Császár Tamás főorvos kapta idén a Boldog Batthyány László-díjat

Hazai – 2020. január 23., csütörtök | 17:10

Császár Tamás, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház osztályvezető főorvosa vehette át idén „A test és a lélek orvosa – Boldog Batthyány László-díj”-at január 22-én a körmendi kastély színháztermében. A díjátadó hálaadó szentmisével zárult a Szent Erzsébet-templomban.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Bebes István, Körmend, valamint Kovács Andorné, Dunakiliti polgármestere. Bebes István elmondta, Körmend Város Önkormányzata 2020–2021-ben Batthyány-Strattmann László-emlékévet hirdet abból az alkalomból, hogy idén ünnepeljük a szent életű szemorvos születésének 150. évfordulóját, jövőre pedig halálának 90. évfordulója lesz.

A köszöntők után az orvosi hivatás és a hit kapcsolatáról, valamint Batthyány László példájáról beszélt Nagy Katalin belgyógyász-kardiológus, a tavalyi díjazott.

Császár Tamás méltatását Császár István általános helynök olvasta fel. Elhangzott: Császár Tamás gyermekkora óta az orvosi pályára készült. 1976-ban avatták orvossá, azóta a Zala Megyei Kórházban dolgozik. Jelenleg a geriátria, krónikus belgyógyászat és rehabilitációs osztály vezetője az intézményben. Munkásságában kiemelt helyet foglal el az időskori betegségek megelőzésével, orvoslásával foglalkozó szakterület. Hitét megvallja, aktív tagja a zalaegerszegi Mária Magdolna-plébánia képviselő-testületének. Hivatásának alapja a testet-lelket gyógyító Jézusba vetett hite és az ember tisztelete.

A díjat és az oklevelet Székely János szombathelyi megyéspüspök adta át.

A program a Szent Erzsébet-templomban folytatódott szentmisével, melynek főcelebránsa és szónoka Székely János volt. Szentbeszédében kiemelte, sok ember vallásgyakorlónak mondja magát, de a tettei nem ezt tükrözik; sok a jómódú, művelt ember, de nem jut eszükbe, hogy a beteg, szenvedő emberen segítsenek. Ellentétben velük példaként áll Boldog Batthyány László, akinek élete gyönyörű egységben volt: egyszerre volt szerető férj, édesapa, zseniális orvos, a szegények segítője, mélyen hívő, imádságos ember.

A főpásztor hálát adott Batthyány Lászlóért és minden olyan orvosért, ápolóért, egészségügyben dolgozóért, akinek szívében egységben van az Isten iránti szeretet, a család iránti szeretet, a szakmai elhivatottság, valamint a szegények iránti jóakarat.

*

A Batthyány család hosszú évszázadokra visszamenőleg meghatározó szerepet játszott Körmend történetében. A család kiemelkedő alakja a boldoggá avatott Batthyány-Strattmann László, aki körmendi kastélyában kórházat rendezett be. Tisztelete máig él a városban, amit jól mutat, hogy a Szent Erzsébet-templomban kiállítást rendeztek be munkásságáról, életéről, Körmend pedig patrónusának választotta.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Soproni Mónika

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria