Csak a szeretet gyógyít – Rózsaeső imaest Kaposváron Lisieux-i Szent Teréz ünnepe alkalmából

Kis Szent Teréz ünnepe alkalmából idén szeptember végén, október elején több mint ötszáz, a világ különböző részein tartott rózsaeső imaesthez kapcsolódott Kaposváron a donneri plébánia közössége.

Antal Zsolt, a szervező Plébániai Unió nevében köszöntötte az egybegyűlteket az imaesten, melyen 1992 óta kérik Lisieux-i Szent Teréz közbenjárását. Kis Szent Teréz a halálos ágyán azt mondta: „Ha a Jóisten meghallgatja kívánságomat, akkor az én mennyei életem tovább folytatódik a földön, a világ végezetéig. Igen, azzal fogom tölteni az örökkévalóságot, hogy jót teszek a földön.” Ezt a közbenjárást ő maga a rózsaesőhöz hasonlította, így született meg a rózsaeső imaest 1992-ben Lisieux-ben, a Nyolc Boldogság Közösség lelkigyakorlatán, és terjedt el világszerte az imameghallgatások, csodák hatására.

Különleges a helyszín, ahol első alkalommal és hagyomány teremtő céllal rózsaeső imaestre hívták a híveket. Kaposváron a donneri, Szent Kereszt-plébánián három pap szolgál. Vörös Péter, Kisiván Csaba és Antal Zsolt a Plébániai Unió tagjaiként közösségben szolgálnak, és látnak el a kaposvári Donner mellett 16 települést. Egységükben erő, lendület van, oda tudnak figyelni minden korosztály igényére. Rendszeres programokkal hívnak közösségbe: családos lelki nap, zarándoklat, Mária-imacsoport, rózsafüzér társulat, gyerek és ifitábor, felnőtt katekézis, ificsoport – néhány példa kezdeményezéseikből. Évente néhány alkalommal vannak központi programok, ahova minden településükről hívják az érdeklődőket. Ilyen alkalom a rózsaeső imaest, melyet Zimmerné Mátyás Katalin hitoktató kezdeményezett. „Nagy tehetsége van ahhoz, hogy összehozza az embereket” – mondja róla Péter atya. Antal Zsolt atya állt mellé. Kiemelt feladat hárult az ének- zenekarra, akik megtanulták a Nyolc Boldogság Közösség megzenésített énekeit Kis Szent Teréz verseire. Bevonták a megvalósításba a híveket, az érkezőket aprósüteménnyel várták, az ificsoport tagjai pedig minden szervezési feladatba bekapcsolódtak.

Antal Zsolt a kezdeményezésről elmondta, olyan alkalomnak szánják a rózsaeső imaestet, melyen a nagy közösség – mind a 16 település híveit hívták – tud imádságos alkalmon együtt lenni.

A kaposvári imaest követi az eredeti szertartást, kiegészülve a plébánia hívei által megfogalmazott imaszándékokkal. „Ezzel szeretnénk személyesebbé tenni” – mondja Zsolt atya. Imádkoztak Magyarország békéjéért, az unió plébániai közösségeiért, családokért, Kaposvárért, az ifjúságért, az idősekért, betegekért.

Csaba Veronika Mária nővér, a Nyolc Boldogság Közösség tagja beszélt Kis Szent Terézről. Kislány volt, amikor elveszítette édesanyját, s még tíz éves sem volt, amikor róla anyai szeretettel gondoskodó nővére belépett a Kármelbe. Teréz összeomlott. Egy alkalommal Máriára – szobra ott állt ágya mellett – tekintett, mosolyt látott az arcán. Mélyen gyógyítani kezdte Máriához való kapcsolódása. Teréz élete azt mutatja, a kegyelem ott éri el az embert, ahol legmélyebb sebei, hiányai vannak.

Mária Teréz számára a „szép szeretet anyja” volt, azt tanulta, hogyan lásson Isten tekintetével. Teréz erre a „szép szeretetre” tette rá az életét. Szent II. János Pál pápa 1997-ben az egyháztanítók sorába iktatta, megfogalmazva, hogy Teréz az „isteni mestertől megkapta a szép szeretet tudományát és nagy „eredetiséggel” mutatta be”.

Teréz mindent szeretettel akart tenni, a legkisebb dolgokat is, egy olyan korban, melynek istenképe a büntető Istenről szólt, akit félni kell, aki büntet.

Mindezt úgy, hogy ezt mások ne is vegyék észre. A kármelita apácák Isten igazságosságának ajánlották életüket, áldozataikkal akarták „visszatartani Isten büntető kezét”. A szenvedést, szigorúságot vallották, mint követendő út. Teréz azonban Isten irgalmának ajánlotta életét, Isten igazságosságát az irgalmán át akarta szemlélni. Nem az aszkézis, csak a szeretet gyógyít – vallotta, és vállalta, hogy szembemenjen saját kolostora lelkületével, gyakorlatával. Teréz hitte, hogy csak a szeretet az, ami Istentől jön, ezt akarta élni és továbbadni.

Élete utolsó évében a lélek sötét országában élt, nem tudott hinni. Azt hiszem, amit hinni akarok, megduplázom a szeretetemet Jézusért” – mondta, és mélyen megértette azokat, akik nem tudnak hinni. Olyan tekintettel élt, ami nem volt jellemző abban a korban. Ahogy ma sem az. De Teréz tudott imádkozni a gyilkosért, megértette a bűnösöket, hitetleneket. De tudta szeretni azokat is, akik a közelében éltek. 15 évesen lépett be a Kármelbe. Nehéz élet kezdődött a kolostor bezártságában, nehéz természetű emberek között. Felvállalta a nehéz helyzeteket, nem mondott le arról, hogy végtelenül szeressen. Kihasznált minden kicsi dolgot, szeretettel tett mindent. Vallotta,

csak a ma van birtokunkban, csak a mában élhetem meg, amire Isten hív. Nem halogatott, nem fogott semmit a körülményekre, nem mentette fel magát.

Az evangélium fényében nézett mindent. Lelkesedés hajtotta, és nem akart késlekedni, „futott” amerre Jézus hívta. Mikor elhatalmasodott rajta a tuberkolózis, szenvedett, de utolsó erejét megfeszítve tette a dolgát. Nagyra értékelte a kis dolgokat, nem várt valami nagyra. „Az a küldetésem, hogy megszerettessem a Jóistent” – vallotta.

Csaba Veronika Mária nővér, a Nyolc Boldogság Közösség tagja tanítását tanúságtételek követték.

Benkő Julcsi, a donneri plébánia és az ifiközösség tagja arra bátorított, merjünk feladatot vállalni közösségünkben: 14–15 éves fiataloknak szervezett Alpha-kurzus vezetőként kaptam a felkérést. Nehezen indult, nem az én korosztályom, nem is éreztem alkalmasnak magam a vezetésre, de benne maradtam a feladatban. Volt egy elvonulós hétvégénk. Szentségimádás, páros közbenjáró ima következett. Az egyik vezető arra biztatott, ne féljek elhinni, hogy nem tőlem jön a gondolat az ima közben. Beleborzongtam, ahogy ez igazolódott. Nagy nyugalom töltött el, bízhatok a Szentlélekben. Fogékonyabbá váltam Istenre, jobban tudtam figyelni a misén. Éreztem, hogy kell valamit tennem. Az ificsoport akkor elég passzív volt. Én pedig szerettem volna átadni, amit megtapasztaltam. Megkerestem Csabi atyát, aki nagyon örült, és rám bízta a következő alkalmat. Azóta is rábízom magam a Jóistenre. Áldásos, ami történik, egyre többen vállalnak szolgálatot.

Szilvia és Robi az imádság kitartó erejéről beszélt. Robi a vallást elutasító családban nőtt fel. 26 évesen nősült. Menyasszonya hitt ugyan Istenben, de nem volt kapcsolata az Egyházzal. Második gyermekük után megtért, elkezdett templomba járni a gyerekekkel. „Nekem fájt, nehéz időszak volt. Nem tartottam vissza őket, mert nem tudtam alternatívát mondani. Nekem nagyon fontos a család, ezért szívesen elvittem őket a templomba, és aztán mentem értük. Néhány embert megismertem, megállapítottam, nem butultak el, mint ahogy én tanultam otthon. De én továbbra sem hittem.”

Szilvia a 8B közösségben ébredt rá, őt Jézus szereti. 2003-ban írt egy levelet egy rózsaeső imaesten, férjének kért hitet. „Isten akkor is dolgozik, ha sokáig nem látunk ebből semmit.” Robi 2010-ben tért meg. Bérmálkozott, azóta a plébánia aktív tagja.

Mándl Orsi ma 4 gyermekes anyuka, holott 18 évesen kapott egy diagnózist, miszerint meddő. Gyerekkora óta nagycsaládról álmodott. „Egy hónapig nem keltem fel az ágyból” –meséli lelkiállapota súlyosságát. Majd elkezdett imádkozni, Jézus segítségét kérte. A szorongás lassan oldódott, 21 évesen megismerte Tomit. Összeházasodtak, elfogadták, hogy nem lesz gyerekük. Örökbe fogadást terveztek. Orsi ápolónőként dolgozott.

„Egyszer bekerült egy férfi a plébániáról. Halálos beteg volt. Neki elmondtam, hogy nem lehet gyerekem. Szólok az érdeketekben az Úrnál. A férfi meghalt, nekem megfogant a gyermekem.

A várandósság alatt azt mondták, vetessük el, mert beteg a gyerekünk. De mi azt mondtuk, pont ő kell, pont őt kaptuk ajándékba. Vetéléssel való fenyegetés, sok aggódás, rettegés után egészségesen született. Most 22 éves a lányunk. Annak az édesapának a fia veszi feleségül, aki közbenjárt érte Istennél. Merjetek nagyot kérni” – biztatott Orsi.

Kihelyezték az Oltáriszentséget, szólt a zene. A fiatalok kiosztották a papírokat és borítékokat. „Emberileg megtesszük, amit tudunk, de tudjuk, a magunk ereje kevés” – ezzel biztatott a szervezők nevében Katalin. Miközben szólt a zene, mindenki írta a levelét Teréznek, majd kivitték a szent képe előtt elhelyezett kosárba. Az imaest szentmisével folytatódott. Felkészült a lélek, Isten felé fordult a figyelem.

„Tele vagyok hálával és köszönettel az imaestért” – köszöntötte Varga László püspök a híveket.

Prédikációja Kis Szent Teréz alakját hozta egészen közel az emberekhez. „A Jézussal való kapcsolat teszi teljessé a szentek életét, akikben a kapcsolat hatására ugyanaz a lelkület formálódik, és ugyanaz a szenvedélyes szeretet dolgozik” – kezdte beszédét Varga László, és azt mutatta be, hogyan élte ezt meg Lisieux-i Kis Szent Teréz. Milyen ember akart lenni Teréz és miért – ahogy végighaladt Varga László Teréz életén, azt mutatta meg, ahogy ő mindenben hasonlatossá akart válni Jézushoz. Jézus kiüresítette magát,

Teréz a kis Jézus játékszere, labdája akart lenni, amivel bármit tehet, csak öröme teljék benne.

Jelentéktelen akart lenni, olyan, mint mindenki más, tudni, hogy nem vagyok semmi. Rokonai, nővértársai fel is rótták neki: nem lesz belőle semmi, nincs benne semmi különleges. Mennyire idegen ma ez a felfogás, amikor az emberek rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak önmaguknak, érzéseiknek, míg Teréz Jézus követésében el tudott feledkezni önmagáról, és az lett a fontos számára, milyennek látja őt az Atya.

Hogyan volt jelen a világban Jézus? Megalázta magát, közösséget vállalt a bűnösökkel, kitaszítottakkal, a megvetett emberekkel. Teréz is imában és áldozatban akart apostolkodni, miközben nem hagyta el a kolostort.

Teréz vértanúságot kért Istentől, és vértanúsága a Kármel közössége volt. Az volt a kehely, amit ki kellett innia. Kicsinyesség, megaláztatás, ridegség és irigység vette kerül. Amikor megkapta a tüdőbajt, már ismerték a TBC ellenszerét. Ez a betegség akkoriban a szegények betegségének számított, elöljárója a Kármelben nem akarta, hogy a kolostor kapcsolatba kerüljön ezzel a kórral, így Teréz nem kapta meg a megfelelő gyógymódot. Nagy szenvedéssel élte meg betegségét. De panasz nélkül tűrte, szenvedését fölajánlotta a hitetlenekért. A „kis út”-on akart Istenhez emelkedni, önmaga szakadatlan formálásával, hogy életét egészen Isten akaratához igazítsa. Szeretni és szerettetni akart, erre tanít ma minket is – zárta szentbeszédét Varga László.

Kisiván Csaba mondott az imaest végén köszönetet: „Öröm tölt el, hogy ilyen nagy számban összegyűltünk, és kéréseinket hálaadással és dicsőítéssel vihettük az Úr elé, kérve Kis Szent Teréz közbenjárását.”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír