Christi Matri – Szent VI. Pál pápa enciklikája, melyben a békéért mondott rózsafüzér imára hív

VI. Pál pápa enciklikája Tiszteletreméltó Testvéreinek: a Pátriárkáknak, Prímásoknak, Érseknek, Püspököknek és többi helyi Ordináriusnak, akik békében és közösségben élnek az Apostoli Szentszékkel.

Tisztelendő Testvéreimnek üdvözlet és apostoli áldás!

A súlyos aggodalom okai

1. Krisztus Anyjának tiszteletére október hónap folyamán Isten népe, szokásához híven, titokzatos koszorúként fonja össze imáit a rózsafüzér által. Mi, akik elődeink nyomdokain haladva ezt a szokást szívből helyeseljük, arra hívjuk idén az Egyház minden gyermekét, hogy a Boldogságos Szűz felé tanúsítsák az áhítat különleges jeleit. Minden eddiginél kiterjedtebb és keményebb csapás veszélye jelentkezik ugyanis, mely az emberiség családját fenyegeti, mivel, különösen Kelet-Ázsia egyes részein továbbra is vért ontva küzdenek és kemény háború dúl. Ezért ösztönözve érezzük magunkat, hogy ismét megtegyünk minden tőlünk telhetőt a béke biztosítása érdekében. Nyugtalanítanak bennünket továbbá a világ más területeiről érkező hírek is, az egyre növekvő nukleáris fegyverkezési versenyről, a nacionalizmusról, a rasszizmusról, a forradalmi mozgalmakról, a polgárok egymástól való erőltetett elszakításáról, a merénylet-bűncselekményekről, az ártatlan emberek lemészárlásáról. Mindezek táptalajul szolgálhatnak a hatalmas csapáshoz.

Sokrétű állandó tevékenység a béke ügyéért

2. Úgy tűnik,

az isteni Gondviselés, miként közvetlen elődeinkre, úgy ránk is a béke megőrzésének és megszilárdításának különleges feladatát akarta bízni, hogy türelmes és fáradhatatlan munkálkodással magunkra vegyük ennek nehéz terhét.

Ez a felelősség nyilvánvalóan abból a tényből fakad, hogy az egész Egyház ránk lett bízva, amelyet, mint egy „nemzetek között magasba emelkedő zászlót”, nem kötnek politikai érdekek, hanem isteni Alapítójának, Jézus Krisztusnak igazságát és kegyelmét kell hogy közvetítse az emberek felé.

3. Valóban, apostoli szolgálatunk kezdetétől fogva nem mulasztottuk el, hogy a világbéke ügyét imák, könyörgések és buzdítások által védelmezzük. Sőt, mint arra jól emlékezhettek, tavaly Észak-Amerikába repültünk, hogy a béke vágyva vágyott áldásáról beszéljünk az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlésén, ahol a világ csaknem minden nemzete képviseltette magát. Ott arra figyelmeztettünk: ne engedjük, hogy némelyeket alsóbbrendűnek tekintsenek másoknál, és hogy egyes személyek mások ellen forduljanak, hanem mindenki buzgón és tevékenyen járuljon hozzá a béke megteremtéséhez. A továbbiakban is, apostoli gondoskodástól indíttatva, nem szűnünk meg arra buzdítani, hogy háruljon el az emberiségtől a lehető legnagyobb szerencsétlenség.

Összegyűlni és elindítani a körültekintő és tisztességes tárgyalásokat

4. Ezért „hangos kiáltással és könnyek között” (Zsid 5,7) ismét felemeljük szavunkat, és állhatatosan esdve kérjük a vezetőket: tegyenek meg minden erőfeszítést azért, hogy a világégés ne terjedjen tovább, hanem teljes mértékben kialudjon. A legcsekélyebb kétségünk sincs afelől, hogy minden ember – legyen bármilyen származású, bőrszínű, vallású vagy bármely társadalmi rétegből való –, aki igazságosságra és tisztességre vágyik, ne volna ugyanezen a meggyőződésen. Mindazok tehát, akik ebben érdekeltek, teremtsék meg a szükséges feltételeket ahhoz, hogy időben tegyék le a fegyvereket, mielőtt még az események alakulása elvenné annak lehetőségét is, hogy ez megtörténhessen. Legyenek tudatában mindazok, akiknek kezében van az emberiség családjának sorsa, hogy ebben a pillanatban súlyos lelkiismereti kötelezettség nehezedik rájuk! Kutassák és faggassák lelkiismeretüket, gondolva népeikre, az egész világra, Istenre és a történelemre, hogy felhívásunk bölcs követéséért utódaik áldhassák nevüket.

