Csapdákkal teli a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda közötti békemegállapodás

Bukavu a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fekvő Dél-Kivu tartomány fővárosa, amelyet február 15-e óta a Ruanda által támogatott M23 gerillái tartanak megszállva. Egy helyi egyházi forrás a Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság által június 27-én Washintonban, a Trump-kormányzat közreműködésével aláírt békemegállapodással kapcsolatban írt a Fides hírügynökségnek.

A washintoni eseményen részt vett Marco Rubio amerikai külügyminiszter, valamint Thérèse Kayikwamba Wagner, a Kongói Demokratikus Köztársaság külügyminisztere és Olivier Nduhungirehe, Ruanda külügyminisztere. Donald Trump elnök a Fehér Házban fogadta a két afrikai vezetőt.

A megállapodás rendelkezik „Ruanda védelmi intézkedéseinek visszavonásáról” három hónapon belül, beleértve a ruandai katonák kivonását a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) területéről, valamint a KDK vállalja, hogy semlegesíti a Forces démocratiques de libération du Rwanda (FDLR – Ruanda Felszabadításáért Demokratikus Erők – a szerk.) nevű hutu milíciát, amelyet az 1994-es ruandai népirtásban érintett korábbi hutu vezetők hoztak létre, és amelyet Ruanda egzisztenciális fenyegetésnek tekint.

A megállapodás tartalmaz egy egyelőre nem részletezett gazdasági komponenst, amely a kongói ásványkincsek amerikai iparágak általi kiaknázását vetíti előre.

„Sokan készek lennének lemondani a ország ásványkincseiről, csak hogy béke legyen, de ez utóbbi kétséges – írta a helyi forrás. – Úgy tűnik, hogy a megállapodás nem érinti Ruandát, amely az M23 álcája alatt megszállja és kizsákmányolja Észak- és Dél-Kivu tartományokat. Egyelőre tehát nem történik semmi. Pont ott, ahol a legnagyobb szükség lenne a változásra.”

„Van egy alapvető változás, amelyre mindenki vár, kivéve azokat, akik már más érdekeket szolgálnak: az összes ruandai katona távozása, hogy visszatérjenek hazájukba. Ezt a megállapodás nem mondja ki nyíltan, csak az »ellenségeskedések beszüntetéséről« beszél – még ha idézi is az ENSZ 2773-as határozatát, amely a visszatérésüket követeli.”

„Elolvasva úgy tűnik, hogy ez egy csapdákkal teli szöveg – írja a helyi forrás. – Hatszor esik szó az FDLR semlegesítéséről, mintha ez lenne az igazi probléma. Hitelt adnak egy átlátszó ürügynek, talán azért, hogy ne kelljen nyíltan kimondani Ruanda felé, hogy megtámadott egy független országot. Az FDLR-milicisták száma kevés, többször hazatelepítették őket, teljesen alkalmatlanok egy Ruanda elleni támadásra. De kényelmes ürügyként szolgál arra, hogy igazolják a ruandai hadsereg kongói jelenlétét.

A megállapodás felszólít minden milícia lefegyverzésére: így arra is, amely bár gyakran szervezetlen, és amelybe néha valóban banditák is beszivárognak, de amely egyedül vagy a kevés, még aktív kongói fegyveressel együtt igyekszik akadályozni az M23 előrenyomulását. Eközben a megszálló erők továbbra is gyilkolnak, erőszakoskodnak, sanyargatják a már éhező lakosságot. Ha az ember maga is ott él, csak akkor lehet átérezni azok megalázottságát, akik megkérdezik, mit tegyenek, hogy enni adhassanak gyermekeiknek, és azok tehetetlenségét, akik azt felelik: sajnos nincs pénzünk, amit adhatnánk, mert a bankok zárva vannak.

A másik csapda a menekültek hazatérése. Ruandában szinte egyáltalán nincsenek kongói menekültek. Ám nagyon sokan vannak, akik ruandai menekültnek vallják magukat, és csak arra várnak, hogy beléphessenek Kongóba, letelepedjenek, és tovább éltessék a nagy Ruanda álmát. Igaz, hogy hivatkoznak a hagyományos intézményekre: azoknak kell megmondaniuk, hogy egy személy valóban egy adott térségből származik-e, vagy sem. Majd kiderül.

És mi a helyzet a gazdasági együttműködéssel egy olyan országgal, amely még mindig mindent kifoszt, amit csak lehet, miközben átlépi az elfoglalt területek határait? A kilátás az – ahogy többen mondják –, hogy Kongó továbbra is a nagy bánya marad, ahol az emberek fillérekért dolgoznak, sőt meghalnak, míg Ruanda a finomítóipar helye lesz, és a nagy multinacionális vállalatok és az őket támogató államok lesznek a nagy nyertesek. Mindez opportunista barátjuk, az Egyesült Államok áldásával.

Véletlen, hogy az „igazságosság” szó soha nem szerepel a dokumentumban? Mi a helyzet az áldozatok millióival, a halottakkal és a traumatizált túlélőkkel, az iskoláztatástól megfosztott gyerekekkel, a fiatalságuktól megfosztott fiatalokkal, a felnőttekkel, akiket megfosztottak attól a létfontosságú minimumtól, amely az ember méltóságát alkotja?

Mindez nem történt volna meg a kongói hatóságok nyomása nélkül, akik, úgy tűnik, inkább feláldozták országuk és népük érdekeit, csak hogy megtarthassák hatalmukat.

A kongói civil társadalom azonban – különösen a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén – számos egyértelműsítő dokumentumot készített és juttatott el a legfelsőbb hatóságokhoz, amelyben kifejezte aggodalmait, de nem vették azokat figyelembe. A Nobel-díjas Dr. Mukwege (nőgyógyász, aki a háborús bűncselekmények során tömeges nemi erőszak áldozatává vált nők kezelésére specializálta magát – a szerk.) felemelte a szavát. Kezdetben humanitárius hangvételű beszéde egyre inkább politikai lett, és a problémák gyökeréig hatolt. Mégis, mintha senki sem mondott volna semmit. Az általános kép: gúnyolódás. Egy népet elnyomni szörnyű dolog. De elhitetni vele, hogy közben segítik, az még ennél is szörnyűbb” – olvasható a helyi egyházi forrás beszámolójának végén.

Forrás: Fides (1, 2)

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír