Csak egy színésznő vagyok – Joana Ribeiro, a Fátima Máriája

Lapunknak elmondta, az ő értelmezésében a Szűzanya „szeretetből és odaadásból van összegyúrva”, és szerette volna, ha a megszokott pátoszos, vallásos ábrázolás helyett némileg más fénytörésben mutathatja meg a Szűzanya alakját az amerikai-portugál filmben. A huszonkilenc éves színésznőt klasszikus filmekről, moziba járásról és a világjárvány hatásairól is kérdeztük.

– Filmforgatás miatt jelenleg Írországban tartózkodik. Reggel van, videohíváson keresztül beszélgetünk. Ma szabadnapja van?

– Igen, legutóbb két napja volt ilyen. Örülök, mert kimerítő tud lenni egy tizenkét-tizenhárom órás forgatás.

– Az Infinite című amerikai thrillert forgatja?

– Nem, a Mark Wahlberg, Chiwetel Ejiofor és Rupert Friend főszereplésével készült Infinite-et még 2019-ben forgattam, most különböző írországi helyszíneken egy másik filmen dolgozom. Nem tudom, beszélhetek-e róla, ezért inkább ugorjuk át ezt a témát.

– Milyen érzés filmezni egy világjárvány kellős közepén?

– Nagyon szerencsés vagyok, hogy dolgozhatok. A stáb kivételezett helyzetben van, mert szinte mindennap tesztelnek minket, a forgatásokon pedig minden a lehető legnagyobb gonddal van előkészítve, meszervezve. Alig hagyom el a hotelszobámat, mert Írországban tíznapos karantén vár arra, aki belép az országba, én pedig Máltáról jöttem, ahol szintén forgattam. Csak úgy lehet filmezni a pandémia alatt, ha betartjuk a járványügyi előírásokat, viseljük a megfelelő anyagból készült maszkot, rendszeresen fertőtlenítjük a kezünket, és a saját kis buborékunkban tartózkodunk. A világért se lennék vírustagadó, de azt hiszem, igenis utazhatunk repülőgéppel, mehetünk színházba, moziba, élhetjük az életünket, persze úgy, hogy közben odafigyelünk az embertársainkra és tiszteljük őket. Az idős hozzátartozókat, a kollégákat nagy körültekintéssel kell óvni.

– A világjárvány tavaly márciusi kirobbanása óta több filmet, sorozatot is forgatott. Mindvégig egészséges maradt?

– Igen, hála Istennek nem fertőződtem meg. Rengetegszer teszteltek az elmúlt évben, csak itt, a mostani filmemnél naponta vagy kétnaponta, rögtön mielőtt belépnék a forgatási területre. Őszintén hiszem: szerencse kérdése, hogy ki kapja el a vírust, és ki marad egészséges. Nyilván az esetemben az is közrejátszik, hogy egyedül élek a lisszaboni lakásomban, tehát nem olyan családi körben, ahol öt-hat ember lakik együtt, akik napi szinten különböző helyekre – iskolába, dolgozni, szülőkhöz vagy vásárolni – járnak.

– Az olasz Marco Pontecorvo amerikai-portugál koprodukcióban készült, angolul forgatott játékfilmje, a Fátima három fátimai pásztorgyermek Szűz Mária-jelenéseit járja körül. Az alkotást, amelyben Ön személyesíti meg a Szűzanyát, majdnem fél év csúszással augusztusban mutatták be az Egyesült Államokban, filmszínházban és online videotékákban (PVOD) vetítve, miközben sokhelyütt – köztük Magyarországon – csak a tévében adták le, Brazíliában pedig csak DVD-n jelent meg. Milyen fogadtatásban részesült a film?

– Nem olvasok kritikát, ezért sajnos elképzelésem sincs arról, miként fogadta a filmet a közönség, a szakma. A koronavírus-járvány kirobbanása előtt úgy tervezték, nagyon sok országban fogják bemutatni, de végül a legtöbb államba el sem jutott, és ahogy mondta, sok helyen csak netes tartalomszolgáltatók tűzték műsorra. Azt sem tudom, hogy Portugáliában szerepelt-e a mozik műsorán…

– Ott nem, ellenben olvastam a film hivatalos előzeteséhez írt hozzászólásban, hogy valaki a világ túlfelén két kilométert sétált a legközelebbi filmszínházba, hogy beüljön a Fátima egyik vetítésére. Azt írta, egyáltalán nem bánta meg.

– Látja, tájékozottabb, mint én! (Nevet.) Mostanában sok interjút adtam hotelszobákból vagy az otthonomból, nem volt időm alaposan utánajárni a fogadtatásnak, a reflexióknak. Máltán forgattam az elmúlt hónapban, ott játszották a Fátimát a mozik, az elég menő volt! Igaz, nem tudtam megnézni, mert a stábtagok sem étterembe, sem moziba, sem múzeumba nem mentek, nagyon ügyeltek arra, hogy megpróbálják leszorítani a kontaktusok számát. Ha nem dolgoztam volna, biztosan megnéztem volna. Alapjáraton nagy mozibajáró vagyok, amint kinyitnak Portugáliában, hetente egyszer-kétszer eljárok majd filmet nézni. Van egy remek filmszínházunk, a Nimas mozi, ahol a filmtörténelem klasszikusait – Fellini, Visconti, De Sica munkáit – játsszák. Elképesztő érzés ezeket a jobbára fekete-fehér mesterműveket szélesvásznon, moziszékből nézni. A harmadik hullám csúcsán azonban mindez csak kósza gondolat, most az otthonmaradást választom. Portugáliában nemrég nagyon kritikus volt a járványhelyzet, eddig mintegy egymillió fertőzöttet találtak a tízmilliós lakosságból, de a tragikus hírek ellenére igyekszem megőrizni a pozitív világszemléletemet.

– Elvben állhatna-e a mozijegyeladási toplista élén egy, a hitet témájául választó játékfilm?

– Azt hiszem, elvben bármelyik film lehet jelentős siker a mozikban, de manapság aligha tudna a toplista élére kerülni egy, a hittel foglalkozó, száz évvel ezelőtt játszódó alkotás. Mi lesz mozisiker manapság? Tavaly éppen az 1917 című, első világháborús drámára váltották a legtöbb jegyet a portugál mozikban, de azért összességében mindig a képregényadaptációk vagy a Disney-szuperprodukciók a legnézettebbek. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de azok az értékesebb filmek, amiket szeretek, általában alig százezer embert csalnak moziba.

– Szűz Mária szerepére készülve megnézte a lourdes-i jelenéseket észlelő Bernadette Soubirous életéről készített Bernadett című 1943-as, vagy a portugáliai csodával foglalkozó Fátima című 1952-es játékfilmet?

– Amikor megkaptam a Szűzanya szerepét, ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy megnézzem az összes filmet, amelyben megjelenik Szűz Mária alakja, de Marco Pontecorvo, a rendezőnk mindenkit megkért arra, hogy ezt ne tegye. Most, hogy „letettem” a szerepet, újra ott tartok, hogy szeretném megnézni akár ezt a két filmet is, de nem tudom, egyáltalán fellelhetők-e az interneten.

– Milyen elképzelés mentén építette fel magában Jézus édesanyjának szerepét?

– Határozottan tudtuk, hogy mit szeretnénk: Marco, a rendező, Marcela Marambio, a tájszólás-betanító (dialect coach) és jómagam. A legtöbb műalkotásban Máriát elég pátoszosan, nem evilágiként ábrázolják, és nehéz lehámozni róla a vallási tartalmakat. Itt, a Fátima című filmünkben rajta kívül az összes szereplő nagyon valóságos, hús-vér figura. Sokat morfondíroztunk azon, hogyan lehetne megjeleníteni az Istenanyát: úgy, mint a többieket vagy istenségként. Felmerült egy másik értelmezés is, miszerint Szűz Mária ebben a történetben olyasvalaki, akire a gyerekek felnéznek, egyfajta édesanyakép, aki segíti, vezetni tudja őket. Mit látnak benne ezek a gyerekek? Az anyát, az eredendően kedvest, a megingathatatlanul őszintét. Szűz Mária az én alakításomban a megtestesült kedvesség és szeretet. Mondhatnám úgy is, szeretetből és odaadásból van összegyúrva. Azért döntöttünk emellett, mert nem akartuk, hogy fake (hamisítvány, utánzat) legyen. Sőt, éppen arra törekedtünk, hogy hitelesnek és földinek tűnjön.

– Érezte a szerep súlyát?

– Eddig még nem gondolkoztam ezen. Ha blaszfémiának hangzik is, elmondom: munkának tekintettem. Volt egy válogatás, ahova becsülettel felkészülve érkeztem. Aztán, amikor megkaptam a szerepet, leginkább a boldogságot hagytam eluralkodni magamon, hiszen ez egy újabb figura volt, amivel foglalkozhattam, amit felépíthettem magamban. Örültem a lehetőségnek, de még egyszer mondom, a forgatás befejezéséig csak egy „mezei” szerepként tekintettem rá. Nem is gondoltam arra, hogy Szűz Mária ennyire szimbolikus karakter, csak most – a munkafolyamatból kikerülve – érzem az univerzális jelentőségét.

– Portugália erősen vallásos ország: a lakosság több mint nyolcvan százaléka római katolikus hitű. Vallásosnak tartja magát?

– Művészként nem kötelességem, hogy beszámoljak a meggyőződéseimről, és most, hogy eljátszottam ezt a szerepet, amiről beszélgetünk, különösen nem lenne ildomos, ha a hitemről vagy a hitetlenségemről beszélnék egy interjúban. Egyébként sem tudok olyan receptet, ami mindenkit elvezetne a hithez. Megcsináltam ezt a filmet, szerettem forgatni, fontos és jó filmnek érzem, de azért ne feledjük, hogy csak egy színésznő vagyok.

– Tart-e a kritikától, vagy ha úgy hozza az élet, válaszol-e rá?

– A művészet lényege éppen az, hogy kritizálható. El se tudom képzelni, milyen film az, amiről nem lehet egy jót vitázni. Persze, ennél az alkotásnál nem az számít, a néző elhiszi-e, hogy a három pásztorgyerek előtt valóban megjelent a Szűzanya. Nem az a fontos, hogy ki és hogyan képzeli el Szűz Máriát. Egészen lényegtelen, hogy így történtek-e az események, ahogyan bemutatjuk vagy máshogy. Csupán az a fontos, hogy a film szépsége, gondolatisága megragadja a nézőt, és érdemi választ hívjon elő belőle. Ami engem illet, a kritikától nem tartok, de azt hiszem, erről már beszéltem az imént.

– Építésznek készült. Miért választotta a színészetet?

– Tulajdonképpen nem is annyira én választottam, a szüleim tereltek a színészet felé. Mindig is imádtam az építészetet, ez ma is így van, de az ember érzi, hogy mire teremtetett. A pályakezdésem óta eltelt kilenc év engem igazol, hiszen amint játszani kezdtem, beindult a felnőtt életem. Sorra kaptam a szerepeket tévésorozatokban, rövidfilmekben, aztán egyre nagyobb produkciókban. 2018-ban mutatták be az amerikai-brit Terry Gilliam Az ember, aki megölte Don Quijotét című filmjét, amelyben a kocsmáros befolyásolható lányát, Angelicát játszom. Onnantól még nagyobb figyelmet kaptam, a filmet több országba elkísérhettem promóciós vetítésekre, fesztiválokra, aztán sorra nyíltak előttem az ajtók.

– Éppen most múlt huszonkilenc éves. Nincs esetleg B terve?

– Nincsen, hiszen abból élek, amit nagyon szeretek csinálni. Nagyon boldoggá tesz, hogy olyan emberekkel dolgozhatok, akiktől tanulhatok, inspirációt nyerhetek, és olyan szerepeket játszhatok, amelyek gondolkodásra, kreativitásra sarkallnak. Életem jelenlegi szakaszában nincs annál izgalmasabb számomra, mint hogy gőzerővel azon dolgozhatok, hogy megértsem, milyen lehet valaki a lelke mélyén. Ugyanakkor azt hiszem, ha egyszer váltanom kell, képes leszek rá.

– A hazájában népszerű szappanopera műfaj indította el a pályafutását, legalább öt-hat tévésorozatban rendszeresen játszott. Magyarországon nem túl jó a műfaj megítélése. Portugáliában nem skatulyázzák be a tévében szereplő művészeket?

– Egyáltalán nem, nagyon sok jó színész kezd szappanoperákban, például Ana Cristina de Oliveira vagy Alba Baptista is így indult. Azt hiszem, amit Ön mond, kulturális sajátosság lehet, mert nekünk a szappanoperák az életünk részei, általában minőségi szórakoztatást nyújtanak. Másrészről a portugál piac nagyon kicsi, ahhoz, hogy egy színész ki tudja fizetni a számláit, tévében és színházban is játszania kell. Persze, minden országnak megvannak a maga sajátosságai: Angliában az utóbbi tíz évben nagyon felfutottak a népszerű showműsorok, az olaszok imádják a zenés esztrádokat, Brazíliában pedig hatalmas kultusza van a szappanoperának.

– Az Európai Filmpromóciós Szervezet által szervezett Shooting Stars program tíz fiatal európai színésztehetségének egyikeként kapott meghívást a tavalyi berlini filmfesztiválra. Tudatosabbá vált a színészi létezése?

– Kezdjük ott, hogy nem csak portugál vagyok, európainak is érzem magam. Az ilyen nagy megtiszteltetést jelentő kitüntetések felnyitják az ember szemét a szakma sokszínűségére, és lehetőséget kínálnak arra, hogy találkozzak olyan pályatársakkal, akiknek az enyéimhez hasonló víziói, elképzelései, reményei vannak. Másrészről néha csak arra van szüksége az embernek, hogy azt mondják neki, jó úton haladsz, csak így tovább. Erre a díjra különösen büszke vagyok, és jó érzés visszagondolni rá, mert ez volt a pandémia előtti utolsó alkalom, amikor önfeledten ünnepelhettem, mások társaságában vacsorázhattam. De a szakmai céljaimon nem változtatott, mert ajánlatok elfogadását vagy elutasítását illetően már régóta körültekintő és hezitálós vagyok.

– Mit gondol, hova tart a filmipar útja a koronavírus-járvány után?

– Leginkább az ijeszt meg, hogy hosszú hónapok óta zárva tartanak a mozik. Olvastam Martin Scorsese a moziról írt cikkét, és osztom a félelmét. Jó, hogy sok platform áll rendelkezésünkre, de nem szabad elfelejtenünk, hogy bizonyos filmek alapjaiban más élményt kínálnak, mint a többi, tehát nem lehet mindent otthon, képernyőn nézni. Ráadásul a mi kormányunk úgy gondolja, hogy a kultúra nem fontos. Márpedig az emberek otthon könyvet olvasnak, zenét hallgatnak, tévét néznek. Ha akár csak egyetlen hétre elveszik tőlük ezeket, megértik a kultúra jelentőségét.

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton

Foto: Ricardo Santos/Imdb.com

Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2021. április 4-i, ünnepi számának Mértékadó mellékletében jelent meg.