A Vatikán első bölcsődéje a tervek szerint jövő tavasszal kezdi meg működését, és legfeljebb harminc, 3 hónapos és 3 éves kor közötti gyermeket fog kiszolgálni.
Az új központ célja, hogy segítse a családokat gyermekeik nevelésében: a szülők olyan pedagógiai csapatra bízhatják majd őket amely „segít a fejlődésük minden egyes szakaszának megfelelő tudás, készségek és önállóság kialakulásában” – áll a közleményben.
A központot Szent Ferencről és Szent Kláráról nevezik el, és a Vatikánon belül, a Via San Luca egyik épületében fog működni. Hétfőtől péntekig 7.30-tól 18.30-ig lesz nyitva, a tevékenységek olasz és angol nyelven zajlanak majd.
A Vatikánban több mint négyezren dolgoznak különböző funkciókban, többek között a vallási kisegítő személyzet, a Római Kúria dikasztériumainak adminisztratív alkalmazottai, a Svájci Gárda tagjai, valamint a pénzügyi, kertészeti, élelmezési, karbantartási és egészségügyi dolgozók.
A vatikáni alkalmazottak karácsonyi audienciáján Ferenc pápa háláját fejezte ki mindannyiuk munkájáért, külön kiemelve azt az erőfeszítést, amelyet a mindennapi élet szürkeségében tesznek, olyan feladatokat végezve, amelyek – bár jelentéktelennek tűnhetnek – mégis az Egyház és a társadalom szolgálatához járulnak hozzá.
Forrás: Romkat.ro
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria