Csaknem 1200 hallgató végzett az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen idén

Hazai – 2024. július 8., hétfő | 19:10

Az oklevélátadó díszünnepségekkel 2024. július 5-én és 6-án lezárult az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem 2023/24-es tanéve. Csaknem 1200-an végeztek idén, és mintegy 800-an személyesen vették át diplomájukat Egerben.

A tavaszi félév végén Egerben 1046, Jászberényben 122 fő, összesen tehát 1168 hallgató tett sikeres záróvizsgát az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. Ennek nyomán pénteken Egerben 778, míg szombaton Jászberényben 102 végzős hallgató vette személyesen a diplomáját. Az egri bazilikában pénteken 10 órai kezdettel a Bölcsészettudományi és Művészeti, valamint a Pedagógiai Kar végzősei, míg 15 órakor a Gazdaság- és Társadalomtudományi, az Informatikai, illetve a Természettudományi Kar hallgatói vehették át oklevelüket.

Elsőként Ternyák Csaba egri érsek, az egyetem nagykancellárja gratulált a végzősöknek a diplomához. Azt mondta: az oklevél átvételével lezárul a felkészülés időszaka, s elkezdődnek a munkával teli napok. Azt kívánta a diplomázóknak, ne menjenek el Egerből „üres kézzel”, vigyék magukkal a két legfontosabbat. Mint fogalmazott, e két ajándékra emlékezteti majd őket a Líceum és a bazilika: az egyik a ratio, azaz az értelem, a másik a fides, a hit temploma.

„Közös bennük, hogy mindkettőben az igazságot keressük a világról, az emberről és az Istenről – ezek ugyanis nem állnak ellentmondásban, sőt sokkal inkább kiegészítik egymást” – mondta Ternyák Csaba, azt kérve a végzettektől: a felismert igazságokat kövessék, ne pedig a tudás és a hit igazságait megkérdőjelező ideológiákat.

Szavait követően Pajtókné Tari Ilona, az egyetem rektora szólt a megjelentekhez. Az intézmény életében az egyik legszebb, legmeghatóbb pillanat a diploma átvétele – emlékeztetett, hozzátéve: a Líceum épületében 250 éve folyik minőségi, magas színvonalú oktatás. „November 4-én lesz negyed évezrede annak, hogy megnyitotta kapuit a Líceum, a jubileumra méltó ünnepséggel készülünk, amelyre visszavárjuk önöket” – mondta a rektor. „Bízunk benne, hogy a korszerű ismeretanyagon és tudáson túlmenően olyan értékrendszert is tudtunk közvetíteni, ami szeretet által vezérelt és szilárd alapokat biztosít az elkövetkező időkre” – hangsúlyozta Pajtókné Tari Ilona.

Pintér Márta Zsuzsanna, a Bölcsészettudományi és Művészeti Kar dékánja Ferenc pápa szavait idézve azt mondta: „Az egyetem az a hely, ahol a gondolat születik, növekszik és érlelődik. Ahol a tudás arra hivatott, hogy kiszabaduljon a birtoklás és felhalmozás szűk korlátai közül, hogy kultúrává váljon. A kultúra bizonyos értelemben olyan, mint egy nagy folyó: összeköt, átfolyik az élet és a történelem különböző területein, összeköti azokat, és lehetővé teszi, hogy az ember eligazodjon a világban, magához öleljen távoli országokat és vidékeket, csillapítja az elme szomját, öntözi a lelket, és gyarapítja a társadalmat.”

A végzettektől azt kérte: igyekezzenek visszaadni mindazt, amit kaptak, igyekezzenek szebbé tenni a világot, s legyenek közösségi emberek, akik szívükön viselik lakóhelyük, hazájuk sorsát.

„Aki felelősséget érez a hazája iránt, részt vesz a közügyekben. Aki felelősséget érez az őt körülvevő világ iránt, elmegy lakógyűlésre, szülői értekezletre, jótékonysági bálra, s maga is ad: önkéntes munkát, ingyenes koncertet, korrepetálást, vagy csak egy jó szót, kedves mosolyt azoknak, akik rászorulnak – húzta alá. – Akik szeretik a kultúrát, egészséges nyugtalanságot hordoznak magukban. Olyanok, akik kutatnak, kérdeznek, kockáztatnak és felfedeznek; tudják, hogyan lépjenek ki saját biztonságukból, hogy alázatosan közel merészkedjenek az élet misztériumához, akik nyitottak más kultúrák felé, és érzik a tudás megosztásának szükségességét. Ferenc pápával együtt remélem, önök ilyen emberek lesznek” – zárta szavait.

Tóth Antal, a Természettudományi Kar dékánja arról beszélt, hogy az egyetem büszke 250 éves örökségére, s értékeit úgy őrzi, hogy az oktatási, kutatási és missziós tevékenységét is egyaránt a modernitás, az innováció és a minőségelvűség jellemzi. Mint mondta, az egyetem sokat tesz azért, hogy az „Eszterházy-érzés” tovább erősödjön; a hallgatók itt nem Neptun-kódok, hanem keresztnevükön szólítják őket; akik – ha meg is szerezték diplomájukat – már örökké „eszterházysok” lesznek. „Az egyetemi évek után új életszakasz kezdődik, de egy csendes pillanatban vessenek majd számot az itt eltöltött esztendőkről, s legyenek büszkék arra, amit elértek, hogy itt, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen szereztek oklevelet” – fogalmazott.

A hallgatók nevében Kocsis Nóra és Szénási Dóra búcsúzott az egyetemtől, a közösségtől, az „Eszterházy-családtól”.

Minczér Gábor, Eger alpolgármestere úgy fogalmazott: a tudásba való befektetés hozza mindig a legnagyobb hasznot, ezt a nap legfontosabb szereplői, a végzett hallgatók is megtapasztalhatják. Hozzátette: a város mindig szeretettel várja majd az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen végzetteket.

A 2023/24-es tanév végén az EKKE hallgatói közül alapszakon összesen 711, mesterképzésben 217, osztatlan képzésben 80 fő teljesítette az oklevél megszerzéséhez szükséges követelményeket. A fentieken túl felsőfokú szakképzésben 97, szakirányú továbbképzési programokban 63 hallgató zárta sikeresen tanulmányait az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. A neveléstudomány területén sikeresen habilitált Halasi Szabolcs, valamint PhD tudományos fokozatot szerzett Fenyődi Andrea, Juhász Ibolya, Kiss Dávid, Medovarszki István, Nagyné Apró Anna és Nagy Éva.

Az eseményeken Pajtókné Tari Ilona rektor és a karok dékánjai egyetemi és kari kitüntetéseket, díjakat adtak át az arra érdemes egyetemi polgároknak. (Erről részletesen ITT olvashatnak.)

Forrás: Eszterházy Károly Katolikus Főiskola/Egri Főegyházmegye

Fotó: Szántó György

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria