A lelkinapra a Pécsi, a Váci, a Székesfehérvári, a Szombathelyi, a Veszprémi és az Esztergom-Budapesti Egyházmegyéből mintegy százhatvanan érkeztek, köztük sok gyermek és fiatal a Ceferino Ház közösségeiből.
Mihály Gusztáv vezetésével dicsőítő énekek csendültek fel a Jegyesek kegytemplomában a zarándokok közreműködésével.
Az esemény mottója – „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké Isten országa!” (Mk 10,14) – kapcsán, amelyet a gyermekek első egyházi világnapjához is kapcsolódva választottak, Székely János tanításában a család minden generációjának felelősségét hangsúlyozta az élő hit átadásában, a cselekvő szeretet példamutató gyakorlásában és a türelmes egymásra figyelésben.
A főpásztor személyes és családi példákkal szemléltette, hogy minden életkor Isten ajándéka, és mind a fiatalok, mind az idősek Isten békéjében és az imádságban találják meg az élet teljességét.
A gyermekek és családok körében végzett munkájáról és az abból fakadó örömökről tett tanúságot Lúcia nővér, a Szegénygondozó Ferences Nővérek szécsényi közösségének tagja.
Lúcia nővér Rimócról származik, ahol jelenleg is van lehetősége jelenlétével támogatni a közösséget.
A találkozón Székely János püspök koncelebrált szentmisét mutatott be, amelyen zenei szolgálattal közreműködött Mihály Péter karnagy. A liturgia végén a résztvevők együtt imádkozták el a pápai, a magyar és a cigány himnuszt.
A közös ebéd és az Öröm útja elimádkozása után további találkozásokra, beszélgetésekre, lelki feltöltődésre volt lehetőségük a részt vevő csoportoknak.
Néri Szent Fülöp gondolatával és hálával emlékezünk a találkozóra:
Van valami bőkezűség a teremtésben, ami megmutatja a Teremtő jóságát: a nap ránk árasztja fényét; a tűz szétosztja melegét; a fa kinyújtja karjait, melyek az ágai, és felénk nyújtja gyümölcseit; a víz, a levegő és az egész természet kifejezi Teremtője bőkezűségét.”
Az eseményről készült képgaléria ITT érhető el.
Szöveg: Bángi-Magyar Anna/BCI
Forrás és fotó: Boldog Ceferino Intézet
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria