A helyi lakosok az elmúlt években mindvégig reménykedtek ebben a hírben; XIV. Leó május 29-i meglepetésszerű látogatása után pedig még inkább. Ma megerősítették: a pápa visszatér Castel Gandolfóba a nyári szünetre.
A Pápai Ház Prefektúrája a Szentatya júliusi és augusztusi programjairól kiadott közleményében arról tájékoztatott, hogy XIV. Leó július 6-án, vasárnap délutántól 20-ig, majd augusztus közepén újra a Rómától 25 kilométerre fekvő településen található pápai villákban pihen. Az épületeket Ferenc pápa 2016-ban a nagyközönség számára is látogatható múzeumi központtá alakíttatta, ami lehetőséget kínált arra is, hogy a látogatók maguk is megkóstolják a nyári rezidencia mezőgazdasági termékeit.
Jorge Mario Bergoglio korábban egy több évtizedes hagyományt adott fel azzal, hogy az egész nyarat is választott lakhelyén, a Szent Márta-házban töltötte. 2023-ban pedig Castel Gandolfóban létrehozta a Borgo Laudato si’-t, amellyel kézzelfoghatóan hozzájárult „az ökológiai nevelés fejlesztéséhez”. A központot május végén látogatta meg XIV. Leó.
Vissza a „kettes számú Vatikánba”
A pápa tehát visszatér a II. János Pál által szeretettel „kettes számú Vatikánnak” nevezett helyre, ahol, az Albanói-tó nyugati csúcsán, a római korban az Albanum Domitiani, Domitianus császár villája, majd a Gandolfi hercegi család kastélya állt, amelyet VIII. Orbán pápa 1623 és 1644 között építtetett újjá. Az évek során a pápai villák komplexuma 55 hektárosra nőtt, és magában foglalja az Apostoli Palotát, a Villa Barberinit és a Villa Cybót, amelyeket gyönyörű kertek vesznek körül. A palota belsejében számos történelmi szoba található, valamint a térre néző kis erkély, amely úgy maradt meg a kollektív emlékezetben, mint XVI. Benedek pápa utolsó nyilvános szereplésének színhelye, miután lemondott a péteri szolgálatról. Joseph Ratzinger körülbelül egy hónapot töltött Castel Gandolfóban, amíg vissza nem tért a vatikáni Mater Ecclesiae kolostorba.
A pápa júliusi és augusztusi programjai
A pápa július 13-án, vasárnap 10 órakor szentmisét celebrál a Villanovai Szent Tamás pápai plébánián. Ezt követően 12 órakor elmondja az Úrangyala imádságot a Piazza della Libertàn, az Apostoli Palota előtt. Július 20-án, vasárnap 9.30-kor szentmisét mutat be az albanói székesegyházban, amelyet korábban Prevost bíborosnak jelöltek ki címtemplomként. Ugyanezen a napon 12 órakor a pápa ismét elmondja az Angelust a Piazza della Libertàn, majd délután visszatér a Vatikánba.
Ahogy szokásos, egész júliusban szüntelenek a magánaudienciák, ugyanígy a szerdai általános kihallgatások is (vagyis július 2-án, 9-én, 16-án és 23-án). Az általános audienciák július 30-án, szerdán folytatódnak. Az ezt követő napokban tartják a jubileumi ifjúsági találkozót, amelynek ünnepségein várhatóan a pápa is jelen lesz.
A pápa augusztusban pár napra visszatér Castel Gandolfóba. Augusztus 15-én 10 órakor szentmisét celebrál a pápai plébánián, majd 12 órakor Úrangyala imádságot mond a Piazza della Libertàn. Augusztus 17-én, vasárnap ugyancsak 12 órakor Úrangyala imádságot vezet a téren, délután pedig visszatér a Vatikánba.
Forrás: Vatican News olasz szerkesztősége
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
(asz)
Kapcsolódó fotógaléria