Bontják a karácsonyfát a Szent Péter téren

Bontják a karácsonyfát a Szent Péter téren…, mert véget ért a karácsonyi időszak Urunk keresztségének ünnepével, és ránk köszönt az „évközi” napok sorozata. Ez mind igaz és érthető, mégis, amikor a rádióba jövet megláttam a kosaras darut, rajta a csomagoló emberekkel, kicsit elszorult a szívem.

Mindig így voltam ezzel, már egy hete otthon Hévízen is, amikor Édesanyám lakása közelében „ünnepek után” megláttam az első „utcára kitett” karácsonyfát. Gondosan lecsupaszítva, tapintattal egy bukszus ágai alá helyezték. Hogy valaki majd csak elviszi…

Persze, „az élet nem áll meg”, tovább kell menni, mégis, talán mégis megállhatunk egy pillanatra, egy köszönő szóra.

Kedves jó karácsonyfa!

Hírhozó vagy, mint egy angyal, az Élet hírét hoztad, és mi megálltunk ágaid előtt, kerestük a Gyermeket, akinek szeles időben susogó altatódalt fújtál.

Hoztad a hírt, hogy van Élet, és hoztad a hírt, hogy ezt a gyönge kis Életet ránk bízták – nekünk kell hát megóvni, öltöztetni, melegíteni és táplálni. Az az Élet a mi életünk is!

Köszönjük a sok örömet, amit a szívünkbe rejtettél, főként így év végén, hiszen te nem készítettél zárszámadást, hanem csak álltál, csak álltál szótalanul és türelmesen. Köszönjük, hogy „Gyermek-mutató” vagy, hiszen törzsed lábánál, ágaid alatt Gyermeket szállásolsz, szüleivel együtt. Szent Családot mutatsz nekünk, épp az év végén. Lám, ahová érkezünk, az éppen egy család melege!

Bocsánatot kérek tőled, hogy megfosztunk ünnepi ruhádtól. Igen, ez a te tizedik stációd. Maradsz a csupasz ágaiddal, maradsz a csupasz Igazsággal.

Jó kis karácsonyfa, köszönjük, hogy az életre tanítasz minket, a „teljes, az egész életre”.

A Gyermek, aki ágaid alá rejtőzik, a Fiú, akit majd fölemeltetnek rád, maga mondja jöttének célját: „Én azért jöttem, hogy nekünk életünk legyen és hogy az bőségben legyen.” (Jn 10,10)

Ezt a „bőséges”, ezt a „teljes” Életet hoztad el nekünk, ezzel leptél meg bennünket, és mert látogatásod átnyúlik az új esztendő első napjaira is, ezzel az örömmel indítasz útnak bennünket.

Milyen szép az év első napja, mely felmutatja az Anyát a Gyermekével, és milyen szép a hatodik napja, mely a bölcsek látogatásával és a kánai menyegzővel derűt és bizakodást rejt életünkbe!

Az őrök most nem engednek oda, hozzád, így csak szememmel simogatlak: Salve, légy áldott, Lignum Vitae, Életnek Fája! Légy a kezünkben vándorbot, amire szentévi zarándokként támaszkodhatunk a jubileumi év minden napján!

Tudom, hogy a mostani évközi időszak színe, a zöld, a te úti ruhád színe, a reménységé.

Legyünk is a „reménység zarándokai” először is a megszokott világunkban, és akkor is, ha abból kiszólítasz másfelé. Köszönöm a ma reggeli szent igét Márk evangéliumából, mely a Gyermeket, az Ember- és Istenfiát úgy mutatja nekünk, mint akinek „új tanítása van, hatalommal” (Mk 1,27).

Megyek az úton, kedd reggel kilenc óra van, és nem hiányzik semmi ahhoz, hogy megteljek köszönettel, reménységgel és hálával.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír