál kapu, amelyen át az örök életbe lépünk. Eljön az ideje, ahogyan a születésnek is, nem lehet megakadályozni.

Csaba testvér arra kérte a jelen lévő híveket, és arra kér mindenkit, aki meghallgatja, nézzen magába: Hogy áll a betegekhez, a szenvedőkhöz? Mit mond nekik? Meglátogatja-e őket? Hogy készül az utolsó útjára? Régen az idősek azt mondták, mindennap kell imádkozni a jó halál kegyelméért. Felkészülünk-e rá? Felkészítjük-e rá a körülöttünk élőket? Jézus kezéből a kehely édessé válik, mert átragyog rajta az örök élet, Isten végtelen, irgalmas szeretete – tanította.

Az irgalmasság iskolájának prédikációi végén Böjte Csaba mindig arra buzdít, hogy a gyakorlatban is éljük meg az irgalmasság cselekedeteit. E héten azt kérte, látogassuk a betegeket, imádkozzunk otthon halottainkért, menjünk ki a temetőbe, vagy csak gondoljunk szeretettel halottainkra, és tegyünk valami jót az emlékükre. 

Forrás és videó: Magnificat.ro

Fotó: Thaler Tamás, Magnificat.ro

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír