Börtönmisszió és hajléktalanszolgálat – Különleges magyar zarándoklatok a jubileumi szentkapuhoz

Hazai – 2026. február 28., szombat | 15:00

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalommal együttműködő szervezetek segítségével öt szervezet, közösség vehetett részt tavaly szentévi zarándoklaton, akik enélkül nem jutottak volna el a jubileumi időszakban Rómába.

Közülük hárman, a börtönmissziós Mécses Szeretetszolgálat, a hajléktalanokkal és mélyszegénységben élőkkel foglalkozó Csak Egyet Szolgálat és az Evangelizáció 2000 Egyesület február 21-én számoltak be zarándoklatukról Budapesten.

Rajtuk kívül a magukat a perifériára kerültek barátainak valló Sant’Egidio közösség és a Hetvenket Tanítvány Mozgalom Pedagógus Műhelye szervezésében egyházi iskolák képviselői is ilyen támogatott formában vehettek részt zarándoklaton. Az előbbiek a szegények világnapjához kapcsolódó szentévi találkozón vettek részt, utóbbiak az oktatás világának jubileumán látogathattak el az Örök Városba.

Ahogy Gláser András, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom külső munkatársa a Háló Klubban tartott családias összejövetelen elmondta: nyolcvan szervezetnek ajánlották fel a szentévi zarándoklat támogatási lehetőségét, ebből öten válaszoltak a mozgalom felhívására. A szentévi utakhoz a támogatást a Miniszterelnökség biztosította.

Tarján Gabriella, a Mécses börtönmisszió vezetője tizenegyedmagával a fogvatartottak jubileumi zarándoklatán vett részt decemberben, most négyen voltak jelen a beszámolón.

A Mécses több mint három évtizedes börtönpasztorációs múltra visszatekintő szolgálata a társadalom talán legkivetettebb, leginkább peremre szorult tagjait, a magukra maradt fogvatartottakat karolja fel, és őket képviselte az öröm vasárnapján tartott ünnepen is.

Szabadultakat akartak a szentévi zarándoklat lehetőségében részesíteni, hozzájuk csatlakoztak a misszió tagjai saját költségükön. Két korábbi fogvatartott és párjuk ment volna velük, végül az egyik pár mégsem tudott élni az alkalommal, így a helyükre két börtöncursillós munkatárs tudott becsatlakozni, tovább színesítve a magyar börtönpasztorációs résztvevők körét.

A Mécses börtönmisszió tagjainak kiváló csapatépítő alkalom volt ez a három nap, mivel személyesen ritkán találkoznak. Alapvetően arra vállalkoznak ugyanis – az ország különböző pontjain élve –, hogy rendszeresen levelezzenek olyan fogvatartottakkal, akiknek nincs személyes kinti kapcsolatuk. Levelezőtársaik között hatványozottan jelen vannak olyanok, akiket életfogytiglanra ítéltek.

Közel kétszáz tagjuk 225 fogvatartottal levelez, és nagyon sok önkéntesre lenne még szükségük, mivel 156 fogvatartott várja a levelezőtársát. A levelezőmissziót sok nyugdíjas, de még mozgásukban korlátozott vagy kisgyermekes segítők is tudják vállalni.

Éppen a hétvége idejére szerveztek egy missziós programot a szegedi Csillagbörtön fogvatartottjai számára, így online módon nagyjából két tucat fogvatartott és egy tucat missziós is be tudott kapcsolódni a programba: megrendítő volt, ahogy a Szent Péter-bazilika szentkapujához virtuálisan a helyszínen lévő missziósokkal együtt zarándokoltak végig a fogvatartottak is a börtönkápolnában imádkozva.

Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök is bekapcsolódott a virtuális találkozóba. A Kisjézus sokféle arcáról beszélt a fogvatartottaknak, ahogy mindannyiunkra egyedi szeretettel tekint, a római zarándokok épp ekkor értek el a Száz betlehem kiállításhoz, ahol a legkülönbözőbb nemzetek a legváltozatosabb művészi eszközökkel jelenítették meg a születéstörténetet.

Vasárnap este pedig online találkozót tartottak, a Mécses otthon maradt tagjai részvételével: a Rómába kiutazottak átadhatták a szentévi zarándoklat és a karácsonyra váró Örök Város hangulatát társaiknak.

Szabadult társuk még sosem járt tengerparton, de a közeli Ostiában most teljesülhetett ez a kívánsága. Az egykori fogvatartott a homokba belerótta a bűn szót, amelyet a tenger elmosott, szimbolizálva ezzel azt, hogy mossa el Isten kegyelme a vétkeinket.

A hajléktalanok és mélyszegénységben élők részére hétköznaponként melegedőt fenntartó Csak Egyet Szolgálat négy fővel volt kinn novemberben a szegények világnapján Rómában – számolt be róla Várnagy András mentálhigiénés munkatárs és Budai Gyula akkori kolléga.

Az Új Jeruzsálem Karizmatikus Közösséghez kapcsolódóan működő szervezet korábban mélyszegénységben élőket szeretett volna eljuttatni Rómába. Ám a mostani hajléktalanok sokkal nagyobb kockázattal járó kiutaztatása helyett a hasonlókat megélt munkatársak útja mellett döntöttek. Az egyik résztvevő még autóba is fél beülni, így isteni csodaként élték meg mindannyian, hogy teljes nyugalommal vett részt a két repülőúton. Ezt Isten akarta így – mondta.

Azt is hasonlóan Isteni gondviseléseként tapasztalták meg, hogy a Santa Maria Maggiore-bazilikában pontban a vasárnap esti szentmise kezdetére értek oda, és Ferenc pápa sírja mellett imádkozhattak. A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom mellett itthon maradt tárasaiknak is megköszönték a lehetőséget, hiszen így a pénteki és a hétfői napon is jóval nagyobb teher jutott a maroknyi csapatra.

A Győr-Ménfőcsanakon bejegyzett Evangelizáció 2000 Egyesületet a szüzek rendjébe tartozó Beke Tünde-Lídia képviselte a beszámolón. A lelkigyakorlatos központban és külső helyszíneken számos evangelizációs alkalmat szervező egyesülettől három megszentelt életet élő társával együtt a támogatásnak köszönhetően hosszabb időre ki tudtak utazni Rómába, mint ahogy különben megengedhették volna, így októberben a missziós jubileumon és a megszentelt életet élők szentévi találkozóján egyaránt részt vettek, számos templomot és kegyhelyet fel tudtak imádságos módon keresni.

A missziós találkozóhoz kapcsolódóan szervezett konferenciaszerű találkozón részt vett egy szál püspök Mongóliából, akinek az egyházmegyéje akkora, mint egy kontinens. A misszió erejét aztán az mutatta meg később a számukra, hogy a megszentelt életet élők találkozóján megismerkedhettek a szüzek rendje első olyan jelöltjével, aki Mongóliából származik. Az egyesület tevékenységének fontosságára pedig egy másik jel utalt: a Csak Egyet Szolgálatnál dolgozó Várnagy András az egyik lelkigyakorlat hatására lett katolikussá.

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalomnak mint a magyarországi Actio Catholicának az egyik célkitűzése, hogy támogassa a hit alapú civil katolikus szervezetek együttműködését, tevékenységük összehangolását.

Fotó: Mécses Szeretetszolgálat; Hetvenkét Tanítvány Mozgalom

Magyar Kurír
(asz)

Kapcsolódó fotógaléria