Christian Bobin: Elámulni a mindennapin

A Vigilia Kiadónál a közelmúltban megjelent kötetének ismertetésével emlékszünk rá, mely esszénapló: 1996 húsvét vigíliáján kezdődik, és 1997 húsvétja előtt néhány nappal ér véget.

Ez az év legmegfejthetetlenebb napja. Amit az emberek Történelemnek neveznek, ezen a nagyszombati éjszakán megy végbe. Művészet, szeretet, munka – mindez azért van, hogy eljussunk ehhez a vasárnaphoz, így tudunk türelmesen várni rá, s közben az esőről, a jó időről és Istenről beszélni.”

A francia író a világ legegyszerűbb jelenségében is meglátja a szépet, mert vallja: a dolgok sohasem csak dolgok. Leszakítja és hazaviszi a dombtetőre kapaszkodó utcában pompázó tulipánokat, melyekből „vidám, ismerős muzsika árad szét a lakásban”. Az ég pedig, mint minden reggel, „zsibongó iskolaudvar: madarak cikáznak, a szürke és a fehér foltok ugróiskoláznak, sokáig tart, még a zivatar becsöngetése után is folytatják, szó sincs arról, hogy bármelyikük visszatérjen az osztályba, azért vannak itt, hogy játszanak az idők végezetéig, a fények a lányok udvarában, a felhők a fiúk udvarában”.

Christian Bobin a természet csodái, az egyháztörténelem, az irodalom, a művészet remekművei között szerzi élményeit, amiket aztán műalkotássá formáz. Mindenhez hozzáfűzi benyomásait, megfogalmazza érzéseit. „A férfiak nem valami fifikásak, még a szentek sem”, írja, és azt állítja: rögtön ráismer, akár behunyt szemmel is, melyik mondatot írta Keresztes Szent János és melyiket Avilai Nagy Szent Teréz. Előbbi nem tud uralkodni magán, „fiúsan” fogalmaz, amikor mindent félresöpörve azonnal az általános, az elvont, a metafizikai felé tör. Tipikus férfi, vagyis „szerkezetet, szilárdságot” akar. Avilai Szent Teréz ellenben „úgy cikázik, mint a pisztráng, kacag és lespriccel”.

A könyv írója számára teljesen egyértelmű, hogy mindene, ami van neki, az ajándék.

Amit csak birtokolhatok életből, egyszerűségből, békességből – mindent úgy kaptam. Nem vagyok olyan bolond, hogy azt higgyem, járt nekem vagy kiérdemeltem.

Nem, nem. Mindig is úgy kaptam, minden pillanatban, mindazoktól, akikkel találkoztam.” Bobin felteszi a kérdést: mégis, miért nehezül rá olykor „árnyék, nyomasztó súly, mély szomorúság? Nos, mert hiányzik belőlem az elfogadás adománya… Olykor elfog a vágy, hogy én választhassak, és dönthessek, és képtelen vagyok szabadulni a gondolattól, hogy a híd túloldalán zöldebb a fű, vagy más efféle ostobaságoktól, de még ettől sem változik semmi, mert ezután is megkapok mindent, szakadatlanul, semmiért.” A szerző idézi Lisieux-i Kis Szent Terézt, aki ezt írta a naplójába megpróbáltatásai előtt: „Én a mindent választottam.” Bobin önironikus önkritikával fűzi hozzá: „… a dohányoddal, whiskyddel és lustaságoddal két napig sem bírnád egy kolostorban. Hagyd hát békén a szenteket! Írj inkább a rózsákról, a fényről, az arcokról, a múló időről! Egyébként ez épp ugyanaz.”

Christian Bobin idéz honfitársa, Georges Bernanos katolikus regényíró 1939-ben írt, A megalázott gyermekek című naplóregényéből, jelen időbe téve a következő mondatot: „A világ fölött olyanok uralkodnak, akik képtelenek arra, hogy boldogok legyenek.” Bobin értelmezése szerint aki másokat a hatalma alá kényszerít, annak először is önmagán kell erőszakot elkövetnie. „A semmi nem a halál sajátja, hanem az ilyen életé. A semmi ott van ezeknek az embereknek a lelkében, akiknek a szomorúsága együtt nő hatalmukkal.

A semmi a gyermekkorról, az örömről és a szeretetről való megfeledkezés.

Olyan úr, aki maga is egy nála hatalmasabb úrnak: a becsvágynak, a pénznek, a sértettségnek engedelmeskedik.” Bernanos a könyvében ragyogó portrét rajzol Hitlerről, az emberről, akit ifjúkorában „szénné égetett a sértettség, aki fortyogott becsapottságának biztos tudatában… Hitler húszévesen halt meg, hiszen ha valaki egész életében ugyanabban a régi hidegleléses történetben rothad, az maga a halál. Halálából nőtt ki a hatalma.”

Ezzel szemben Christian Bobin állítja: a lét örömét, az életkedvet, annak tapasztalatát, hogy lenni jó, attól az Istentől kaptuk, akiről azt írja a Teremtés könyve: örül annak, amit létbe hozott. „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (1,31). „Az életöröm Isten vonása bennünk.”

Az író nem szereti a vallásosság szót, szívesebben használja a spiritualitást. Spiritualitás az, „ami nem elégszik meg bennünk a világgal, nem éri be semmiféle világgal. Amikor a spiritualitás elveszíti elevenségét, akkor válik vallássá.” Christian Bobin Krisztusban hisz, aki egyes kijelentéseiben olyasmit kér, ami elviselhetetlen számára, nem tud azonosulni vele. „Képtelen vagyok elfogadni, mert tudom, hogy ez esetben sok mindennel fel kellene hagynom. És éppen ez bizonyítja számomra e szavak igazságát: az, ami bennük teljességgel ’elfogadhatatlan’.” Vagyis, ami a világ szemében őrültségnek számít,

megpróbálni a lehetetlent, miközben teljesen Istenre hagyatkozunk.

A kötethez Mustó Péter SJ és Hári Ildikó SSND írtak előszót, kiemelve: „Christian Bobin abban segít, hogy meg tudjuk különböztetni azt, ami hangos, sürgető attól, aminek valóban jelentősége van. Hogy észrevegyük, mi fontos, mi tesz igazán jót. Bobin arra tanít, hova figyeljünk…, amikor megfakul az életöröm bennünk. Mi erősít minket abban, hogy jó lenni. Mi segít megszeretni az életet úgy, ahogyan van.”

A kötetet Kiss Gabriella fordította.

Christian Bobin: Elámulni a mindennapin
Vigilia Kiadó, 2022

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír