Jeanne-Françoise Frémiot 1572. január 28-án született a franciaországi Dijon városában. 1592-ben férjhez ment De Chantal báróhoz. Hat gyermeknek adott életet, ketten közülük korán meghaltak. 1601-ben férje egy vadászaton megsebesült és meghalt, ekkor Franciska visszavonult apósa mouthelou-i kastélyába, ahol élete csupa megaláztatás volt. Többen is megkérték a kezét, de ő szerzetbe készült, ezért a szíve fölé égette Jézus nevét. A kapucinusok, majd a kármeliták felé vonzódott, végül 1604 nagyböjtjén találkozott Szalézi Ferenccel.
Lelkivezetőjét, Szalézi Szent Ferencet egy lelkigyakorlaton ismerte meg. Ferenc munkatársaként az elesetteket szolgálta: betegek ápolásával, szegények gondozásával, segítésével foglalkozott. Együtt alapítottak Annecy-ben egy betegápoló szerzetesrendet: a vizitációs nővérek rendjét, melyet később Chantal Franciska vezetett. Később Páli Szent Vince kísérte lelki útján. Franciskának nagy szerepe volt Szalézi Ferenc szenttéavatásának előkészítésében.
A vizitációs rend gyorsan terjedt; a szerzetesek a gyakorlatban mutatták meg, hogyan, milyen hatékonyan munkálkodik a szeretet, a gondoskodás és nevelés szaléziánus szelleme. Chantal Franciska rendjének fáradhatatlan szervezője volt, sokat utazott. Tüdőgyulladásban halt meg 1641. december 13-án, moulins-i rendházukban. Halálakor már 87 háza volt a vizitációs rendnek.
Annecy-ben, Szalézi Szent Ferenc közelében helyezték örök nyugalomra. Koporsóikat az oltár köti össze a tabernákulummal és Jézus szentséges szívének szobrával. Chantal Franciskát 1751-ben avatták boldoggá; 1767-ben vették fel a szentek sorába.
Istenünk, ki Szent Johanna Franciskát különböző életformákban ragyogó érdemekkel ékesítetted, kérünk, engedd az ő közbenjárására, hogy hűségesen járjuk hivatásunk útját, és szüntelenül a világosság példaképei legyünk!
A bourbilly-i kastélyban gondtalan életű Johanna Franciska – mondják a krónikások – nagy odaadással szolgálta a szegényeket. Saját kezűleg készített számukra ételt. Az egyik ínséges esztendőben új ajtót vágatott a kastély falán, hogy a szegényeknek ne kelljen egy kapunál tolonganiuk. Mivel azonban az ő éléstára sem volt kifogyhatatlan, Isten csodával jelezte, mennyire kedves előtte Franciska jótékonysága: amikor a hombárokból kifogyott a gabona, éppen úgy, mint egykor a szareptai özvegy, hónapokon át ő is egy csodálatos módon ki nem apadó hombárból vette elő a lisztet, és sütötte a kenyeret az éhezőknek.
Forrás:
Magyar katolikus lexikon;
Diós István: A szentek élete
Fotó: Wikipédia
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria