Costanza Miriano: Üdvözüljön, aki akar!

Costanza Miriano rámutat: ezt az életszabályt sokan próbálják megélni, „szigorú tökéletlenségben”. Vannak, akik önmagukban, és vannak, akik úgynevezett „wifi-kolostort” alkotva, amelynek egészen átadják életüket. A könyv írója állítja: „őrizhetünk magunkban szerzetesi szívet akkor is, ha éppen a metrón ülünk vagy otthon főzünk, bevásárolunk vagy sportolunk, és ebben a közösségben akkor is testvérek vagyunk, ha fizikailag távol élünk egymástól. A wifi-közösség, a drótnélküli hűség tehát egyesít bennünket, és az istenszeretők kis hadseregévé tesz minket, koldusokat, megfáradtakat, törékenyeket, következetleneket”.

Az öt oszlopra épülő életszabály közül Isten igéjével kapcsolatban a szerző megállapítja: a Lectio Divina (a lélek táplálkozása Isten igéjének olvasásával) minden hitélet kiindulópontja, XVI. Benedek emeritus pápa is azt javasolta, hogy ehhez visszatérve indítsuk útjára az Egyház új lelki tavaszát. Costanza Miriano kifejti: a Lectio veszélyes dolog, mert lerombolja a hamis, saját magunk gyártotta istenképeket. Idézi Silvano Fausti atyát, aki ötkötetes Lectio Divina sorozatot írt a négy evangéliumról: nem Jézus a Krisztus, hanem Isten Jézus. Úgy hangzik, mintha ugyanazt állítanánk, pedig egészen más a kettő. „Az egyenlet ismert része Jézus.” Ezért az ő életét és szavait kell tekintetünk ahhoz, hogy megsejtsünk valamit a Mindenható titkából. Ő az ismeretlen Istenről beszél nekünk. „Az Isten, akit soha senki nem látott, Jézus. Ő az, aki elfogadja a korlátokat, nem ítélkezik az emberek fölött, a bűnök felett igen, mert azok ártanak másoknak.” A szerző leszögezi: a gyenge, keresztre feszített Isten megöli a mi istenképünket. Ez a gyenge Isten, aki hagyja magát megölni, aztán feltámad, mindenkit megdöbbent, olyannyira, hogy eleinte nem is volt megfelelő kifejezés a feltámadásra, annyira hihetetlen volt ez az újdonság, amely új korszakot nyitott a történelemben. Costanza Miriano állítja: több olyan barátja van, aki

krízishelyzetekben azt teszi, amit a szentek, a saját maguk érzékelte valóság helyére Isten igéjét helyezik, jobban bíznak Istenben, mint magukban, vállalják a kockázatot, és a leglehetetlenebbnek látszó helyzetekre is találnak megoldást.

A kolostor második oszlopa az Eucharisztia. A kenyér és a bor bemutatásának pillanatában mi is felajánljuk az életünket, hogy Krisztus életének részévé tegyük, hogy „egy kicsit átalakuljunk őbelé, ő pedig belénk”. Ezért az oltárra tehetjük elsősorban hálaadásunkat mindazért, amink van, és amit rendszerint csak akkor veszünk észre, ha elveszítjük. Ahhoz, hogy megragadjuk a nekünk kínált üdvösséget, szükséges szívünk megtisztítása. Az Eucharisztiában a tudatalattink találkozik a szenttel, és minél jobban felkészülünk rá, annál intenzívebben vesz részt benne. A szerző kiemelt jelentőségűnek tulajdonítja azt, hogy Jézus a föld legmélyebb pontján, Betániában keresztelkedett meg, tehát „akármilyen mélyre süllyedsz is, Krisztus elér hozzád. Megtestesült mivoltában mindent megváltott: mindenre kiterjed az Ő üdvözítő ereje”.

A „wifi-kolostor” harmadik oszlopa az ima. „Ha Isten igéje mindennek a kezdete…, az Eucharisztia pedig a lelki élet szíve, akkor az ima a lelki élet légzése” – írja a szerző. Az imádkozik, aki megértette: ha boldog akar lenni, sokat kell imádkoznia, nem aggódhat állandóan mindenféle problémákon, engednie kell, hogy ezeket Isten oldja meg, rá kell hagyatkoznia. Természetesen úgy, hogy megteszi a maga részét, de aki sokat imádkozik, pontosan tudja, hogy Isten nem kihasználható.

Elsősorban azért imádkozunk, hogy időt töltsünk azzal a személlyel, aki a világon legjobban szeret minket, aki apánk, anyánk, testvérünk, jegyesünk.”

A negyedik oszlop, amelyre a katedrális felépül, a gyónás. A gyóntató „megmenti a világot, kezdve azzal az egy emberrel, akit meghallgat”. A szerző egyik magasabb rangú pap barátja azt mondta: több tesztoszteron kell egy gyóntatószékben töltött naphoz, mint egy rögbi meccs lejátszásához. Egy jól elvégzett gyónás diagnózis rólunk: elmondja, hogy vagyunk, s hol tartunk az utunkon, melyik területeken kell javulnunk, olyan, „mint egy CT-vizsgálat. Fényt vet rá, hol van a probléma, és diagnózist állít róla. A mi részünk azonban csak a kezdet: ha az életedet egy alapos gyónásban Istennek adod, az onnantól Isten dolga lesz… Ne bízd a bűnbánatodat az ellenségre, aki továbbra is vádolni fog…, hanem Istenre, aki a jelen idő Istene. Innentől kezdve emelt fővel járhatsz, mert maga Isten vette magára hibáidat. Ő oltalmaz, te pedig igyekezhetsz azon, hogy innentől kezdve valóban megtérj, a múlttal pedig valaki sokkal hatalmasabb fog foglalkozni”.

Az ötödik oszlop a böjt. A könyv írója szerint a böjt sokkal többet kínál annál, hogy megszabadulunk néhány kilótól, „szabaddá teszi a szívet és békét ad, jó hatással van a lélekre, és a testre is…” Isten soha nem hív minket olyasmire, ami ellenkeznék a természet törvényeivel, mivel Ő teremtett minket, és „egyedül nála van meg a használati utasítás”. A böjt jóval messzebb megy az egészségre gyakorolt jótékony hatásoknál, az imával együtt helyet szabadít fel szívünkben a Szentlélek számára. Az is gyógyulás, ha ihletettebbé válunk, letisztultabb lesz a lelkünk, ha megértjük Isten ránk vonatkozó tervét, és engedjük, hogy teljességgel véghez vigye. A böjti nap ugyanis olyan nap, „amelyet Isten teljesen nekünk szentel – nem fordítva”.

Costanza Miriano abban látja az általa kigondolt „wifi-kolostor” értelmét, hogy ott vagyunk az emberek között, akik legalább olyan nehéz esetek, mint mi magunk, és arra törekszünk, hogy ne szaporítsuk a meglévő gondokat, esetleg oldjunk is meg közülük néhányat. „Isten egyedül rajtunk keresztül törődhet a többiekkel; azzal, hogy velük élünk, engedjük, hogy elrontsák a terveinket – ez a jele, hogy lelki életünk jól működik.”

A könyvet Karsai Nóra Mária fordította.

Costanza Miriano: Üdvözüljön, aki akar!
Szent István Társulat, 2021

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír