Búcsú a Regnum műhelymindenesétől – In memoriam Varga Péter

Az alábbiakban e visszaemlékezésből olvashatnak részletet. 

Az üldöztetés évtizedeiben is szívósan tovább élő Regnum Marianum katolikus közösség utolsó fél évszázadának legnagyobb hatású közösségszervező vezetője, Varga Péter, segítőkész barát és vidám cimbora távozott közülünk, igazi kegyes halállal, egyházközsége templomában, a szentmise elején.

Hetvenéves születésnapján piliscsabai kertjükben, barátok között, a Patkoló jelvényével

Magát nevezte műhelymindenesnek a Regnum belső vezetőképzőjét, a Patkolót létrehozó munkaközösségben, aki elvégez mindent, amire éppen szükség van. A Regnum műhelyében az elmúlt fél évszázadban a legfontosabb kezdeményezések szinte kivétel nélkül magukon viselik az ő keze nyomát is. Példát mutatott az azonos korosztályhoz tartozó gyermekcsoportokat vezetők együttműködésének irányításában („rétegvezető”), közös, nagy létszámú sport- és kulturális események, lelkigyakorlatok, táborok szervezésében, rendszert, tervszerűséget és önként vállalt fegyelmet hozva a regnumi nevelésbe.

Megszervezte az első majálist, a magzatoktól az aggastyánokig a teljes közösség nagy, játékos szabadtéri találkozóját. Több cikluson át volt tagja a közösség legfelső vezetőségének, a házfőnök tanácsadói testületének („ötök”), ő állította össze a Regnum máig érvényes alapelveit („Tételeink és törekvéseink”).

Péter úgy vált a Regnum hagyományteremtő vezéregyéniségévé, hogy nem volt a Regnum neveltje; „kupaci diák” volt, a pannonhalmi bencés atyáktól nyerte a hit, tudás és emberség alapjait. Egy átlagos magyar értelmiségi pálya állt előtte, szakbiológus szeretett volna lenni, ám magas pontszáma, kitűnő érettségije és átlagon felüli szakmai érdeklődése ellenére („külön kulcsom volt a biológia-szertárhoz”) sem vették fel az egyetemre, mivel „a biológus szakkal szemben támasztott fokozottabb világnézeti követelményeknek nem tud eleget tenni”.

Nem is sejtették a pártállam ügybuzgó képviselői, mekkora szolgálatot tettek ezzel a „klerikális reakciónak”. Mivel valamit mégis tanulnia kellett, hogy majd kenyeret adhasson a családjának, Péter a Kandó főiskola automatika szakára jelentkezett, ahol nem számított Pannonhalma. A szakma soha nem érintette meg mélyebben, nem volt „forrasztó-bütykölős” típus, de mint mindent, ezt is komolyan vette, levelezőn villamosmérnöki, majd később könyvtárosi diplomát szerzett. És elvégezte a civil levelező teológiát is, mert az mégsem lehet, hogy a hit terén kiskorú maradjon.

A házasság előtt álló fiataloknak szóló, ma is népszerű Spielhózni

„Igazi hivatásomat az Úristen adta, a Regnumban a gyerekekkel való foglalkozást.” A vezetők hosszú távra kötelezzék el magukat csoportjuk vezetésére – kéri, várja el a Regnum, s Péter hármat is végigvezetett a felnőttkorig. Amikor első csoportjának kiskamaszai felnövekedtek, saját közösségének gyermekeiből szervezett új csapatot, amikor pedig őket is útjukra bocsátotta, az ő gyermekeikkel folytatta a vezetést. „Ez fontosabb volt, Isten országa szempontjából biztosan, mint hogy legyek valami kis biológus tudós.”

Pétert érettségi után beszippantotta a Regnum; olyan nevezetes egyéniségei gyakoroltak döntő hatást hivatása megtalálására, mint Somogyi Sándor (Soma), aki épp akkoriban szabadult a keresztény gyermeknevelés („államellenes összeesküvés”) miatt elszenvedett első börtönbüntetéséből, s kántorként szolgált a Varga család lakóhelyén, Budakalászon; Hagemann Frigyes házfőnök, a harmadik regnumi per fővádlottja; László Gábor (Pater), a kemény vezető és nagy mesemondó, aki egy időben a távoli Szigetközbe helyezve ugyan nem tudott részt venni az ifjúsági munkában, de a bíróságon az utolsó szó jogán örömét fejezte ki, hogy a büntetésből kivehette a részét. És mindenekelőtt Emődi Laci bácsi, az 1951-ben illegalitásba szorított Regnum csöndes szavú vezéregyénisége, akit „jutalmul” 1961-ben a nagy egyházellenes kirakatperben, amikor az ő szavaival „begyűjtöttek” minden papot, aki valamiféle sikerrel tevékenykedett, a Regnum képviseletében fővádlottá tettek.

Soma hívta meg Pétert: van-e kedve közösséghez tartozni? Hogyne lett volna; így került az akkor Hagemann Frici bácsi vezette fiúcsapatba, amely majd 1971-ben, a Mátyás-templomban tartott nevezetes hármas esküvő után családos közösséggé alakult. Ennek azután Péter – feleségével, Marikával – mindvégig hűséges tagja maradt, átélve és munkálva a Regnum holtig összetartó családok közösségévé fejlődését.

Amikor 1970 őszén, a harmadik regnumi per előtt Somát ismét lecsukták, az általa vezetett kalászi kamaszok vezető nélkül maradtak. Ekkor „találta meg” Pétert az ifjúsági vezetői munka, mert ki más vitte volna fel ezeket gyerekeket a Nagy-Hideg-hegyre? Mert a kirándulás és persze a játék a Regnum alapvető pedagógiai eszközei voltak („a kegyelem a természetre épül”).

Itt vált számunkra természetessé, sőt Péter vagány hozzáállása miatt „menővé”, hogy nem panaszkodunk, segítjük egymást, és megosztjuk a közösséggel amink van, például az elemózsiánkat. (Ő meg a könyveit, az autóját, mindenét, amivel segíteni tudott.)

Péter tavaly nyáron, Balás Béla nyugalmazott kaposvári püspök (Beton atya) bárdudvarnoki gyémántmiséje után (fotók: Krómer István)

Péter a jókedvvel, közösen teljesíthető magas követelmények embere volt, ugyanakkor megértő is a mások gyengeségeivel szemben. Nagy játék- és mókamester, nótafa, ötletes akadályversenyek sorának szervezője. Jókedv és elcsendesülés; közös roráték és lelkigyakorlatok szervezője. Sokak megértő barátja, példakép munkában és a családi életben.

(…)

Az írás teljes terjedelemben IDE kattintva olvasható.

Forrás és fotó: Országút.com

Magyar Kurír