Cs. Varga István: Hagyatékból – Örökség

A bencés rend történetét áttekintve a tudós professzor megállapítja: a bencések „egy évezreden át nemcsak világra nyitott ablakot, hanem kilátót, kétirányú ajtót, kaput is jelentettek a magyarság számára. A bencés rend szellemisége keresztény, római katolikus, vagyis egyetemes, magyar és európai”. A bencések mindig a teljesség jegyében munkálkodtak az emberért, „a hit és a kultúra összhangjáért, az Egyházért, hazáért és tudományért. Tudták: a hitnek szüksége van a kultúrára, a kultúrának pedig a hitre. Térítő, civilizáló, oktató és nevelő, valamint tudományos munkájukat a magyarság, a kereszténység és az európaiság termékeny szimbiózisában végezték”.

Cs. Varga István a győri bencés gimnázium diákjaként gyermekkora munkaszerető parasztpolgár embereit látta olyan szuverén egyéniségnek a maguk birtokán, mint amilyen autonóm személyiségek, egyéniségek voltak tanárai közül a legkiválóbbak. „Istenre hagyatkoztak, de támaszkodni csak önmagukra és kemény munkájukra szerettek. Rokonnak éreztem bennük a munkamorált, felelősségtudatot, az emberek iránti bizalmat, egymást erősítő szolidaritást.” A kötet szerzője szerint a bencés oktatás, nevelés eredményességének titka ugyanaz, mint minden más szellemi-lelki eredményé. „Legjobb tanáraink személyiségük lelki autonómiájában élték fegyelmezett életüket, fogták össze erőiket, regulázták önmagukat, váltották valóra lehetőségeiket. Felelősségteljes minőségigényt képviseltek. Szerették, értették szerzetestanári hivatásukat. Fontos ismérvük: tanítványaikat magas és szigorú követelményeikkel is megtisztelték. Nem verébhorizonton, hanem távlatos dimenziókban gondolkodtak.”

Az egykori győri bencés diák kiemelten foglalkozik a magyar kereszténység és nevelés-oktatás bölcsőjének helyszínével, Pannonhalmával, emlékeztetve rá: a Pannonhalma elnevezés először a nyelvújító Kazinczy Ferenc és Guzmics Izidor bencés író, drámaíró, teológus, nyelvész levelezésében fordul elő: Guzmics 1824-ben Kazinczy Széphalom névleleményének mintájára nevezte el Szent Márton hegyét Pannonhalmának. Mély barátság alakult ki kettejük között, Kazinczy halála után Guzmics példamutatóan gondoskodott a „széphalmi mester” özvegyéről, hét árvájáról, irodalmi hagyatékáról.

A hazaszeretet bencés példaképének nevezi Cs. Varga István Czuczor Gergely bencés költőt, nyelvészt, az 1862-ben megjelent, Czuczor-Fogarasi-féle, A magyar nyelv szótára című, monumentális, hatkötetes nagyszótár egyik szerkesztőjét. Czuczor az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban betegsége miatt nem tudott közéleti szerepet vállalni, „de művei bizonyítják, hogy a reformkorban egy katolikus papköltő is merte vállalni a haza és haladás igéit, a társadalmi változásokat”. A Riadó című verse fegyveres önvédelemre buzdít, Petőfi harci dalai mellett az egész szabadságharc leghatásosabb csatadala lett. A forradalom bukása után a bécsi hatalom bebörtönözte Czuczor Gergelyt, 844 napig raboskodott, szabadulása után első útja a templomba vezetett, hálát adott szabadulásáért.

Tanárai közül Cs. Varga István kiemeli Nádasi Alfonzot, Bánhegyi Jóbot, Jáki Teodózt. Nádasi Alfonz a „küzdő egyház” „gyémánt jellemű képviselője volt. Értünk, a jövőnkért volt maximalista. Tudta, a megszerzett tudás sosem magántulajdon, azt meg kell osztani másokkal is. Erős hitre épülő tudás, szívbéli magyarságszeretet, tisztesség és becsület, bátorság és helytállás jellemezte: mindaz, ami nélkül nincsen méltó emberi élet”. Bánhegyi Jób „gerinces, jellemes, stílusos ember volt. Fejedelmi habitussal testesítette meg a bencés tanáreszményt. Egész lénye szeretetet sugárzott. Valami derűs, rendíthetetlen bizonyosság, békesség volt benne. Előadásában éltek a művek: személyes ismerősökké váltak írók és regények”. Hálatelt szívvel emlékezik a kötet írója Jáki Sándor Teodózra, „az apostol lelkületű bencés szerzetesre, a határainkon túl élők, főképpen pedig a csángómagyarok vándorapostolára”.

Kiemelten foglalkozik az egykori győri bencés diák a nálánál három évvel fiatalabb, de 2007-ben elhunyt Nagy Gáspár költővel, aki a pannonhalmi bencésekhez járt gimnáziumba. Rámutat, hogy Jézus átragyogó jelenléte Nagy Gáspár műveiben nemcsak tematikusan érvényesül, hanem úgy is, ahogyan Ottlik Géza vall erről:

Ha műveinkben nincs benne Jézus, akkor semmi sincs benne… ha másként nem, hát mint szomjúság, halhatatlan vágy, a szarvas kívánkozása a szép hűvös patakra – akkor nem hoztunk létre semmit.”

Nagy Gáspár verseiben erős a Jézus-eszmény sugárzása. Lehetnénk a tanítványok című versében írja: „… Mi latrok: jobbról balról/ várunk míg kilép az arc az arcból/ lesietünk a Golgotáról/ amennyit hallottunk láttunk abból…/ lehetnénk a tanítványok/ s úgy kezdenénk: föltámadás a halálból.” Nyilvánvaló a bibliai inspiráció: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek” (Jn 6,45).

Cs. Varga Istvánnak 2020-ban jelent meg a Hungarovox Kiadónál „Nyújts feléje védő kart” című kötete, amelyben nem csupán nemzeti imádságunkat elemzi, hanem rendkívül széles körű áttekintést ad a szent művészetről, Kölcsey Ferenc Himnusza megszületésének irodalmi és zenei körülményeiről, és felvázolja a himnuszköltészet történetét is. Nagy Gáspár felfedezője, Kormos István költészetünk legfontosabb verssorának nevezi a Himnuszból címnek vett idézetet. Méltán helyezhetjük mellé Nagy Gáspár következő, napjainkra klasszikussá vált sorait is: „…kívül és belül:/ poklosan örvényült, háborult világ,/ de a remény sohasem meghaló/ ha minden utolsó szalmaszál/ ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!” (Jegyezvén szalmaszállal).

Cs. Varga István Hagyatékból – Örökség című visszaemlékezése, amely egyszerre művelődéstörténet és felmutatása a krisztusi hit korokon átsugárzó hatásának, erre a reményre alapoz, ezért sziklára épített ház, biztató jövőbe mutató.

A könyv előszavát Bíró László püspök, egykori győri bencés diák írta.

Cs. Varga István: Hagyatékból – Örökség
Magyar Napló, 2022

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Németh Péter

Magyar Kurír