Csak a hitben lehet megélni emberségünket – Születésnapi beszélgetés Somorjai Ádámmal

A Pannonhalmi Főapátság, a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) és a Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány (HEH) közös szervezésében október 13-án, csütörtökön a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán mutatták be a kötetet és köszöntötték az ünnepeltet.

Somorjai Ádámmal születésnapja alkalmából Werner Krisztina beszélgetett.

Ádám atya életútja sok tanulsággal szolgál: megalapította a Pannonhalmi Főapátság Bencés Kiadóját, történészként elévülhetetlen kutatási eredményei vannak Mindszenty József esztergomi hercegprímás hagyatékának a feldolgozásában, valamint a bencés rendtörténetben, nyelvészeti felfedezései kultúrtörténeti jelentőségűek, egyházi szolgálata a Vatikánban három pápa – Szent II. János Pál, XVI. Benedek, Ferenc – munkáját segítette. Mindez úgy kezdődött, hogy az esztergomi diák, érettségi után, autóstoppal bejárta Lengyelországot…

– Hetvenedik születésnapjára kérte szerzetestársaitól hitéleti írásainak kötetbe rendezett kiadását. Miért ezt az ajándékot kérte?

– A hetvenedik év betöltése az akadémiai pályafutásban azt jelenti, hogy ilyenkor megköszönik az addigi munkát. Ez a kötet egyfajta számadás, az idáig megjelent vagy elhangzott, de nyomtatásban meg nem jelent hitéleti tanulmányok summázata.

– Az írásnak milyen szerepe van egy szerzetes életében?

– Nem mindenki szeret írni, de rendtörténeti tanulmányaim során azt láttam, hogy a bencések közül, legalábbis bizonyos nemzedékben, sokan írtak naplót. Én is ilyen grafomán vagyok, amíg nem írom le, ami foglalkoztat, nem nyugszom meg. Ha leírom, kifejezem magamat és megnyugszom. Történészként tudom, hogy az ilyen önéletrajzi írások később eligazító erejűek lehetnek, ha saját életutamra, vagy akár köztörténetivé vált eseményekre tekintek vissza.

– 1990-ben megalapította a bencés Könyvszolgálatot, majd alapítója és 1993-ig vezetője volt a Bencés Kiadónak. Milyen céllal alapították a kiadót?

– Jámbor Mike bencés atyától örököltem meg a könyvszolgálatot – amit az ő tudtán kívül neveztünk el így –, ő kifejezetten apostolkodott a könyvekkel, a főapáti iroda igazgatójaként. A pártállami viszonyok idején a püspöki hivatalok, így a főapáti hivatal kaphatott ötkilós könyvcsomagot külföldről, hozzánk is érkezett Bécsből, az Opus Mystici Corporis könyvkiadótól. Mike atya a rendtársak között szétosztotta a könyveket. Amikor munkatársa, Polgár Magdolna nyugdíjba került, talán 1988-ban, talán 1989-ben, a lépcsőfordulói kis kuckóba költözött a lerakat, amely ma a takarító asszonyok klubhelyisége: akkor neveztük el magunkat könyvszolgálatnak. A rendszerváltás időszaka új lehetőségeket hozott, mi ezekkel próbáltunk élni.

Sokfelé hívtak minket, bencéseket, de nem voltunk elegen, ezért úgy gondoltuk, hogyha mi nem tudunk is elmenni, a könyvek megteszik ezt helyettünk.

Ilyen volt a Békés–Dalos-féle Újszövetségi Szentírás első hazai kiadása, amelyből 30 ezer példányt adtunk el. Ezzel eljutottunk a magyar nyelvterület legtávolabbi területeire is.

– 1997-ben Pannonhalmáról került a vatikáni Államtitkárság szolgálatába, a Szentek Ügyeinek Kongregációjában Mindszenty József hercegprímás szenttéavatási eljárásának a munkatársaként dolgozott. A két fontos pozícióban mik voltak a feladatai?

– Az Államtitkárságon végig magyar nyelvű szolgálatot kellett végeznem. Feladataim közé tartozott a szerdai általános pápai kihallgatáson való felolvasás előbb háromhetente németül, illetve, amikor szükség volt rá, magyarul. A Szentek Ügyeinek Kongregációjának van egy posztulátorképző kurzusa, amit elvégeztem Rómában. 1999-ben figyelt föl rám Edward Nowak, a kongregáció érsek-titkára, amikor a római Lengyel Akadémián Szent Adalbert szentté avatásának ezredik évfordulója alkalmából rögtönzésképpen engem is nyílt színen felszólítottak, hogy beszéljek Szent Adalbert, Prága második püspöke magyarországi tiszteletéről. Nowak érsek ezt követően kért fel, hogy legyek a Mindszenty-causa relátora, vagyis az a személy, aki a posztulátor által hozott dokumentációban elmélyed, azt kiegészítteti, és annak alapján elkészíti azt a rövidletet, amelyet be lehet nyújtani a kilenc teológiai konzultornak. Előbb személyesen tett nálam látogatást az Államtitkárságon, ami szokatlanul nagy megtiszteltetés, majd én tettem nála látogatást a kongregációban. Írásbeli felkérésére igent mondtam, mert arra gondoltam, hogy akkor legalább megtudom, mi történt velünk a pártállami időszakban. A kongregációban külsős voltam, hiszen 1997-től a vatikáni Államtitkárságon dolgoztam. Napi munkavégzésemhez tartozott, hogy a német nyelvű országok – Németország, Ausztria és részben Svájc – nunciusai, ezenkívül pedig a budapesti nuncius hetente érkező jelentéseinek feldolgozásában részt vettem. Föltettem a kérdést, hogy a posztulátor által átküldött aktákban miért hiányzanak az amerikai követség jelentései, hiszen az ott eltöltött tizenöt esztendő folyamán bizonyára voltak ilyenek, és a dokumentumok már tanulmányozhatók. Így történt, hogy elkezdtem akadékoskodni, majd miután az illetékesek vonakodtak,

magam végeztem el a munkát: Mindszenty több száz levelének felkutatását, szövegének rekonstruálását, magyarra fordítását és kiadás alá rendezését.

Ezeket előbb az Államtitkárság levéltárában gyűjtöttem be, majd az amerikai levéltárakban.

– Erkölcsteológusként melyek azok a legfontosabb sarokkövek, amelyek nélkül a keresztény életet elképzelhetetlennek tartja?

– A három isteni erény: hit, remény, szeretet megélését a négy sarkalatos erény: igazságosság, mértékletesség, bátorság és bölcsesség gyakorlása közben. Ezenkívül pedig a mai természettudományos eredmények követését – például bioetika – és annak kritikai értékelését a hit és a keresztény tudományok fényében.

– A „Kloser auf Zeit” szellemében a nyitott monostor híve, különösen a fiatalok számára tartja fontosnak a szerzetesi napirend megismerését. Mit tanulhatunk a szerzetesektől?

– Azt, hogy

lehet hitben is úgy élni, hogy teljes élete legyen az embernek. Pontosabban, csak a hitben lehet megélni emberségünket.

– A magyar anyanyelv mellett egyik fontos beszélt nyelvének a lengyelt tartja. Mindez úgy kezdődött, hogy fiatalon elment autóstoppal bejárni Lengyelországot? 

– Igen, érettségi után, 1970 nyarán, ahogy az akkor nálunk szokás volt, elindultam, ráadásul egyedül, előbb vonattal Csehországba, majd onnan autóstoppal Lengyelországba, amelyet három hét alatt beutaztam. Jártam fent a Balti-tengernél, majd Varsón és Krakkón át visszafelé. Sorsdöntő élményekben volt részem. A lengyel nyelv ismerete meghatározta gondolkodásomat és életemet. Elöljáróim is azért ajánlottak a Vatikánba, mert lengyel lévén a pápa, személyesen tudtam vele beszélni, és lengyel barátaim révén be is jutottam személyi titkárához. Amikor az Államtitkárságon dolgoztam, időnként, de nem túl sokszor, találkoztam II. János Pál pápával, és ilyenkor, ha négy-, illetve hatszemközt voltunk, akkor lengyelül beszéltünk.

– II. János Pál pápa 1996-ban Pannonhalma vendége volt. A Szentatya látogatásának volt köze ahhoz, hogy a következő évben a Vatikánba került?

– Inkább annak, hogy Radics János, hivatali elődöm nyugdíj előtt állt, és utódot kerestek neki; akkor már harmadik éve Rómában dolgozhattam. Az elvi döntés 1995 decemberében megvolt, de szolgálatba lépésem időpontja egy évet késett, mert Radics atyát megkérték, hogy még maradjon szolgálatban egy utolsó éven át, mert nem fest jól, hogy Rómából egy pannonhalmi bencés intézi a pannonhalmi látogatást. Ez nekem jól jött, mert éppen befejezhettem egy akkortájt megkezdett munkát, A liturgiatudomány kézikönyve szerkesztésében való közreműködést, amely olaszul és angolul jelent meg öt kötetben, utóbb Pákozdi István érdeméből egy rövidített kiadás magyar nyelven.

Viszont jól hangzott a népszerű változat, hogy a Szentatya meglátott engem Pannonhalmán, s engem, mint „hadizsákmányt”, magával vitt. Így történt, hogy 1997-től elöljáróim javaslatára és engedélyével munkába álltam.

– Szeret a szavak eredetének a nyomába eredni. Hogyan és miért került kapcsolatba az etimológiával?

– Polán Hildebrand bencés atya volt első egyháztörténelem-tanárom a pannonhalmi bencés teológiai főiskolán, ő vezetett be ennek rejtelmeibe, főleg francia etimológiai tanulmányai révén. Kerekes Károly ciszterci atya, később apát lelkigyakorlata a latin szavak eredetijének magyarázatába avatott be. Német nyelvtörténeti tanulmányaim során az ELTE-n rendszeres bevezetést kaptam a német nyelvben őrzött latin, francia és más szókincs feldolgozásába. Folyamatosan bővülő idegennyelvi ismereteim során, a sok nyelvű római Szent Anzelm Bencés Kollégiumban, majd a Vatikánban állandóan hatottak rám a különböző nyelvi impulzusok. Egyfajta elméletet is kialakítottam, miszerint nem csoda, hogy a magyar nyelv fönnmaradt, az lenne a csoda, ha az ír nyelv maradt volna fenn. Ugyanis az ír nyelvet az elmúlt nyolcszáz évben masszív homogén nyelvi hatás érte, nevezetesen az angol, ezért az írek az idők folyamán nyelvet váltottak. A magyart ugyanakkor három nagy nyelvcsalád – a nyugati egyház és a nemesi államiság nyelve: a latin, a császár-királyi germán és a népi szláv – befolyásolta, amik mintegy kioltották egymás hatását, egyidejűleg számos szó átvételét eredményezték. Lengyel tanulmányi évemben sorra fedeztem föl a közös szavakat a lengyel (szláv) és a magyar között. Ma már nem tudok új szó mellett úgy elmenni, hogy ne kérdezzek rá az eredetére, etimológiájára.

A szavak története egyben kultúránk története is, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy szavaink eredetén és történetén keresztül tudatosítsuk a történelmünk folyamán minket ért kulturális hatásokat is.

A magyar nyelvnek nagy befogadó ereje van, igen gazdag, rengeteg szinonimát tud, rendkívül sok árnyalatot képes kifejezni – ezeknek csak a töredékét használjuk.

– A kerek évfordulók az összegzések alkalmai, a kötetben olvasható hitéleti írások megadják 33 évre a visszatekintés ívét. Publikációs terveit érintőlegesen említi a kötetben; milyen tervekkel készül a további éveire?

– Terveim ezer évre szólnak, hiszen legalább ezer évig fogok élni, ha nem itt a földön, akkor odaát, a mennyben. Itt az ezer év biblikus értelemben a számtalanul sokat jelenti. Terveim vannak, gyűjtött anyagok közzétételére, majd térjünk vissza rá, ha megjelentek. A jövő számomra sokszor a következő könyv megjelenéséig terjedő időszak: mindig találok újabb témákat. Az elmúlt években érdeklődésem újabb gumicsont felé fordult: lelket adni az első ezer esztendő történelmének, amelyet el szoktunk hanyagolni, mert szeretjük a honfoglalással kezdeni történelmi eszmélődésünket. Ez azonban nem segít hozzá ahhoz, hogy eligazodjunk a szomszéd népekkel, egykor nemzetiségekkel való bonyolult, sokszor ellenséges kapcsolatrendszerünkben, hiszen ők a kezdeteiket, vitatható módon ugyan, a honfoglalás előttre teszik, mintegy válaszként a mi Szent István-i államelméletünkre. E területen is számos teendőt látok, és úgy vélem, hogy

akkor lesz békés és fölösleges konfliktusoktól mentes az együttélés, ha kialakítjuk a történelmi előzmények közös szemléletét. Ehhez szeretnék hozzájárulni a magam eszközeivel.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír