KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
Legnagyobb létszámban a középiskolások vettek részt az akcióban, de segítettek általános iskolások, egyetemisták, fiatal felnőttek is; az idősebb korosztályt a TÁMASZ Alapítvány hontalan önkéntesei képviselték.
Pécsen összesen huszonöt helyszínen tevékenykedtek az önkéntesek a „72 óra kompromisszum nélkül” akció során. Rendbe tették többek között a pálos kolostor, az Ajtósi Dürer utcai óvoda, a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete közösségi háza, valamint a Ciszterci Nevelési Központ – Óvoda és Általános Iskola udvarát, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és a négyszáz ágyas klinika kertjét, a ciszterci vendégház díszkertjét, valamint a Szent István teret. A Misina állatmenhelyen a park szépítésében és az állatgondozásban segítettek.
Pécs-Somogyban a közösségi tér kialakításában vettek részt az önkéntesek a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezetének irányításával.
Rendbe tették a patacsi temetőt, a mecsekszabolcsi öreg temetőt és kitakarították a Pécsi köztemető kápolnájának altemplomát is.
Az önkéntesek szemetet szedtek a mecseki turistautakon, a baptista szeretetotthonban táncos műsort adtak elő, a Szent Lőrinc Gondozóotthon udvarán rendezték a növényzetet, valamint zenés műsorral kedveskedtek az ott lakóknak. Továbbá kitakarították a Tettye utcai kollégium alagsorát, és klubhelyiséget alakítottak ki az épületben.
Mohácson a plébánia lelkipásztori feladatait segítő Veled Tartok Egyesület közreműködésével két projekt valósulhatott meg, 22 résztvevővel. Itt az ifjúsági centrum zöldövezetét tették rendbe az önkéntesek, és a kerékpárút melletti önkormányzati területet ásták fel.
Siklóson a plébánián tevékenykedett egy csapat.
Kozármislenyben szintén a plébánia területet tették rendbe az önkéntesek, illetve a ferences nővérek által működtetett Dorothea Otthon lakóit szórakoztatták műsorukkal.
A visszajelzések alapján a projektadók hálásak a részt vevő önkénteseknek. Sok helyen olyan jól sikerült az együttműködés, hogy a búcsúzáskor további közös programokat beszéltek meg. Az önkéntesek is jól érezték magukat, legtöbbjük jövőre is szívesen részt vesz az akcióban.
A két helyi koordinátor munkáját a PécsiKatifi, a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája segítette.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria












