Boldoggá avatták Étienne Douaihy libanoni maronita pátriárkát

„Az igaz virul, mint a pálma, fölfelé nő, mint a Libanon cédrusa” (Zsolt 92,13) – kezdte homíliáját Marcello Semeraro bíboros Étienne Douaihy boldoggá avatásának ünnepélyes liturgiáján, amelyen augusztus 2-án, pénteken este a jelenlegi maronita pátriárka, Béchara Boutros Raï bíboros jelenlétében elnökölt.

A pálmafának legfőbb jellemzője, hogy a törzse hosszú és csupasz, de az ég felé emelkedik, és éppen a csúcsán kínálja a gyümölcseit mindazoknak, akik a sivatagban járnak – kezdte beszédét Marcello Semeraro bíboros. – Ilyennek kell lennie az igaznak, a béke és az élet forrásának testvérei számára, amikor ők a sivatagban, vagyis az élet nehézségei közepette haladnak.

A bkerkéi pátriárkai székesegyházban összegyűlt több mint tízezer fős sokaság – köztük a világ összes maronita egyházmegyéjéből több száz pap, szerzetestestvér és -nővér – előtt a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumának prefektusa az újonnan boldoggá avatott alakját vázolva azt a kívánságot is kifejezte, hogy „Libanon továbbra is olyan hely legyen, ahol a férfiak és nők harmóniában és békében élhetnek egymással”.

Étienne Douaihy a maronita egyház pátriárkája volt több mint harminc éven át, nagyon nehéz időszakban, külső üldöztetések és belső nézeteltérések közepette. Elmondható, hogy e hosszú idő alatt nem volt egyetlen nyugodt napja sem. A nehézségek miatt többször is kénytelen volt elköltözni patriarkális székhelyéről, hogy biztonságosabb helyen találjon menedéket, de sokszor továbbra is nehéz körülmények között kellett helytállnia. 

Mindezt a pátriárka hivatásként élte meg, hogy osztozzon Krisztus szenvedéseiben (vö. Kol 1,24). Szívében nem volt harag, hanem azt mondta azoknak, akik bántalmazták és üldözték: „Megbocsátom neked, amit tettél velem, és kész vagyok még többet szenvedni az Úr iránti szeretetből, aki szenvedett és meghalt értem.”

Marcello Semeraro bíboros homíliája bővebben ITT olvasható.

*

Étienne Douaihy 1630. augusztus 2-án nemesi családban született az észak-libanoni Ehdenben. Tizenegy éves korában arabul és szír nyelven tanult; majd a római maronita kollégiumban filozófiából doktorált, a maronita történelemmel és liturgiával kapcsolatos kéziratokat kutatott. Visszatért hazájába, és 1656. március 25-én, 26 évesen pappá szentelték. Apostoli munkáját Libanon és Szíria különböző plébániáin, leginkább Aleppóban, majd a ciprusi maroniták püspökeként végezte. Aleppóban a szegények megsegítésének szentelte magát, és hozzájárult a keleti egyházak és a katolikus egyház közötti párbeszédhez. Ez idő alatt kinevezték a Propaganda Fide (Hitterjesztési Kongregáció) misszionáriusává.

1668-ban püspökké szentelték, a Ciprus szigetén élő maroniták körében szolgált.

Alig 40 évesen, 1670. május 20-án a maroniták pátriárkájává választották. Pátriárkaként támogatta a nagy maronita vallási rendek újjászületését is, visszavezetve a nyugati világban ellaposodott szerzetesi szabályaikat Szent Antal apát, a szerzetesség ősatyjának tanításaihoz. Bölcsen irányította a maronita egyházat egy nehéz időszakban, amikor az oszmán pasák üldözték és zaklatták a hívőközösséget, olyannyira, hogy gyakran kényszerült arra, hogy a hegyekben lévő kolostorokban vagy a Wadi Qannoubine barlangjaiban keressen menedéket.

Qannoubine-ban, a templomokkal és kolostorokkal tarkított „Szent Völgyben” halt meg 1704. május 3-án, és a Szent Marina-barlangban temették el. XVI. Benedek pápa 2008-ban tiszteletreméltónak ismerte el.

Douaihy tehetséges prédikátor volt, fontos írásokat publikált a maronita liturgiáról és történelemről, a katolikus hit misztériumairól, valamint prédikációkat és más filozófiai és teológiai műveket.

Intellektuális adottságai mellett mélységes jámborság jellemezte. Ő volt az, aki 1695-ben engedélyt adott három fiatal aleppói maronita papnak, hogy megalapítsák a libanoni maronita rendet, amely később oly sok szentet adott az egyetemes egyháznak, köztük a híres Szent Charbel Makhloufot. Már életében számos csodát tulajdonítottak a pátriárkának, köztük egy beteg gyermek meggyógyítását, aki a későbbi Philippe Gemayel pátriárka lett.

A boldoggá avatását megalapozó csodás gyógyulás Rosette Karammal, egy háromgyermekes édesanyával történt. Szeronegatív reumás poliartritiszben (sokízületi gyulladás; autoimmun betegség, amelyben az immunrendszer tévesen támadja meg az ízületeket, gyulladást és fájdalmat okozva – a szerk.) szenvedett, ami miatt rokkanttá vált. „Azonnali, teljes és tartós” gyógyulása a családtagjaival, barátaival együtt az Étienne Douaihy szobra előtt elmondott ima után következett be, amely a pátriárka szülőhelyén, Ehdenben, a templom előtt áll.

Forrás: Vatikáni Rádió; Fides.org; Avvenire.it

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

(hj)