Szombaton Kiss-Rigó László, szeged-csanádi püspök ünnepi szentmisén szentelte fel Okány újonnan épült római katolikus templomát. Az egyházmegye egyetlen boldog Apor Vilmos nevét viselő temploma hatvan férőhelyes, akadálymentes közösségi térrel, parkolóval és kerékpártárolóval is rendelkezik.
Okány polgármestere, Szívós László Ferenc kiemelte, a település nagyon szép, rangját emelő ajándékot kapott azzal, hogy most már két templomtorony gazdagítja a faluképet. Már a látványterveket is nagyon pozitívan fogadták az itt élők, az építkezést is komoly érdeklődés övezte és a templomszentelő ünnepségre is szép számmal érkeztek szerte a környékről.
Kovács József, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében felidézte a névadó Boldog Apor Vilmos rendkívül gazdag életútját. Hiánypótlónak nevezte Okányban az új templom építését, amelynek a helyén korábban királyi posta, majd katolikus imaház állt.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök az ünnepi szentmisén úgy fogalmazott, kétezer év óta a hitünk a kereszténységben változatlan. Jézus megadta annak a lehetőségét, hogy vele élő kapcsolatban maradjunk. Pünkösdkor is ezt ünnepeljük, hogy elküldte ajándékként a Szentlelket mindenkinek.
A templomot az Isten házának szokták mondani, pedig az az embereké, a templom Okányban is egy lehetőség, hogy igazi közösség alakuljon azok között, akik a környéken Krisztus követői.
Okány új templomának oltár feletti, Boldog Apor Vilmost ábrázoló festményét Kovács Jenő készítette. A templom tornyában lakó, 110 kilós harangot Őrbottyánban öntötték Nagy Gábor Lajos magánadományából.
Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria