Boldog John Henry Newman: Egy eleven elme

A római Pápai Béda Kollégium rektora szerint Newman nem azért eleven elme, mintha valami elefántcsonttoronyban elzárkózó, jéghideg entellektüel lett volna, hanem mert úgy akart hatni az értelmre, hogy a szívet is megérintse. Hozzáteszi: „Példa lehet azok számára, akik küszködnek, akiknek az élete olykor kissé kusza, zavaros. Ez rendben is van; az embernek meg kell küzdenie a nehézségekkel, nem lehet mindig tökéletes.”

Strange könyvében nehezen megfoghatónak nevezi Newman személyiségét. „Összetett személyiség volt. Magányos típus, aki jól megvan magában, s ugyanakkor nagyon tud barátkozni: a legkülönfélébb emberekkel hangot talált.”

Newmant leginkább tudósnak tartják, ám mint a szerző rámutat, „a tudományt saját megfogalmazása szerint inkább alkalmilag művelte. Nem abban az értelemben, hogy csak hébe-hóba, hanem mindig valamilyen alkalomhoz kötve, konkrét igénytől indíttatva. Mindig volt valami egészen gyakorlati indítéka, közvetlenül lelkipásztori jellege annak, amivel éppen foglalkozott. „Nagyon szeretem Newmannek azt a gondolatát, amit gyakran elmondott: »Nem szeretnék anélkül hatni az értelemre, hogy a szívet meg ne érintsem« – azt hiszem, ez volt a legfőbb törekvése” – fogalmaz Roderick Strange az interjúban.

Vatican Radio/Magyar Kurír
(mk)