Az Úr nevében megálljt kiáltunk! Össze kell gyűlni, hogy őszinte, tisztességes tárgyalások kezdődjenek. Itt az idő megszüntetni a széthúzást,

akár áldozatok vagy hátrányok vállalásával is, mivel később ezt bizonyára már csak hatalmas károk árán és igen fájdalmas mészárlás után lehet elérni.

Olyan békét kell teremteni, mely az igazságosságra és az emberek szabadságára épül, és amely számot vet az egyének és a közösségek jogaival, máskülönben az gyenge és bizonytalan lesz.

A béke mint a mennyország felbecsülhetetlen ajándéka

5. Miközben aggódó és megindult lélekkel emlékeztetünk mindezekre, átérezzük annak szükségét, amire a legfőbb lelkipásztori gondoskodás indít bennünket.

A békét ugyanis, mely „akkora érték, hogy a földi és halandó dolgok között semmiről sem hallunk nagyobb gyönyörködéssel, semmire sem vágyunk nagyobb hévvel, s végül semmink nem lehetne, ami ennél tökéletesebb” (Szent Ágoston, De Civitate Dei [Isten városáról], 19, 11), a „Béke Fejedelmétől” kell kérnünk.

És mivel a kétely és a rettegés pillanataiban az Egyház leginkább Anyjának hathatós közbenjárásához folyamodik, így figyelmünket és a ti figyelmeteket, tiszteletreméltó testvérek, valamint minden keresztény figyelmét Máriára fordítjuk. Ő, miként Szent Iréneusz mondja, „az egész emberi nem számára az üdvösség okává lett” (Adversus Haereses, 3, 22). Semmi nem tűnik megfelelőbbnek vagy fontosabbnak, mint az, hogy az egész keresztény nép könyörgései az ég felé emelkedjenek, Isten Anyjához, akit a „Béke Királynőjeként” hívunk segítségül, hogy a számos és oly súlyos gyötrelem és szomorúság közepette egészen elárasszon minket anyai jóságának ajándékaival. Szándékunkban áll, hogy tüzes imádsággal állhatatosan hozzá forduljunk; hozzá, akit a II. Vatikáni Zsinat során, a zsinati atyák és a katolikus földkerekség tetszésével kísérve, az Egyház Anyjának hirdettünk, ünnepélyesen megerősítve így a régi hagyomány egyik igazságát. Valóban, az Üdvözítő Édesanyja „bizonyosan anyja az ő [értsd: Krisztus Teste] tagjainak”, ahogyan Szent Ágoston (De sancta virginitate [A szent szüzességről], 6) és vele együtt Szent Anzelm is – hogy másokat ne említsünk – tanítja: „Milyen magasabb méltóságot lehetne gondolni, mint hogy te légy azok anyja, akiknek Krisztus méltóztatik atyja és testvére lenni?” (Orationes, 47). Őt már elődünk, XIII. Leó is „valóban az Egyház Anyjának” (Adiutricem populi christiani) nevezte. Nem helyezzük hát belé hiába reményünket mi sem, akiket ez a borzalmas zűrzavar szorongat.

6. Azonban,

mivel a veszélyek növekedésével szükséges Isten népének áhítatát is gyarapítani, azt óhajtjuk, tiszteletreméltó testvérek, hogy példátok, buzdításotok, ösztönzésetek által az Úr legkegyesebb Édesanyját még buzgóbban hívjuk segítségül október folyamán a rózsafüzér végzése által.

Ez az imádság ugyanis illik Isten népének szellemiségéhez, a Szent Szűz által nagyon is kedvelt, és igen hatásos a mennyei javak kiesdésében. A II. Vatikáni Zsinat, jóllehet nem kifejezetten, mégis világos útmutatással bátorította az Egyház minden gyermekének szívét a rózsafüzér imára, mindannyiuk lelkére kötve, „hogy nagylelkűen ápolja a Boldogságos Szűz tiszteletét, különösen liturgikus kultuszát, becsülje nagyra azokat a Máriát tisztelő szokásokat és ájtatosságokat, melyeket a Tanítóhivatal ajánlott a századok folyamán” (Lumen gentium, 67).

7. Ez a gyümölcsöző imádság nemcsak a bajok elhárításában és a vészek távoltartásában kiemelkedő hatékonyságú, amint azt az Egyház történelme is világosan mutatja, hanem bőségesen táplálja is a keresztény életet, és „mindenekelőtt fenntartja a katolikus hitet, mely épp az isteni titkok megfelelő szemlélésén keresztül virágzik ki, és az értelmet a kinyilatkoztatott igazságokhoz emeli” (XI. Piusz, Ingravescentibus malis).

8. Ezért

október hónap folyamán, melyet a Boldogságos Szűz Máriának, a Rózsafüzér Királynőjének szentelünk, gyarapodjanak az imák, sokasodjanak meg a könyörgések, hogy az ő közbenjárására felragyogjon végre az emberiség fölött az igaz béke hajnala, a hit számára is, melyet sajnos korunkban nem vallhat meg mindenki szabadon.

Különösen is kívánjuk, hogy október 4-ét – a napot, amelyen, mint korábban említettük, előző évben felkerestük az Egyesült Nemzetek Szervezetének székhelyét a béke érdekében – idén az egész katolikus világ „békéért esdeklő imanapként” ünnepelje. A hitbeli buzgóság által, mely megkülönböztet benneteket, tiszteletreméltó testvérek, valamint az ügy fontossága miatt, amellyel számot vettek, feladatotok lesz, hogy szent szolgálatokat végezzetek, és így ezen a napon Máriát, aki Isten és az Egyház Anyja, a papok, a szerzetesek, a hívő nép és különösen az ártatlanság virágával ékesített gyermekek, valamint a betegek és szenvedők egyazon buzgósággal hívják segítségül. Azon a napon a vatikáni bazilikában, Szent Péter sírjának közelében mi is különleges imát fogunk intézni Isten Szűz Anyjához, aki a keresztény név védelmezője és a béke közvetítője. Így az Egyház imája minden földrészen, mintegy egyetlen hangként zengve megérinti az eget, hiszen mint Szent Ágoston mondja, „a testi nyelvek különbözőségén keresztül a hitben egyetlen nyelven szól a szív” (Enarrationes in Psalmos, 54, 11).

9. Tekints hát le anyai könyörülettel, Legszentebb Szűz, minden gyermekedre! Gondolj a szent pásztorok aggodalmára, akik tartanak attól, hogy nyájukat megtépázza majd a gonoszság szörnyű vihara. Vedd figyelembe számos embernek, a családapáknak és családanyáknak gyötrelmét, akiket keserű bánat kínoz, mivel bizonytalanok a saját maguk és gyermekeik jövőjét illetően. Csillapítsd le a háborúban állók lelkét, és áraszd beléjük a „békesség gondolatait”! Add, hogy Isten, aki minden igazságtalanság felett ítélkezik, irgalmasságot gyakorolva visszaadja a népek nyugalmát, és vezesse őket a tartós és valódi jólét felé.

10. Annak édes reményében, hogy Isten Anyja kegyesen fogadja alázatos könyörgésünket, nagy szeretettel adjuk rátok, tiszteletreméltó testvéreim, valamint a gondjaitokra bízott papságra és népre apostoli áldásunkat.

Kelt Rómában Szent Péternél, 1966. szeptember 15-én, pápaságunk negyedik évében.

VI. Pál

Fordította: Nagy Kálmán diakónus

Lektorálta: Kovács Zoltán mariológus

Fotó: Fábián Attila (Béke Királynője szobra a Santa Maria Maggiore-bazilikában)

Magyar Kurír