Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka meghívására működése során első ízben tartja a 45 európai ország püspöki konferenciáinak elnökeit tömörítő CCEE éves plenáris ülését a Szentföldön, szeptember 11. és 16. között.
Ferenc pápa szeptember 11-én üzenetet küldött az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának, Erdő Péter bíborosnak, a CCEE elnökének címezve azt.
Szeptember 12-én az európai püspökök találkoztak a názáreti katolikus iskola tanáraival, diákjaival és hozzátartozóikkal. A találkozó Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke köszöntőjével kezdődött. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvérek!
Nagyon meg vagyok hatva, hogy lehetőségem nyílt találkozni veletek ezen a földön, ahol Urunk Jézus Krisztus a gyermekkorát és a fiatalságát töltötte. A názáreti család története a legmélyebb igazságot tanítja a számunkra az emberről. Krisztus az, aki mindent tudott az emberi lényről. Ő az, aki ismerte, mi lakik a szívünkben. Úgy ismert bennünket, mint ahogyan a Teremtő ismeri saját teremtményeit. És a megtestesülés révén valódi emberré vált és megmutatta a számunkra, hogy mit tart ő fontosnak az emberi életben.
Ő ugyanis szegény körülmények között jött a világra Betlehemben. Elfogadta, hogy üldözik őt, hogy Egyiptomba kell menekülnie, s innen tér vissza a családjával Názáretbe. Lemondott a gazdagságról, és elfogadta, hogy egy elnyomott nép fia legyen a hatalmas Római Birodalomban. Családban akart felnőni, a munka, a szeretet és az imádság légkörében. Éppen a gyermekkora mutatja meg, mi a fontos az ember számára.
A család az az iskola, ahol elsajátítjuk egymás megértését, az osztozást, a tisztelettudó szeretetet, a kölcsönös szolgálatot, a kedvességet, az érzékenységet és a nagylelkűséget. A család ma is nélkülözhetetlen, pótolhatatlan.
A püspökök következő szinódusára készülve az egész világból érkező tanúságtételeket hallgattunk meg. Korunk egyik legtipikusabb vonása az individualizmus. Ám az ember arra született, hogy közösségben éljen. Ezért mondjuk, hogy a család a Szentháromság képmása. Nem arra születtünk, hogy az elszigeteltségnek, a magánynak éljünk, hanem az a hivatásunk, hogy szeressük Istent és felebarátainkat. Meg kell erősítenünk a családokat, olyan közösségeket kell létrehoznunk, amelyeket keresztény családok alkotnak, akik segítik egymást az élet mindennapi problémáiban, de képesek közösen imádkozni, elmélyíteni hitüket, és segíteni egymásnak kritikus időszakokban, és megerősítik a nemzedékek közötti szolidaritást.
Szívből köszönöm Őszentségének, Fouad Twal pátriárkának a kedves meghívást és megköszönjük nektek is hitetek és hűségetek tanúságtételét itt, a Szentföldön, amely örökre a kereszténység szíve marad. Közel érezzük magunkat hozzátok és imádkozunk azért, hogy Isten adjon nektek erőt és kegyelmet a keresztény életre.
Ma este alkalmunk nyílik imádkozni minden családért és a püspöki szinódusért. Azt kérjük tőletek, hogy folytassátok mindennap ezt az imát a szinódusért. Végtelenül hálásak leszünk nektek, ha mindennap legalább egy názáreti család eljön ide, erre a kegyhelyre, hogy együtt imádkozzon a pápáért és a vele októberben Rómában összegyűlő püspökökért!
* * *
A találkozót követően az európai püspökök a názáreti katolikus közösséggel körmenetben vonultak az Angyali üdvözlet-bazilikába és imavirrasztást tartottak. Imáikat a boldog, a nehézségben, válságos helyzetben élő családokért és az októberben kezdődő szinódusért ajánlották fel.
Fordította: Domokos György
Fotó: CCEE
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria