Családi történet – Egy piros kisautó nyomában

Kultúra – 2023. január 2., hétfő | 9:58

Az ünnepek lehetőséget adtak a találkozásra, a család életét meghatározó történetek felidézésére. Csendes, kedves vígjáték érkezett karácsonyra a mozikba Finnországból, Mika Kaurismäki rendezésében. A zsémbes – Egy Escort nyomában egy igazán derűs, vidám film összetartozásról, családról, kiengesztelődésről.

Zsémbes egy nap békésen autózik az ismerős úton hazafelé, és elábrándozik. Ekkor váratlan dolog történik, amelynek következtében összetörik hőn szeretett piros autója. Az idős, özvegy férfi sérülés nélkül megússza az esetet, ám autóját borzasztóan gyászolja. Ragaszkodik az eredeti helyzet helyreállításához, amely szerinte csak egy ugyanolyan járgány beszerzésével lehetséges. Az 1972-ben gyártott Ford Escortok azonban már igen ritkák, a legközelebbi eladó példányt Németországban tudná megnézni. Nincs más hátra tehát, mint szőrsapkában útnak indulni. Az évek óta visszahúzódóan élő Zsémbes a nagyvilággal találkozva egyik mókás helyzetből a másikba kerül, s közben naivitása veszélybe sodorja. Egyszer csak felbukkan a Németországban élő testvére, akivel évtizedekkel korábban megszakadt a kapcsolata. Messziről közelítve, sok kaland közepette, apránként keresik meg az összetartozás szálait, no meg a vágyott autót. A klasszikus road movie keretein túlmutat, hogy nemcsak Zsémbes élete zökken ki a megszokott kerékvágásból, hanem fiai sorsában is változás történik a baleset napján. Izgalmasan és humorosan exponálja a rendező a három főszereplőt, így a karakterek hamar plasztikussá válnak. A bájos történet több vonalon fut, s apránként kerülnek a helyükre a kirakós darabjai. Tapintatosan elrejtett utalások, finom jelek építik a filmet, előkerülnek elhallgatott érzelmek, feldolgozatlan történések, majd egyszerűen és váratlanul összeérnek a szálak. 

A legtöbb családi legendáriumban könnyen akad példa megszakadt kapcsolatokra, elfelejtett vagy elhallgatott történetekre, amelyek mindig velünk maradnak, zárvány mivoltukban is. Egyre több kutatás és tapasztalat támasztja alá ezek öröklődését és befolyását a jelenre, így nem meglepő, hogy hatalmas megkönnyebbülést jelenthet, amikor a helyére kerül egy-egy ilyen mellőzött, elhallgatott epizód. 

Nem véletlen, ha filmes előképként eszünkbe jut David Lynch Az igaz történet (The Straight Story) című 1999-ben készült remekműve, amelyben ugyancsak két idős testvér találkozása a tét. Abban filmben a történetet javarészt a főhős testvéréhez vezető útja teszi ki, ami az egyéni számvetés ideje. A fivérrel való találkozás mintegy beérkezésnek tekinthető, ám azt már nem bontják ki az alkotók.

Zsémbes és öccse esetében azonban részleteiben figyelhetjük meg az egymásra találás folyamatát, melynek során rengeteg szeretet és empátia fakad fel a szereplőkből. Az összefüggéseket jól mutatja, hogy amint az öregek között megkezdődik a dolgok rendeződése, a fiatalabb generáció szintjén is megjelenik a változás. Pátoszos, katartikus jelenetek helyett apró történetszilánkok szövetében születik meg az oldódás és az engesztelődés, viccesen és szerethetően.

Rendezői bravúr a karakterek kidolgozása, ami pazar színészi játékra ad lehetőséget. A gondosan komponált képek és kameramozgások ötletesek, egyszerűek és mégis kifejezőek. Mindkét Kaurismäki fivérhez közel áll a szívmelengető, mégis fanyar humorral tálalt emberi történetek megfontolt kidolgozása. Elég csak a fiatalabb testvér, Aki Kaurismäki A remény másik oldala (2017) című filmjére vagy A múlt nélküli ember (2002) című egyik klasszikusára gondolni. Az utóbbi időben termékenyebb Mika pedig Az éjszaka megbocsát (2020), valamint a Cseng mester konyhája (2019) című munkáiban is emberi kapcsolatok meghitt történeteit vitte vászonra. 

A dramaturgiát koherens, ugyanakkor meglepetésszerű fordulatok mozgatják, az utazás változó színterei és az újrakezdések belső folyamatokat, fordulópontokat jelölnek. A szereplők maguknak és egymásnak is hagynak időt, hogy megérkezzen az érzés, a gondolat, amire valójában mindkettejüknek szükségük van ahhoz, hogy rendezzék, amit kell. Nincsenek nagy bocsánatkérések. Meghagyják a helyet a másiknak érzései megéléséhez, s emellé így már odafér a sajátjuk is. Észrevétlenül és tisztán elismerik a tévedésüket és a másik fájdalmát, s az igazság helyett egészen az irgalomig jutnak. A film vége szinte idilli és mégsem naiv; jólesik végre egy olyan filmet látni a moziban, amelyben minden elrendeződik, szépen és tisztán. Lehet és kell is hinni, hogy jó lesz minden, csak erőre és bátorságra van szükség az útnak induláshoz.

Szerző: Hajnal Gergely

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. december 18–25-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg. 

Kapcsolódó fotógaléria